almalé és kungfu Rólunk

Feltölti a mobilod a hintaszék

A Berkeley hallgatói nem akartak semmi rosszat, csak arra voltak kíváncsiak, hogy mennyi kinetikus energiát lehet termelni egy hintaszékkel. Barkácsoltak hozzá tehát egy ingára építő szerkezetet, aztán elkezdték mérni az eredményeket.

rocking_chair_770_0-640x366.jpg

Aztán méricskélés közben rájöttek, hogy sokkal hasznosabb lenne egy usb-portot rakni az ingára és tölteni a mobilt. Ez volt a szék sorsa: az egyetemisták hintázgatnak rajta és feltöltik a mobiljukat. Ez a cucc akkor is működni fog, amikor a pirézek atomtámadása elpusztítja az egész bolygót. A Berkeley hallgató beülnek a székbe, hintáznak egy kicsit, majd meghallgatják a telefonra letöltött dalokat és táncolnak.

Ők lesznek a civilizáció utolsó bástyái.

 



Nem tudod, hogy mire jó az Apple Watch? Az Apple szerint arra, hogy ne használd

Elsőre furcsa, jobban átgondolva viszont egészen okos kampányba kezdett az Apple, amikor néhány órája publikálta ezeket az Apple Watch hirdetéseket:

 

 

 

 

Hirtelen felindulásból arra gondoltam, hogy

  • 1: még mindig magyarázni kell, mire jó az okosóra
  • 2: Az Apple-nek sincs sok ötlete, azért kerül elő alig a készülék a reklámokban

Aztán a harmadik megnézése után ugrott be, hogy az Apple Watch-kampány inkább arról szól, amit már Ádám is pedzegetett néhány hónapja: az okosóra jósága nem abban áll, hogy használod, hanem hogy nem használod. Hogy megszabadít az informatikától.

Ott van persze a karodon, minden információhoz azonnal hozzájutsz, de csak ahhoz, ami szükséges, és nem vonja el a figyelmed millió más információ, mint az okosmobilnál. Nem kezdesz el böngészni, ha már úgyis elővetted egy beérkező üzenet miatt a telefont, nem pörgeted folyton a Facebookot, inkább szemléled a világot, viszont amikor tényleg szükséged van az infóra, gyorsabban éred el, mint valaha.

A reklámban szereplő figurák mind élik az életüket, és csak mellékesen foglalkoznak az órával, ahelyett, hogy egy informatikai eszköz köré szerveznék az életüket.

Ami tök szimpatikus üzenet.



Keresd azzal a pénzt, hogy szereted az Apple-t #3

Januárban és áprilisban is publikáltunk egy-egy álláshirdetést az iCentre-nél, és mindkét esetben az egyik olvasónknak sikerült megszereznie a szuper állást. Most már sokszorosan bizonyítást nyert, hogy az Appleblog a legelhivatottabb, legzseniálisabb Apple-júzerek közössége, akik minden hegyet megmásznak, minden akadályt legyűrnek.

Nyilván nem kell mondanunk, hogy mennyire örülünk, amikor sikerül beküldenünk egy kiváló embert a vonalakon túlra, az Apple belsejébe, és ezt tervezzük most is, mert itt az új állásajánlat, ezúttal a Mom Parkba keresnek munkatársat. Ha szeretnél egész nap a világ legszebb informatikai eszközei közt dolgozni, ragadj billentyűzetet és jelentkezz.

icentremom.jpg

A munkakör leírása:

Ha érdekel az Apple világa, és szívesen dolgoznál értékesítőként az iCentre MOM Apple Premium Reseller üzletben, küldd el fényképes önéletrajzod az allas@icentre.hu címre. Fontos, hogy ne okozzon gondot az emberekkel való közvetlen kommunikáció, az angol nyelv használata, legyen értékesítési tapasztalatod, és ismerd az Apple termékeit. A tárgy mezőbe ezt írd: MOM Park

Ilyen egyszerű! 

És mint legutóbb, ha az egyik emberünket elkapják az Apple vonalai mögött, az Appleblog minden kapcsolatot letagad!



Elvileg a magyar metrókon is használhatjuk majd az Apple Pay-t!

Londonban már bárki utazhat úgy a metróhálózaton, hogy csak odamutatja az iPhone-ját, vagy az Apple okosóráját a leolvasóhoz, a fizetés automatikusan megtörténik. A problémát a történetben csak az jelenti, hogy kétszer kell odatartani a mobilod, belépéskor és távozáskor (ez egyébként ugyanígy van a jegyekkel és a bérletekkel is), mert a rendszer a megtett távolság alapján kalkulálja az árat. 

screen-shot-2015-06-08-at-18_46_33-640x358.jpg

A valódi gond igazából az, hogy ha menet közben lemerül a telefonod, akkor a lehető legnagyobb összeget kell kifizetned: 8,8 fontot, 3800 forintot, illetve a büntetést, ami a helyszínen 18 ezer forint, később befizetve 36 ezer. Éppen ezért a londoni tömegközlekedési vállalat intenzív kampányba is kezdett, amiben arra hívják fel a figyelmed, hogy csak akkor kezdj el Apple Pay-jel utazni, ha biztosan tudod, hogy a mobil kibírja lemerülés nélkül az utazást.

Na de: a sztoriban nem is ez az érdekes, sokkal jobban izgat, hogy Budapesten mikor lesz elérhető a szolgáltatás. És az a helyzet, hogy talán nem is olyan sokára!

Tovább olvasom


Butított iPhone 6 processzor van az új iPod touch-ban, jöhet a 4 colos iPhone 6?

A tegnap szenzációja egyértelműen az új iPod-kínálat megjelenése volt, illetve hát nem teljesen új, mert a nanónál és a shuffle-nél csak a színválaszték nőtt, a technológia nem változott, de ez érthető is: a hagyományos mp3-lejátszóban ennyi volt, nincs hova fejleszteni tovább, nem maradt mozgástér sem a méretben, sem a képességekben.

ipod-nano-new-640x353.jpg

A touch viszont egy jóval összetettebb eszköz, és tegnap végre megszabadult a készülék az iPhone 4s-örökségtől és az aktuális csúcstechnika került bele.

Vagyis annak egy lebutított verziója.

Az A8-as csip ugyanis 1,4 gigahertzen fut az iPhone 6-osokban, az mp3-lejátszóban azonban csak 1,1 gigahertzet adnak neki, ami kábé 23 százalékos lassulást jelent.

ipodtouch-640x263.jpg

Két dolgot azonban ne felejtsünk el: a gyorsulás az A5-ös csiphez képest még így is mérhetetlenül nagy, és a pixelszám itt jóval alacsonyabb, mint az iPhone 6-osoknál, szóval a legtöbb esetben egyáltalán nem tűnik majd lassabbnak a touch, mint a mobil.

És gondoljuk tovább a történetet: ha beleraknak még egy gsm-csipet ebbe a házba, készen is van a 4 colos iPhone 6-os. Remélhetünk!




süti beállítások módosítása
Mobil