Mindenki egyetért abban, hogy az Apple októberben tart még egy eseményt. Ehhez pedig a napokban magának az érintettnek is illene kiküldeni valami meghívót. Mert az biztos, hogy van hardveres elmaradásuk, és macOS-t meg iOS-t nem lehet a fa alá rakni.
A legbiztosabb bejelentés az új iPad-ek körül lesznek, ezt az októberi eseményt szokás iPad bemutatónak is gondolni. A 9to5Machez eljuttatott információk szerint pedig ezek az eszközök - nyolc darab, a modellek kódszámai alapján, ami wifi-mobiladat és kijelzőméret szerinti felosztás miatt két típust jelent -, igazodni fognak az iPhone-sorozathoz.
Ez pedig azt jelenti, hogy a kijelzők szélig tartanak majd, nem lesz Home gombjuk, és FaceID-val oldanak fel. Viszont az iPadnek nem lesz notch-a, vagyis felül belógó kamera- és érzékelőszigete. A FaceID működik majd fektetett és álló módban is.
Ami különlegesebb, hogy a tableteknek USB-C csatlakozójuk lesz állítólag, amin 4K-s videót tudnak kilőni külső eszközökre.
Új Apple Pencil is jön, azt beszélik, ami vezeték nélkül párosodik, tehát ha több eszközön használjuk, nem kell rádugni az adott eszközre. Új Magnetic Connector is érkezik a külső eszközökhöz, ehhez pedig új Smart Keyboard is jár. Ezek alapján úgy tűnik, az idei iPad Prók ára ugyanannyi lesz, mint a mostani szériának, de ne igyunk előre a medve bőrére. Lehet hogy lesz még egy titkos ficsör, amire hivatkozhatnak egy kis áremelésnél.
Sem a szélig tartó kijelzőnek - itt írtam, miért - sem a FaceID-nak nem örülök, noha teljesen világos, hogy minden eszközzel átállnak erre. Utóbbival az a gondom, hogy az eszközeimet én az esetek 10-20 százalékában nem magam felé fordítva használom. Különösen egy okostelefont csekkolunk szívesen ágyon fekve, átnyúlva a szekrény/asztal felé, és noha ez a mozdulat egy tabletnél ritkább, mégis előfordul. És akkor kászálódhatunk ki, hogy megtiszteljük a gépet, hogy rendesen mutassuk oda az orcánkat, hogy működni tudjon.
Most már lassan egy hete lesz, hogy a Bloomberg lehozott egy szarbombaként robbanó sztorit, miszerint kínai kémchipek vannak a Supermicro szervereiben, amiket többek között az Apple is használt, de ők - vajon miért - felbontották a szerződésüket még évekkel ezelőtt.
Az Apple nagyon határozottan tagadta, hogy bármilyen hasonló előfordulhatott volna náluk - semmi időhúzás, semmi maszatolás -, meg hát egy Apple/Amazon szintű szerverparkban tényleg fura lenne, ha adatok kerülnek ki a csatornáikon úgy, hogy azokat egy titkos chip küldi el. De persze elő lehet állítani egy rakás összeesküvés-elméletet, csak egyelőre minek.
Azóta beszállt a nyilatkozatok sorába a GCHQ, a brit NSA, miszerint nem látnak semmilyen körülményt, amiért az Apple állásfoglalását ne tartanák igaznak. Az USA Department of Homeland Security, vagyis a belbiztonsági minisztérium is megerősítette az érintett cégek védekezését. Ezeknek a szervezeteknek a saját adat- és egyéb biztonságuk mindennél fontosabb, és a legkisebb gyanú esetén is a lehető legnagyobb vehemenciával állnának fel.
Az Apple közben újabb vizsgálatot végzett el a szerverekkel, semmit nem talált, és erről írásban tájékoztatta a kongresszust. Közben én is megkerestem egy Supermicro szervereket üzemeltető magyar céget, akiknél az egyik legjobb magyar rendszermérnök is dolgozik: ugyan találtak-e már valamit? Ők is elmondták, hogy keresték a chipet, de semmi erre utaló jelet nem találtak.
Szóval mind az érintettek, mind a nemzeti védelemben dolgozók sorban állást foglalnak, a Bloomberg sztoriját pedig egyelőre egyetlen újabb állítás sem támasztja alá. Pedig ha igazak az állítások, és kint van a vadonban, több tucat vagy több száz, esetleg több ezer cégnél ilyen kémgép, akkor valakinek már elő kellett volna állni bizonyítékkal. De csend van. Úgy tűnik, a Bloomberg valamit becumizott, vagy - és akkor jöjjön az összeesküvés - egy olyan titkosszolgálati akció részére bukkantak rá - például egy tudatos Kína-megtévesztési ügyre -, ami előtt minden állami és vállalati környezet azonnal összezár.
Írtam nemrég a különös töltési problémáról, és arról, hogy talán korai lenne ChargeGate-et kiáltani, mert az iPhone XS-ek - és más iPhone-ok - gondjára simán elképzelhető egy szoftveres gyógyír.
És így is lett.
A tegnapi iOS 12.0.1 frissítés megoldotta a gondot, így akármennyit is várjunk egy iPhone feloldása után, a Lightning kábel bedugását követően minden esetben azonnal és gördülékenyen
tölteni kezd
a telefon. Kipróbáltam egy nálam lévő iPhone XS Max-szel, az eredmény minden várakozáson felüli.
Ugye ez volt a hibás algoritmus:
Az Apple ezt így javította:
Sokan azt mondanák, hogy túl van bonyolítva, lehetne ezt egyszerűbben is, de hé. Akkor mitől lassulnának be négy év múlva a desktop szintű processzorral ellátott gépek?
Egyéb dolgok, amiket javít az update, töltsétek a Beállítások -- Általános -- Szoftverfissítés alatt:
A T2 System on a Chip az iMac Pro 2017-tel mutatkozott be, majd belekerült a 2018-as MacBook Prókba is. A chip a watchOS egyik verzióját, a BridgeOS-t futtatja, és több feladata is van. Például biztosítja a Hey Siri funkciót, képfeldolgozást végez a FaceTime kamerához, az SSD-s adatok titkosítását és dekódolását végzi, meg mindenféle biztonsági izé is az ő dolga. Ő:
Pár napja pedig egy belső Apple dokumentációt kapott kézhez a MacRumors, amiben arról írnak az Apple hivatalos szervizeseinek, hogy a jövőben a T2 chippel ellátott gépeknél az alkatrészcsere után le kell futtatni egy Apple Service Toolkit-nek nevezett programot. Ez a T2 chip és az Apple szerverei között lejátszanak egy párosítást, rendőrnyelven indítványozzák a szerelés befejezésének engedélyeztetését. Ha ezt nem futtatja le a szerelő, akkor a javítás nem lesz teljes, és a gép valószínűleg nem működik majd rendesen.
Ez praktikusan azt jelentené, hogy csak az Apple saját szervizpartnerei nyúlhatnának a gépekhez,
bár ez nem minden alkatrészre érvényes: a MacBook Prónál például az akkumulátor nem érintett a védelemmel, így azt az egyet továbbra is lehetne szabadon cserélni.
Ez az elmélet, a dokumentum alapján pedig többen azonnal farkast kiáltottak. Az iFixit azonban gyorsan cselekedett: kipróbálta, tud-e cserélni kijelzőt és alaplapot T2-vel ellátott gépeken.
Az eredmény: tudott, minden további nélkül.
A T2 tehát, legalábbis egyelőre, csak egy beépített kapcsoló. Egy frissítéssel élesedhetne, és onnantól kezdve az Apple T2-es cuccait - és a Macek mindegyike fel lesz szerelve valószínűleg -, nem javíthatja más, csak egy szerződött partner. Ez két dolgot jelentene, távolról nézve.
Az Apple 5 évig biztosítja az alkatrész-utánpótlást a számítógépeihez. Ez a lépés azt jelentené, hogy vagy felold öt év után a T2 korlátozás, vagy a Mac, mint a hosszú ideig használható, értékét megtartó, strapabíró vas nem lesz többé. Gyorsan cserélendő fogyasztási cikké változna.
A másik következmény az, hogy az Apple nem adja át a teljes tulajdon- és rendelkezési jogot a Machez. Ugyan megvásárolod a gépet, a rendesebbnél is rendesebb áron, de mivel almalogó van a gépen, a cég fenntatja a jogot, hogy azt a vasat ne engedje bizonyos “más állapotba” hozni. Nincs jogod hozzányúlni, csak abban az állapotban használhatod, ahogy előírják.
És sajnos nehéz nem észrevenni, mennyire beleillik a T2 chip működése az Apple elképzeléseibe. Az Apple bírósági iratok szerint évekig küzdött az USA-ban, hogy megtarthassa magánál a javítás jogait az iPhone esetében. A cég be is perelt külső szervizt azért, mert nem tőlük rendelt alkatrészt, a pert elvesztette. Miután a jog nem segítette ki őket, elkezdték a harcot a saját operációs rendszerükben: volt Error 53, ami a Home gomb külsős cseréjénél tette működésképtelenné az iPhone-t (ez esetben az ujjlenyomat-olvasó miatt indokolt is volt a dolog), máskor külső gyártók kijelzői esetén zárta le az érintésérzékenységet.
Vagyis, sajnos, a hír nem tűnik kamunak. A T2 az Apple újabb, ezúttal kíméletlen és központilag irányítható szerviz-monopolista chipje lehet. A jó hír, hogy valószínűleg teljesen illegális (hacsak a vásárlással egyidőben nem mondasz le bizonyos jogaidról), illetve hogy nem is működik jelenleg ez a funkció. Lehet, hogy sosem fog. De olyan, mint egy kard. Bármikor bekapcsolhatják, és te ettől tartani fogsz.
Az első részben a nappali fotókat vizsgáltam meg, most éjszakai videózás volt soron. Amit megkönnyített, hogy a belváros egy részén a felvétel idején nem égtek a lámpák sem, így nem csak az alkonyatot kísérhetitek végig, de ahogy bemegyek a legsötétebb utcákba, ott már tényleg csak a szocialista szellem világít, meg talán még az Elios.
A fenti videó tehát egy iPhone XS Max-szel készült, kivéve ott, ahol külön kiírom a kompakt fényképezőm nevét. Ami, ahogy az egyik kommentelő is jelezte, nem egy mai csirke.
Olvastam már olyan véleményt, hogy az iPhone XS-ek kamerái olyan jól bírják a félhomályt, hogy az már voodoo. A fenti videón ti is láthatjátok: a kamera nagyon jól megbírkózik a rossz fényviszonyokkal, élénk, látható, vibráló felületeket lát ott, ahol a szemünk is csak hunyorog. Érdekes, hogy amikor még csak alkonyodik, több a meleg szín, de a sötétséggel egyre hidegebb az összhatás - a kompakt gépemnél ez pont fordítva volt. Az utolsó snitteknél láthatjátok, mit jelent ez: megintcsak a művészi íz veszik el az iPhone-nál, a kompakt jobban átadja a hangulatot, a kevés fényt szebben adagolja, míg a telefon pontosan és high-tech módra dokumentálja a környezetét.
Ami még szuper az iPhone XS-nél, az a remek hangfelvételek. Az utca háttérzúgása nem bántó, ott van, de nem nagyon. Viszont minden más hang tisztán hallható, nagyon jó kis atmoszférát kap egy ilyen videó ezzel.
A blogon található valamennyi írás, valamint a fényképek egy része a szerző saját tulajdonát képezik, amelyek másolása, terjesztése kizárólag előzetes engedéllyel lehetséges.