almalé és kungfu Rólunk

Ha még nem hánytatok ma, itt van két 2019-es termék concept

Az első kép - valamelyik - 2019-es iPhone-t mutatná be, láttatva azt a pletykát, miszerint - valamelyik - idei iPhone három lencsés kamerarendszert kaphatna:

2019-iphone.jpg

Ocsmányul fest, pedig a készítő ugyanúgy járt el, ahogy az Apple a két kamerával. Lehet, hogy Jony Ive-ot be kell hívni dolgozni, ha tényleg ezt akarják megvalósítani. Márpedig miért ne akarnák? A Huawei Mate 20 Pro három lencsével olyan éjszakai képeket készít, amit az iPhone XS megközelítőleg sem (videózásban jobb az XS), úgyhogy nincs kétségem, hogy ez lesz az irány.

A másik kép arról szól, hogy miként illeszthetnék a MacBook termékcsaládba a FaceID-t most, hogy mindenhol minimálisra csökkentették a képernyő körül a keretet. A megoldásként a negatív notch adja magát:

face-id-macbook-approach.jpg

A ZenBook S13 pont így néz ki egyébként.

Közben az Apple számára a Face ID-s eszközöket szállító cég bemutatott egy módszert, amivel a notch az OLED mögé kerülhet.

A képek független grafikusok termékei, az Apple-nek nincs köze hozzájuk.



Elkezdődött: az Apple termékként hirdeti a privacy-t

A tavalyi utolsó posztomban írtam arról, hogy az Apple várhatóan komolyabban megtolja a magánszféra szekerét, hiszen ahogy fejlődik az IoT és az okoshangfalak piaca, úgy lesz egyre nagyobb kérdés, hogy mennyi adatot töltenek fel helyettünk az eszközeink, és hová. A privacy ma már egy termék, amiért lehet több pénzt kérni, és az a fura, hogy eddig nem lehetett.

Nem sokat kellett várni, a 2019-es CES előtt a cég máris kirukkolt egy hatalmas plakáttal Las Vegasban:

dwgoq2uv4aa_aov_jpg-large.jpeg

Az Apple nem szokott részt venni az expón, idén sincs standjuk, de ezzel az üzenettel azért megadták az alaphangulatot mindenkinek. Jöhetnek csillogó kütyük, fasza kiegészítők, háromszor gyorsabb izék, de azért tegyük fel a fontos kérdést.

Megtartja magának a cucc azt az adatot, amit magunknak tartogatnánk?

A kihelyezés helye, a Las Vegas-i kiruccanásra utalás a szövegben, valamint az időzítés egyértelműen a CES látogatóinak szól. Jó reklám, tetszik.



Az Apple hosszabban is megmagyarázza a hajlított iPadeket

Miután több vásárló jelezte, hogy az iPadje nem egyenes, törés van az élben és így a készülékben, az Apple először azzal védekezett, hogy 400 mikron eltérés megengedett a gyártásnál, és tovább már nem fog görbülni, így ez nem hiba. De ez nem volt hivatalos válasz, erre mostanáig vártunk, itt olvashatjuk.

Összefoglalva, egy co-molding nevű eljárással, magas hőmérsékleten öntik bele a műanyagot a fémkeret erre kialakított csatornájába, és precíziós CNC gépeket is használnak, és a keret erős, de 400 mikron eltérést megengedtek a gyártónak, ez nem sok, régebben többet is megengedtek. Lényeg: hga bármelyik oldalán 0,4 milliméternél nagyobb elnyílást tapasztalunk, vigyük vissza a készüléket.

bend.jpg

kép: Verge



Mi lesz az iPadekkel idén?

Mindenki érzi, hogy a jelenlegi termékpaletta nem tartható. Nem logikus.

Van egy - ár tekintetében - belépő szintű iPad, ami 32 és 128 gigás háttértárral rendelkezik, A10 SoC dolgozik benne, és kompatibilis a Pencillel. Van egy - elvileg - belépő szintű iPad mini, amiben egy feleolyan lassú A8-as dolgozik, kisebb, és nem ismeri a Pencilt. A kijelzője valamivel jobb, mivel laminált és tükröződésmentes. De az alapára magasabb, mint az iPadnek, 146.990 a 116.990-nel szemben (azonos tárhely esetén az árak is nagyjából megegyeznek). És vannak az iPad Prók, azokban nincs logikai bukfenc, jó messze el is húztak árban.

ke_pernyo_foto_2019-01-07_10_21_30.png

A tény, hogy nem nyírta ki azonnal az Apple az iPad minit, azt jelzi, hogy valamit kezdeni akarnak velük idén. Ming-Chi Kuo pedig jóslásokba bocsátkozott.

Kuo szerint az új iPad mini gyorsabb processzort kapna, valamint a fent említett előnyét, a drágább kijelzőtechnológiát elhagyná. Így olcsóbb lehetne a készülék, viszont átvéve a mostani iPad-árat újra a mini lehetne a belépő tablet (a legtöbb ember számára a kijelzőbeli különbség egyébként sem lesz döntő tényező, az ár inkább). Hogy a Pencilt támogatja-e vagy sem: inkább nem. Ha már támogatná, a 2-est kellene, ami miatt megint csak hozzá kellene nyúlni a belső szervekhez, ez pedig egy mellékes frissítés lesz. Én úgy gondolom, hogy az Apple Pencil nem lesz kompatibilis a minivel.

Az iPad viszont komolyabb beavatkozást kaphatna. Egyrészt a pletykák szerint keskenyebb kerete lenne, így egy picit nagyobb, 10 colos kijelzőt kaphatna. Nem annyira lenne keskeny a káva, mint a Próknál, és úgy gondolják, a Face ID nem érkezik még idén - ez az olcsóbb készülékekbe csak később jöhet el. Én ebben nem vagyok biztos.

Az új iPad már kompatibilis lenne viszont az Apple Pencil 2-vel, így hosszú távra kilőnék a kínálatból a Pencil 1-et.

Egyértelmű viszont, hogy a készülék ára emelkedne, mindenki érezte, hogy egy köezeps méretű iPadnek - Apple-definíció szerint - _túl_ _jó_ ár volt a mostani, ráadásul a kötelező frissítéseken túl kapna új képességeket a tablet. Kábé 140.000 forintra becsülhető az idei alap iPad, az iPad mini kaphatna egy 32 gigás változatot, ami a mostani iPad árán menne, sőt, ha az Apple szeretné még jobban elfogadtatni a cserét, még lejjebb mehetne: a 299 dolláros szintre.

Ami nálunk egyáltalán nem éreztetné hatását, hiszen az iPadnél használt dollár-forint árfolyamot az Apple már érezhetően szeretné módosítani, így Magyarországon egy potenciális 10 százalékos dollár-árcsökkentés mellett a forintos ár változatlan maradna.

Ha nem szeretnél lemaradni a tavaly bemutatott jóáras, jókonverziós, Pencil 1 támogatott iPadről, az Aqua Webshopban most akciósan hozzájuthatsz itt. Az Aqua Webshop az Appleblog feat. Almalé és Kungfu partnere.



Németország a világ előtt halad: 300 ezer forint körüli a legolcsóbb iPhone

Egyre több példát látunk rá, hogy az Apple az áremelések után hagyott régi, olcsóbb készülékeit egy ideig hagyja futni, aztán csendben megszünteti őket. Azzal, hogy az SE-t nem frissítették tavaly, legolcsóbb iPhone-nak a 7-es maradt, ami 179.990 forinttól kapható. Oké, hol van ez a korábban megszokott belépő szinthez képest? Magasabban. De azért mégiscsak volt opció.

Ha azonban a németországi Apple oldalra látogatsz, megcsaphat a jövő szele, íme az összes eladó iPhone:

ke_pernyo_foto_2019-01-04_14_08_43.png

Így van, csak a két tavalyi modellt árulják. Az Apple Store-okból is eltüntetik az iPhone 7 és 8 készülékeket, csak a mobilszolgáltatók és a retail-ek árulhatják tovább ezeket.

Nem, nem egy átfogó kísérlet zajlik épp, nem Tim Cook legújabb, gyorsított eljárásban végrehajtott margin-növelési stratégiája ez: a Qualcomm per újabb állomását láthatjuk, a bírósági döntés értelmében ezeket a készülékeket mostantól nem árulhatja az Apple az országban, és noha a cég fellebbezett a döntés ellen, a Qualcomm mindent megtesz, hogy kikényszerítse a végrehajtást.

Nem hiszem, hogy egyébként örülne neki Cook, ha 300 ezernél kezdődne a náluk kapható iPhone-ok ára. Jelenleg épp nyakig vannak a kakiban, a részvény ára tovább zuhan, jelenleg a 2017 év eleji szinten, módosították az árbevételi előrejelzésüket - lefelé. Tim Cook négy okot látott arra, hogy miért nem vesznek az emberek annyi iPhone-t, ezek közül egyik sem a magas alapár volt, bár belül azért nyilván ő is érzi, hogy újra kell ezt gondolni.

Azért még lenyilatkozott egy ötödik okot is, hogy megnyugtassa magát: az olcsó akksicsere-program is felelős lehetett azért, hogy az emberek nem nagyon váltották le a régebbi telefonjukat újra.




süti beállítások módosítása