Sokat várunk a cégtől idén, legalábbis én feltétlenül. Például, hogy lecserélje a billentyűzetet minden MacBookban, és jól felturbózza a 13-as MacBook Prót, jöjjön új iPad és még sorolhatnám. De a hardverekkel és szolgáltatásokkal kapcsolatos elvárások mellett van még olyan terület, amiben jeleskedik az Apple, és amiben idén még többet kell tenniük, mint korábban, annak ellenére, hogy a vásárlóik nagy része nem igazán figyeli az ezzel kapcsolatos történéseket. Ez pedig a környezetvédelmi intézkedések területe, amiben komoly versenyfutásban vannak. Mert ebben nem a versenytársakat próbálják meg legyőzni.
A helyzet az, hogy a klímaváltozás és a túlnépesedés - a kettő ugyan valahol összefügg, de két különböző probléma, különböző tünetekkel - okozta szartenger, ami előttünk áll, tényleg komoly beavatkozást igényel. Ígérem, ez a mondat volt az utolsó nagy közhely a cikkben, legalábbis igyekszem. Valójában két út létezik: a megszorítás és a technológiai felülemelkedés.
A politikusok nem mernek lépni. Az ő kezükben csak megszorítás van, mint biztos lehetőség, és noha van egy nagyon kis csoport, akik önmaguktól megszorításokat léptettek életbe az életükben (kevesebbet utaznak, jobban odafigyelnek a szemétre, a pazarlásra), a legtöbb ember nem hajlandó változtatni. Ha kényszerítik őket, ütnek. De még ennél is gyakorlibb, hogy egyszerűen nem tudjuk, mennyire pazarló, amit csinálunk.
Vegyük azt az esetet, hogy elküldünk egy emailt. Egy 2018-as számítás szerint a 1 megabájtos email teljes életciklusa alatt 20 gramm CO2-t bocsát ki a levegőbe. Napi 20 email egy éven át megfelel egy 1000 kilométeres autós utazásnak. És azzal, hogy email-eket emlegetek, még mindig csak a 2000-es évek elejének problémáját feszegetem. Innen indultunk. Ma senkinek nincs fogalma, mennyi adatot küld és fogad. Például tudtad, hogy sok okostévé másodpercenként küld egy screenshotot a képernyődről, hogy ezzel monitorozza a tartalomfogyasztásodat? Ez képenként mondjuk egy megabájt, ha nagy tömörítést és méretezést választ a gyártó. Nem napi húsz email, hanem percenként hatvan.
Mindent felhőből oldunk meg, még az olyan dolgokat is, amiket nem kellene. Az, hogy a filmeket felhőből stream-eljük, érthető: egyszer csak le kell tölteni, kétszer meg ritkán nézzük meg ugyanazt (tisztelet a kivételes filmeknek). A felbontás azonban egyre csak nő, ami egy-egy órányi szórakozás CO2 kibocsátását is egyre nagyobb ütemben növeli. De nézzük a zenelejátszást: olyan zenéket is stream-elünk, amiket napi háromszor is meghallgatunk. Van lehetőség letölteni a számokat, de kinek van ideje egyesével kiválogatni a sokszor hallgatottakat, az épp aktuális ízlésnek megfelelően? Pár mega, mit foglalkozunk vele? Hadd szóljon.
Nem volt kimondott társadalmi nyomás a 4K-ról 8K-ra fejlesztésre, ahogy nem volt kimondott nyomás a havidíjas felhőszolgáltatásokra sem. De kényelmesek voltak, szépek voltak, nem kerültek sokba, miért ne? Ha környezetvédelmi szempontból nézzük azonban, a torrenthez, vagy akár az iTunes Store-hoz képest nagy visszaesést jelentettek: megszűnt a tartalomfogyasztás a helyi háttértárról (aminek ugye a tartalomfogyasztás pillanatában nincs jelentős lábnyoma, csak az a kis energia, amivel az SSD-t, merevlemezt elérjük), miközben az eszközökbe épített háttértárak mérete nemhogy nem csökkent, de tovább nőtt. Igaz, talán nem olyan mértékben, ahogy a felbontások emelkedtek, de mindenképpen nőttek.
Milyen lehetősége van tehát egy cégnek, aki élharcosa a percenként számolatlan megabájt-per-szekundumok korának? Az egyik út a megszorítás, vagyis a visszafelé haladás: helyi tárolás, helyi tárolók fejlesztése, minél kevesebb szerverforgalom. Egyúttal kisebb bevétel a szolgáltatásokban, árbevétel-csökkenés, a cégérték csökkenése, megszorítások, környezetvédelmi projektek leállítása, lassú halál. Vagy: a számolatlan megabájtok növelése, miközben az összes CO2 kibocsátás valahogy mégiscsak csökken. Megoldani, hogy a stream, beleértve az ahhoz felhasznált eszköz gyártását, ne legyen nagy befolyással a bolygó életére.
A legtöbb cég még nem döntött. Nyilvánvaló, hogy az első utat nem fogják választani, de a második mellett sem tették le a voksukat, legfeljebb a marketingesek kapják meg feladatban, hogy minden hónapban valami szart küldjenek ki a fenntarthatóságról. A következő kütyü festéke legyen mentes a gyerekmunkától, kész. Az Apple azon kevés cégek egyike, akik tényleg felelősen választották a második verziót, és megpróbálnak még azelőtt fenntarthatóvá válni, mielőtt a fenntarthatatlan cégek fizikailag is fenntarthatatlanok lesznek.
Ígéretes eredmények
2013-ban az adatközpontokat, 2018-ban pedig az irodákat és üzleteket is teljes mértékben átállították megújuló energiaforrásokra. Az Apple ezek után azt tűzte ki célul, hogy minden egyes iPhone-t, Apple Watch-ot, meg minden egyéb kütyüt 100 százalékban megújuló energiából gyárt majd le, és ehhez semmilyen új anyagot nem bányász ki a Földből, csak újrafelhasznált anyagokat használ.
Rendkívül ambiciózus terv. Basszus, szinte lehetetlen, annyira nehéz. De még mindig kevés: valójában az Apple adatközpontjai, irodái és boltjai kisebb hányadát adják a cég teljes lábnyomának. Nem tudok róla, hogy akár egyetlen sorozatgyártó üzeme is lenne a cégnek, még az USA-gyárat is más cég viszi. Még az adatközpont-igényüket sem tudták házon belül lezavarni, az Amazontól kapnak segítséget a mai napig. A 100%-ba pedig ugye csak a saját épületek tartoznak. Ugyanígy egy megabájtnyi adatforgalmazás az Apple szervereivel nem csak az Apple szervereiben képez fogyasztást. Egyrészt nálunk is, valamint a teljes úton, amíg az adat elér hozzánk.
Vagyis sem a gyártás, sem az adatellátás, sem az adattovábbítás nincs teljesen saját kézben, és mindegyiknél igénybe vesznek egyrészt alvállalkozókat, másrészt infrastruktúrát. A jó hír, hogy az Apple is elismeri ezt.
“A lábnyomunk majdnem kétharmada a beszállítói láncban található, és ezek olyan cégek, amiket nem az Apple birtokol” - mondta el Lisa Jackson, a cég fenntarthatósággal megbízott vezetője. Ezért aztán a beszállítói láncot is ösztönzik a megújuló energiára való átállásra, esetenként még be is szállnak a kiépítésbe. És nem támogatják az offsetet, vagyis azt a folyamatot, hogy egy cég a CO2 kibocsátását egy másik helyen CO2 elnyeléssel váltja ki (például fákat ültet, vagy “bevásárol” a zöldeknél). Ők komolyan veszik, hogy a beszállítók a saját energiafogyasztásukat, helyben oldják meg megújulóból.
Mi az eredmény? Míg 2015-ben a cég CO2 lábnyoma 35 millió tonna volt, addig 2019-ben már csak 25,2 millió tonna. Miközben a cég jelentősen nőtt is. Nagy energiákat fordítottak az anyagok újrafelhasználására. 14 anyagot választottak ki, amiket első körben kizárólagosan újrafelhasználnak, vagy azért, mert könnyű őket visszanyerni alapanyagként, vagy mert nagy öko-lábnyommal jár a kitermelésük. De ahogy majd mennek tovább, az új anyagokra, egyre nehezebb lesz megoldani azt, hogy többé ne vegyenek el a bolygótól, hanem az eleve kitermelt anyagokat használják. Olyan volumenben, mint az Apple: jelenleg lehetetlennek tűnik. Úgyhogy erre is költenek R&D pénzt.
Még nem elég
A Daisy nevű iPhone-szétszerelő robotból már kettő van, egy Texasban és egy Rotterdamban, évente gépenként 1,2 millió telefont kapnak alkatrészekre válogatva. Egyik beszállítójuk már a régi akksikból kinyert kobaltból építi az újakat. Ezek olyan állítások, amik elsőre jónak tűnnek, de nem tudni, pontosan mit jelentenek. Mennyiségi értelemben. Skálázhatóak ezek? 1,2 millió telefon évente sok? Hol a többi? Mindent megtesznek, hogy visszatérjenek hozzájuk a régi iPhone-ok? A 14 anyag hány százaléka lett azért kiválasztva, mert alacsonyan lógó gyümölcs, és mennyi azért, mert kritikus?
Ráadásul az Apple több olyan területre nem fókuszál, ahol lehetne nyesni a kibocsátásból. Nézzük csak meg, hogyan teszi egyre nehezebbé a javítást, hogyan próbálta meg korábban lehetetlenné tenni a független szervizek munkáját. Olyan szervizekét, amik simán, olcsón, kevés új anyag felhasználásával javítanák az adott terméket ahelyett, hogy másikat adnának helyette a vásárlónak, vagy új termék vásárlására buzdítanák. Az Apple TV távirányítója, ha eltörik, cserélni kell. Nincs rá semmilyen javítási támogatás. Miféle pazarlás ez? Hogyan ösztönöznek arra, hogy adjam le náluk a régi távirányítót? Sehogy.
Vagy vegyük ezt: az Apple iOS-termékei sosem voltak arról híresek, hogy rendesen el lettek volna látva memóriával, és a háttértár is nagy plusz pénzek fizetése mellett lehetett nagyobb. Vajon minek van nagyobb öko-lábnyoma, 4 giga RAM legyártásának, vagy egy nyolc éves életciklus alatt olyan adatok újra és újra betöltésének, amik nem fértek már el a meglévő kis helyen?
“Fenntartható növekedés” - az Apple ezt tűzte ki célul. Vagyis nem csökkentik a termelést, nem próbálják visszafogni a fogyasztást, sőt, tovább növekednek, a meglévő üzleti logika mentén. Csak közben hihetetlen erőket és pénzt költenek arra, hogy ezzel párhuzamosan a teljes folyamatot fenntarthatóvá tegyék, és erre kényszerítsék az őket körülvevő cégeket is. Megszorítás vagy technológiai felülemelkedés? Technikai oldalról a második milliószor nehezebb, mint az első. Társadalmi oldalról azonban a második milliószor könnyebben eladható, mint az első. És erről, mármint hogy nehézzé tesszük a fogyasztás visszaszorítását - igenis mi tehetünk.
"A fenntartható növekedés olyan, mintha egy jógastúdióban szerveznénk egy rave-partit, és meditációnak hívnánk" - találta meg a Kalifornia-kompatibilis hasonlatot Ascanio Vitale, a StopCO2 vezetője, aki abból él, hogy cégeknek ad tanácsot a CO2 kibocsátásuk csökkentésére. És az Apple most akkora rave-partit szervez, hogy a világ másik feléről is odajönnek.
Sokan hangoztatják, hogy a gigacégek felelőssége sokkal nagyobb, mint a fogyasztóké. Én azt gondolom, egyforma a felelősség. Amit egy nagy cég megtehet, hogy úgy szolgál ki minket, hogy közben mindent a lehető legkisebb lábnyommal teszi, és hogy nem talál ki olyan megoldásokat, amik nagyobb lábnyomra sarkallnak minket. Nekünk viszont, fogyasztókként az lenne a feladatunk, hogy figyelemmel kísérjük az Apple rave-partiját, és elég fontosnak, elég menőnek érezzük ahhoz, hogy ez befolyásolja a döntésünket. Mert ha minden cég az Apple ütemében tudná megvalósítani a fenntarthatóságot, akkor sokkal közelebb lennénk a célunkhoz, a klímaváltozás hatásainak lefékezéséhez. És amikor kifizetjük a nagy margint, gondoljunk arra, hogy ennek egy része azért megy, hogy ez a gigászira nőtt cég gigászi maradjon, és minél több gyártóból passzírozza ki a fenntartható működést.
