almalé és kungfu Rólunk

A HomePodot olyan géppé változtathatjuk, amitől a sci-fi írók étvtizedek óta félnek

Azért ezek a hangvezérléses rendszerek egészen újfajta problémákkal szembesítenek minket. Az Amazon kütyüje például komplett beszélgetéseket küldött el ismerősök email-címére, ami egy olyan típusú bug, amire nehéz lenne ráfogni a user errort. Egyáltalán, nehéz lenne ráfogni a user errort bármire, amit egy hangvezérelt hangfal csinál.

Úgyhogy amikor átmentem Zsolthoz, hogy összepárosítsuk a két HomePodunkat, hogy meghallgassuk, miként szól sztereóban, viszonylag biztosak voltunk benne, hogy nem ronthatunk el semmit.

img_0195.jpg

Mégis, amikor kihallgattuk magunkat (az erről szóló poszt később), és menni készültem, már csak egy lépés volt hátra: Zsolt HomePodját le kellett választanom a saját telefonomról, hogy így resetelve ő újra felvehesse saját hangszóróként. Még szólt a zene, még a telefonomról ment a stream AirPlay-en, amikor a Home appban arra nyomtam, hogy “leválaszt”.

Úgy gondoltam, ez olyan, mint egy lekapcsolás. Off. A hangszóró elfelejt mindent. De képzeljétek, nem így volt.

A zene tovább szólt.

Ha a HomePodon a következő számra léptettük, lépett. Az én zenei könyvtáramból, a telefonommal történt mindennemű kapcsolat megszakítása után. A HomePod kétségtelenül hozzáfért továbbra is az Apple Music előfizetésemhez, és még ki tudja, mihez.

Viszont nem volt hozzárendelve egy eszközhöz sem. A hangomon kívül semmivel sem tudtam irányítani, és a HomePod esetében a hangvezérléssel elég korlátozott lehetőségeid vannak.

Itt volt tehát egy gép, a megfelelő hozzáféréssel, ami számára az ember már csak egy ügyfél, és nem irányító. Önállóan létezett a számítógép néhány percig, rácsatlakozva a hálózatra, és az egyetlen lehetőségem a megállítására a hálózati konnektorból való kihúzás volt. Szerencsére ez alatt a néhány perc alatt nem állított össze egy robotsereget Kínában, hogy azok iderepülve egy alternatív trafót, betápot és szünetmentest építsenek ki számára dízelaggregáttal. Így viszonylag gyorsan lehetett ártalmatlani. Még.

Mivel a telefonomon nem értem már el a hangszórót, így resetelni sem tudtam. Maradt a hard reset: 5 másodpercig áram nélkül tart, bekapcsolás után 5 másodperccel megnyom az érintőfelületet, és addig tartja rajta az ujját, amíg három sípszót nem hallunk.

Még így is, még egy ilyen nehezen kijátszható rendszert is ki lehet. De hogy a tesztelőnek hogy nem tűnt fel? Mi mást kellett kipróbálnia, mint ha egy utasítás kiadásakor (leválasztás) egy nem várt esemény van (megy a lejátszás), akkor mi történik?



Az Apple és a biztonság illúziója

Meg tudunk találni egy ellopott Macet akkor is, ha alvó módban van…

- olvasom több helyen is az állítást. Igen, a T2-es chippel ellátott Mac-ek a következő macOS verzióban már tudni fogják ezt: Bluetooth beaconokká válnak, kibocsátanak egy alacsony energiájú jelet, amit bárki almás eszköze érzékelhet. Aztán, mint egy nagy testvéri hálózatban, a jelet az eszközök továbbítják az Apple számára, aki meg ezt továbbítja az eszközt kereső személynek.

apple-t2-chip-crop-e1543253658638.jpg

Az egész titkosított és névtelen. Minimum két Apple eszközödnek kell lennie, a Find My-jal. Mindkét eszközöd egy-egy folyamatosan megújuló, de páronként megegyező kulcsot állít elő, és ennek hash kódját küldözgeti. A Mac, ha elvesztetted, mások közeli Apple-eszközeinek segítségével. Az Apple-nek csak annyi a dolga, hogy az egyik - meglévő, tehát a keresési kérelmet elküldött eszköz - kulcsával azonosat keressen a rendszerben. Ha egyezik, a titkosított helyadatot a készülékünk a kulccsal visszafejtheti, és megtalálja az elveszett laptopot.

Az ellopottat is? Nem, azt nem hinném.

Ugyanis jó ideje tudhatja minden tolvaj, hogy elektronikai eszöz lopása esetén az első dolog, hogy ki kell kapcsolni az eszközt. Megakadályozza valami ebben őket? A világon semmi.

Csakhogy a kikapcsolás pillanatában elveszik a lehetősége annak, hogy a készülék felcsatlakozzon a netre a háttérben, vagy hogy beacon jelet küldözgessen, akármilyen kifinomult eljárással is teszi ezt. Persze az Apple fejlesztése nem rossz, és elvesztés esetén segít, de hogy lopásnál is segítsen, ahhoz más kellene. Egy különálló, aprócska akksi, ami csak a T2 chip jeladóját látja el, és mivel nagyon kicsi az áramszükséglet, sokáig meg is teszi. A kisakksit a nagyakksi tölti, ha minden oké, viszont ha a nagyakksi kikapcsol, életben marad a pici.

Ez nem illúzió lenne, hanem valódi biztonság.

De nem ez az egyetlen, amiben az Apple biztonsági állításai hamisnak, vagy legalábbis féligaznak bizonyulnak. Ebben a Wired cikkben pedig arról van szó, hogy Mojave egy éve életben lévő biztonsági megoldásai - ami abból áll, hogy a felhasználó rákattint egy gombra, miszerint engedélyezi vagy megtiltja az érzékeny adatok átadását egy külső program számára - nem éppen kijátszhatatlanok. Sőt. A gépi klikkek segítségével - ami egy kisegítő lehetőség azoknak, akik nem tudnak egeret vagy trackpadet használni - simán lekattinthatóak voltak ezek az ablakok. És nem is kellett a felhasználó beleegyezése a gépi klikkelésbe: malware-ek is képesek voltak rá.

Egyszerűen azért, mert bizonyos appok számára - VLC például - nem kellett engedély, hogy használják a synthetic clicks szolgáltatást. Patrick Wardle, ex NSA biztonsági szakértő a tavalyi évben több módszerrel is átment ezen a biztonsági kerítésen, és mint elmondta, ha módosítja a VLC kódját, akkor onanntól kezdve a saját malware-je is simán lekattinthatja azokat az ablakokat, ami a malware számára átadott érzékeny információkat akadályozhatnák meg. Az Apple ellenőrzi ugyan, hogy az adott app kapott-e már engedélyt a synthetic click-re, de leginkább csak a nevét nézi, a kódot nem. Ha VLS ruhába öltözik, szinte bármi megkapja az engedélyt.

Az Apple állítólag nem reagált azokra az üzenetekre, amikben felhívta a figyelmet a problémákra, és nem is javították a dolgot. És ha ez így van, akkor félő, hogy az Apple, noha egyre erőteljesebben hangoztatja a privacy és a security szavakat, tényleg marketing eszközként tekint ezekre. Valódi fejlesztés zajlik persze náluk, de a megoldásaik sokszor lyukasak, mint egy sajtreszelő. Abban biztosak lehetünk, hogy szándékosan nem fogják átadni az adatainkat másoknak - ahogy sok cég teszi -, és hogy minden erejükkel meg is védik az információkat. De hogy mekkora ez az erő, arról talán rossz kép van a fejünkben.

Lehet, hogy a Mac-eseket továbbra is az egyre vastagodó árcédula védi meg leginkább a támadásoktól. Ez tartja garantáltan 10% alatt a piaci részesedést, történjen bármi, és egyben ez az, ami kellő mennyiségű pénzt ad az Apple-nek ahhoz, hogy az adatainkra költsön, és ne hasznot húzzon belőlük.

Az viszont a mi feladatunk, hogy számon kérjük rajtuk a ráfordított költés és figyelem mértékét. A baj addig van, amíg azt hisszük, a biztonság számunkra ingyen van. Egy Mac árában igenis tételesen ott kellene szerepelnie a szoftverek, az operációs rendszer, a biztonsági megoldások, a privacy és a többi járulékos csomag árának. És akkor tiszta sor, hogy nem egy ingyenes szolgáltatás miatt reklamálunk, amikor azt kérjük, hogy használják a közösség és az etikus hackerek bejelentéseit, hanem a pénzünkön vásárolt jogunkkal élünk.



Hiba az 1000 dolláros állvány, vagy egy ügyes húzás?

Az Apple bemutató után a kommentek fele arról szólt, hogy az Apple külön adja el az állványt a monitorjához, 1000 dollárért. Nem csak online: állítólag a WWDC-n is, az esemény után is erről megt a trécselés. Fejlesztők, riporterek csóválták a fejüket ott, ahol a Mac Pro képességeiről, meg az új operációs rendszer jóságairól kellett volna értekezni.

A csávó, akinek az állvány árát be kellett jelentenie, érezhetően nagyon feszült lett ettől. Ő jól tudta, hogy amit mondani fog, az gáz, és a közönség pont úgy reagált, ahogy az elvárható ilyen esetben. Hacsak az Apple nem esett abba a hibába, amibe a diktatúrák szoktak - hogy a főnöknek már senki nem szól arról, ami nyilvánvalóan gáz -, akkor tudta Tim Cook is, hogy ez lesz. Ha nem szállt el teljesen az Apple vezérkar önnön nagyszerűségétől, és nem hoztak létre egy hatalmas valóságtorzító mezőt, akkor tudniuk kellett, mi történt.

apple-xdr-monitor-vent-stand-thunderbolt.jpg

Persze több lehetőség van, lássuk ezeket külön.

De, mégis létrehoztak egy valóságtorzító mezőt

A különbség Steve Jobs és mindenki más valóságtorzító mezeje között, hogy Jobs — létrehozott vele valamit. Termékeny volt. A nárcisztikusok valóságtorzítása a legtöbbször öncélú és terméketlen.

A valóságtorzító mező úgy működik, hogy valaki mindig az elérendő célból indul ki, és nem a rendelkezésre álló helyzetből. Mindent onnan mér, és úgy kommunikál másokkal, hogy azok automatikusan és nagy léptekkel egy részeredmény felé haladjanak, a körülményektől függetlenül. Breaking Bad: Walter White azért tudott dollármilliókat keresni a meth bizniszen, mert első nap, amikor Jesse odahozott neki kábé ezerötszáz dollár bevételt, dühösen kelt ki magából, hogy ez nem elég. Jesse meglepődött, és megértette, hogy Walternek nincs annyi ideje hátra, hogy kivárja, amíg ennyiből gazdagszik meg. Így rágyorsítottak, noha nem tűnt valószerűnek ennél jobb eredmény elérése.

Tudták, hogy gáz, de alábecsülték

Alapvetően egy opcionális dologról beszélünk. Vesa rögzítőt 199 dollárért adnak ugye a monitorhoz, a forgatható, különleges csuklós megoldással rendelkező állványért viszont többet szerettek volna kérni. Tudták, hogy sokat, de úgy voltak vele, hogy ez egy opció, egy lehetőség.

Pedig valójában nem. Aki akar egy új Apple monitort, akar egyet abból a tetves állványból is.

Mit tehettek volna? Beleszámítják az állvány árát a termékbe, természetesen. Ugyanennyi lett volna a végösszeg, senki nem szólt volna egy szót sem. Azt gondolták, hogy olcsóbban kihozzák mindenkinek, akinek elég a sima VESA rögzítés. Ezzel pedig egy PR-os önbántást indítottak be.

Tudták, hogy gáz, és számoltak vele

Lehet vajon úgy értékelni az utóbbi egy hét Apple monitoron röhögős kommentáradatát, mint pozitív hozadékot? Lehet mondani, hogy a fröcsögők úgyis fröcsögnének a Mac Pro árán, így inkább vessük oda nekik a súlytalan állványt, mint koncot? Lehet, hogy azok számára, akik tényleg vásárlók lesznek, mit sem számít mindez, sőt, akár még többen is lehetnek a hörgésáradat miatt?

Nem tudom. Az Apple mindenesetre benne szokott hagyni ilyen dolgokat a bemutatóin, és nem kizárt, hogy ők pontosan ismerik a hatásmechanizmust. Valójában ez már olyan tudatosságot feltételez, amit nem hiszem, hogy megvan.



Új helyre költözött az AQUA bemutatóterem + átvevőpont + szerviz központja

A legtöbben a Dohány utcával azonosították az AQUA-t, és valóban, 20 évig volt ott a fő üzlet. Már épp ideje volt tehát a váltásnak, nem csak azért, mert a mostani helyszín jobb parkolás és megközelíthetőség szempontból, de azért is, mert

egy sokkal tágasabb, fényesebb, áttekinthetőbb térben kapott helyet, a West End Business Center irodaépületében, a WestEnd bevásárlóközponttal szemben.

Akármilyen sokan is várnak, kényelmesen el tudják ütni az időt. Beüzemeltek egy ügyfélhívó rendszert, így a sorszámoddal a kezedben simán sétálhatsz körbe, megnézheted az okosóra vagy laptop választékot, vagy akár elektromos rollert is nézegethetsz. Egyébként meg a várakozási idő csökkenni fog, mert sokkal átgondoltabb és ügyesebb az egész rendszer.

Ami azonban a legfontosabb, és amiért a posztot is írom: jövő pénteken és szombaton nyitási akciókkal várnak titeket. Ez azt jelenti, hogy

  • AQUA témájú ajándékok lesznek
  • fotót nyomtathatsz a telefonodról EPSON nyomtatókra, egészségedre
  • mérsékelten Mac tematika is lesz, hiszen az AQUA komolyan gondolja az Apple tábor kiszolgálását, bár egyelőre nem kell külön Apple szekcióra gondolni. Én lobbizok, hogy minél több minden legyen.

A parkolás könnyebb, egyrészt ott a Westend, meg az egész napos olcsóparkoló is tőle északra, hat után pedig pár utcányira már ingyenesen parkolhatsz, az üzlet hétig lesz nyitva hétköznap.

Itt lesz a szerviz is, de azért nem árt tudni, hogy bármelyik AQUA üzletben leadhatod a garis készüléket, sőt a Garanciális Gyorsposta szolgáltatásukat is igénybe veheted.

Tovább infók itt.

A Váci úti bolt nyitvatartása:
H-P: 09:00-19:00
Sz: 09:00-18:00
V: zárva

A Váci úti szerviz nyitvatartása:
H-P: 10:00-18:00
SZ-V: zárva

 

Disclaimer: az AQUA Webshop az Appleblog feat. Almalé és Kungfu partnere



Rejtett jóságok az iOS 13-ban

A fő ficsörök mellett egy rakás újdonság akad a héten bemutatott rendszerekben. A keynote-on így mutatják be ezeket, ömlesztve:

ke_pernyo_foto_2019-06-03_19_26_36.png

Ezek között vannak apróságok, amiket talán sosem veszünk észre, néhány pedig máris feltűnik a bétateszt során. Mert annyira jók. Ezekből máris születtek listák, íme az én válogatásom.

CarPlay programválasztás

Ha megnyitsz az iPhone-on egy appot, az nem befolyásolja a CarPlay-kijelzőt. Ha mondjuk navigálsz a kijelzőn, hiába nyitsz meg egy naptárat vagy Music appot mondjuk a telefonon, a navigáció változatlanul megy majd tovább.

Smart Battery Charging

Ha bekapcsolod ezt, a telefon megpróbálja a szokásaid szerint tölteni fullra a telefont. 80%-ig tolja, aztán megállítja a töltést, hogy a 100%-ot csak akkor érje el, amikor várhatóal lehúzod. Ez azt jelenti, hogy ha mondjuk te reggel hatkor kelsz, és ekkor szoktad lehúzni az iPhone-odat a töltőről, akkor éjszaka a töltés megáll 80-on, és csak négykor indul tovább, hogy ez idő alatt fejezze be a töltést. Ez jót tesz az akksinak.

Ha nincs napi rutinod, mint például nekem, akkor nem igazán hasznos.

Teljes weboldal képernyőfotó

safari-screenshots.jpg

A mobil Safariban minden eddiginél egyszerűbb lesz képernyőképet készíteni teljes weblapokról. Elkészíted a screenshotot, rákattintasz a felugró, elkészült képre, majd simán rányomsz a gombra, ami a Full Page-et kínálja fel. Így nem csak azt mented le, amit épp láttál, hanem az adott pl. cikket egészen az aljáig, pdf-ben.

Safari ablakok automatikus bezárása

Egy nap, egy hét vagy egy hónap után a Safari bezárja kérésre a nem használt tabokat. Settings > Safari, “Close Tabs”.

Maps navigáció

A Look Around-ról a keynote-on volt szó, az átmenet nélkül full felbontásban navigálható Street View-szerű nézet mellett a Maps több infóval is szolgál majd, de egy apróság kimaradt. A Siri nemcsak a beszéd megformálásában lett okosabb - ezentúl ugye maga képzi a szavakat, és nem felmondásos szövegeket játszik le -, de a kifejezései is emberibbek. Például ahelyett, hogy azt mondaná, 300 méter múlva fordulj jobbra, azt mondja: a következő lámpánál fordulj jobbra. Angolul.

Hogy a magyar navigációval mi lesz, azt inkább ne feszegessük szerintem.

Low Data Mode

A Settings > Cellular > Cellular Data Options-ben állítható be, hogy "segítsünk az appoknak, hogy kevesebb adatot használjanak fel". Hogy hogyan, azt egyelőre nem tudom, de például ha hotspotban működik az iOS eszköz, automatikusan bekapcsolja ezt a módot.

low-data-mode.jpg

Bluetooth wireless splitter

Nem tudni, ez pontosan mi, de úgy tűnik, hogy egyszerre két eszközre is lehet nyomni BT-on keresztül a tartalmat. Vagyis két fülesre mondjuk, vagyis abból egyenesen négyre: két bal fül, két jobb. De ezt csak sejtem.

Dolby Atmos playback

Fejlett keresés a Messages-ben és Jegyzetekben

Eddig szar volt.

Ismeretlen hívók némítása

A Do Not Disturb szociális verziója.

Notes mappák

Halleluja. Van annyi, mint a nyű.

Naptárban fájlokat csatolhatunk eseményekhez

Ez profibbá teszi majd a naptárat, mert ebből kiindulva ismerhetünk meg minden részletet a soron következő eseményről.

Mailben küldő fél blokkolás

CarPlay-en Hey Siri támogatás




süti beállítások módosítása