Nem elég, hogy az Apple a termékbejelentéseinek nagy részét kizárólag szeptemberre időzíti idén, ráadásul két, várhatóan jó könyv is megjelenik. Ezek remek olvasmánynak ígérkeznek, és első kézből szolgáltatnak információkat Steve Jobs személyéről, valamint Steve Jobs munkahelyének körülményeiről.

Small Fry

Az egyiket Lisa Brennan-Jobs írta, Jobs lánya, akit sokáig letagadott saját maga előtt is, és akiről a Lisa számítógépet kapta a nevét. A Small Fry című könyvben nem annyira kifelé nézünk, nem az eseményeket próbáljuk boncolgatni, sokkal inkább egy belső képet kapunk, személyes benyomásokkal gazdagon tarkítva. A Vanity Fair által lehozott részletben például Lisa arról ír, hogy apja haldoklásakor gyakran meglátogatta őt és buddhista szellemi vezetőjét, aki kísérte a folyamatot, és lépten-nyomon elcsent valami apróságot a lakásból. Arcpírt, fogkrémet, ilyesmit. Emlékeket, az apjáról.

Ugyanitt történt, hogy talált egy drága arcspay-t az egyik vécében, leült a vécédeszkára, fellőtte a folyadékot a feje fölé, és élvezte, ahogy körbeveszi a rózsaillatú köd.

Lis?

Igen?

Olyan a szagod, mint egy vécének.

Így búcsúzott el tőle az apja. Valószínűleg a drága arcspray volt a vécéillatosító.

Izgalmasak azok a részletek is, amik a számítógépekről szólnak. Miután az el nem adott 3000 darab, extrém drága Lisa számítógép egy utah-i szeméttelepen végezte, és Jobs már a Macintosh lázában égett, egyszer odavitt egy demógépet a lánya hálószobájába. Izgatott volt, és olyanokat mondott, hogy: “Lássuk, hogyan nyílik” és “Azt hiszem, ezt a kábelt ide kell bedugni”, mintha nem tudta volna pontosan, hogyan hozza működésbe. Legalábbis a lánynak ez volt az érzése, nem úgy látta, hogy az apja ezzel ugratja, vagy hogy a felhasználó bőrébe bújt volna arra az időre - ami egyébként lehetséges.

Creative Selection

A másik könyvet Ken Kocienda írta, aki 2001-től 2016-ig dolgozott a dizájnrészlegen, tehát ott volt az Apple aranykorának kezdetén, akkor, amikor még Steve Jobs szabályai szerint ment minden.

Egy anekdotát ő is megosztott a könyvből, mégpedig az első iPhone billentyűzetéről, aminek a tervezésében ő is részt vett. Vagyis, ahogy az Apple-nél lenni szokott, nagyjából ő volt megbízva a feladattal. Készített is egy rakás skiccet, hogyan lehetne használni:

A probléma ugyanis az volt, hogy a kijelző mérete miatt könnyű volt félregépelni, így olyan megoldásra volt szükség, ami segít a felhasználónak. Az első ötlet, a körbefutó ABC-szalag, amit tekerni és nyomni kell a gépeléshez, nyilvánvalóan halott ötlet. A másik a billentyűzet karaktereit csoportokba szedte, és így nagyobb billentyűket alakított ki belőlük, a gépelésnél pedig a szoftver találta volna ki, hogy egy értelmes szóhoz melyik betűt fogadja el a következő karakterbevitelnél. Mi is csináltunk ilyet, még a jó öreg nyomógombos telefonoknál, működött is az esetek nagy részében.

A könyvben Kocienda leírja, hogy ezt a billentyűzetet végül saját közvetlen főnökén, Scott Forstallon kívül két másik vezérnek, Phil Shillernek és Tony Fadellnek is demózta. Az első esetben a demó két percig tartott, a másodikban kevesebb, mint egy perc volt a döntésig: nem kell az ötlet. Végül Jobs az első iPhone-bemutatón egy olyan verziót mutatott be, amikor fut a háttérben a prediktív szoftver, ami megpróbálja valószínűsíteni a következő karaktert, és az ahhoz tartozó billentyű méretét kicsit nagyobbra veszi.

Megkérdeztem az Apple-témájú könyveket jellemzően kiadó HVG Könyveket, tervben van-e már a fordítás, de egyelőre nincs a listán. Viszont erősen lobbizok érte, hogy legyenek fent, és magyarul is elolvashassuk őket.