Az világosan látszik, hogy az Apple sokszor bizonytalan a terméknevek kitalálásakor, és a termékpaletta végiggondolásában sem ritka, hogy önmagát cáfolja meg, ennek ellenére az utóbbi években egyvalamit nagyon következetesen, és határozottan hajt végre:

a gumicukor-trükköt.

Erről, vagyis az Apple árpolitikájáról, amit a gumicukor széthúzásához hasonlítottam, itt írtam először. Már akkor is látszott benne a következetesség, de azóta csak megerősítettek az elméletben a cupertinói döntések. Tényleg egyre magasabbra emelik az új termékek árát, miközben a belépő gépek olcsóbbak is lehetnek. Ez utóbbi nem annyira gyakori.

Így kialakul a korábbinál jóval szélesebb árazás egy adott termékcsaládon belül. Korábban is lehetett nagyon drágán CTO-zni például egy Macet, vagy mobilnet-lehetőséggel és maximális tárhellyel rendelni iPadet, így akár a kétszeresét is kifizetni egy alapmodellnek. Csakhogy az Apple úgy látta jónak, ha nemcsak konfigurálásban engedi a magasabb árszint elérését, hanem betesz plusz lépcsőket a high-end Apple-júzerek számára, akik így olyan gépet vásárolhatnak meg,

amik alapáron is iszonyú drágák.

És hogy ne törjön ki a parasztgyalázat, ahogy édesanyám mondaná, a legolcsóbb, belépő gépek árát változatlanul meghagyták, és azért ímmel-ámmal fejlesztgetik is, néha pedig árcsökkentést is végrehajtanak ezen a szinten.

Utánajártam a gumicukor-trükk számszerű adatainak, hogy lássuk, pontosan mi történt. Egy grafikonon fogom ábrázolni az Apple adott termékcsaládján belüli eladási árak intervallumát, a legolcsóbb és a legdrágább gépek közti sávot, a gumicukor-trükk előtt és után. Csak a weboldalon kínált konfekciómodellek árát veszem alapul, ha egy adott terméken belül kétféle felszereltséggel kínáltak egy gépet, akkor mindkettőt beleveszem a számításba, beleértve a legmagasabb árú modellt is ("MAX"). A grafikonok két oldalán, a sáv felett a minimum és maximum értékű gépeket tüntettem fel, a sáv színes részében a köztes gépek árszintjeit.

imac_2.jpg

Oké, itt eléggé adja magát a dolog, és nem is vagyok teljesen igazságos, hiszen az iMac Pro tényleg új kategória. De látható, hogy mostantól ilyen és még ilyenebb intervallummal kell számolni, akár egy további Pro-áremeléssel, természetesen fejlesztésekbe burkolva.

laptop.jpg

A Touch Barral az Apple gyorsan elvégezhetett egy áremelést a MacBook Pro vonalon. Láthatjuk, hogy 200-300 dollárral emelkedtek a Pro alapgépek és csúcskonfekciók árai, miközben a legkisebb Airt kivonva a forgalomból a belépő szint is emelkedett. Most pletykálnak az Air árának további csökkentéséről, egy 899-es szint láthatóan nem fájna a cégnek akár 13 colban sem, különösen, hogy alig nyúlnak hozzá a családhoz.

ke_pernyo_foto_2018-04-14_23_53_15_1.png

Na, itt látható a legátgondoltabb, legagyafúrtabb nyújtogatás. Az iPad Pro megjelenésével az Apple az alsó kategóriát is olcsóbbá tette, majd a belépő szintet nemrég az iPadnek adta át, valamivel drágábban. Időközben a csúcskategória egyre feljebb és feljebb kúszott. És hogy merre tovább? Van még a bal oldalon hely egy új mininek, egy új dizájnnal megáldott iPad pedig a jobb oldalt tolhatja tovább.

És akkor jöjjön az iPhone, itt kölcsönkérem a Macworld egy korábbi grafikonját, amin pont jól látszik a lassú széthúzás 2016-ig:

iphone-price-changes-over-time-2007-2016-100655772-orig.png

Ez még az óvatos időszak - noha induláskor itt is megcsúszott picit a kezük -, nem látszik rajta az iPhone X, ami ugye 999 dolláros induló árral a 2007-es szint fölé ugrik, miközben az iPhone SE 349 dollárra esik vissza. A 2011-2013 között látható 200 dollárnyi árintervallumot tehát tavaly 650 dollárosra nyújtották szét,

három és félszeresére.

És hogy miért vettük ezt most végig? Mert az Apple nem nyugszik, és tovább nyújtja a gumicukrot. Legalábbis pletykákat olvashatunk arról, hogy az iPhone X 999 dolláros alapára - amivel az Apple besöpörte állítólag az egész iparág proitjának 35 százalékát - nem a jéghegy csúcsa, idén érkezhet egy nagyobb, 6,5 colos, 1100 dolláros készülék. Ezt egyelőre még fenntartásokkal kezeljük.

Nem tudni, meddig lehet ezt még fokozni, de látható a trend: a belépő gépek innovációt nélkülözők lesznek, itt tényleg a belépést segíti a cég a barátságosabb árcimkével (bár nem viszik túlzásba, igazából az egyre emelkedő felső kategória miatt tűnik csak ez jó árnak), míg a felső kategória egyre elérhetetlenebb lesz sokaknak. Láthatóan tanult az Apple az Apple Watch Edition hibájából: azért úgy induláskor nehéz kifizettetni a piaccal 10 ezer dollárt egy óráért, még luxus divatbrandek segítségével is. De ha apránként csináljuk, csak elérik ezt is: szoktatás kérdése.