almalé és kungfu Rólunk

Az amerikaiak iPadet kértek a Jézuskától karácsonyra

A Best Buy megkérdezte vásárlóit, hogy milyen karácsonyi ajándékra vágynak a leginkább és ezek alapján összeállította a kívánságkosarat. A 15-ös listán három helyet is megcsípett az Apple, rögtön az elsőt az iPaddel, ami a jelek szerint igazi karácsonyi ajándék lett az Egyesült Államokban (mondjuk hogy konkrétan melyik modellt akarják a vásárlók, az nem derült ki). A harmadik helyen játszik még a valóban szenzációs MacBook, míg a 12. helyen van a véleményes Apple Watch (de karácsonyi ajándéknak tényleg szuper).

ipad-air-2.jpg

Amúgy meg az emberek szuper füleseket, nagyképernyős tévéket és robotporszívókat akarnak, utóbbit megértem: az iRobot Roomba a világ egyik legjobb dolga, be is dugom gyorsan tölteni, hogy KITAKARÍTSON, amíg sétálunk (öt év után sem hiszem még el).

Itt a teljes lista:

  1. iPad 
  2. Bose QuietComfort 25 Noise Cancelling Headphones 
  3. MacBook 
  4. Samsung 48” Smart 4K Ultra HD TV 
  5. Sharp 43” Smart HDTV with Roku 
  6. Microsoft Surface 
  7. Bose SoundLink Mini Bluetooth Speaker II 
  8. Fitbit Charge HR Heart Rate and Activity Tracker 
  9. Samsung Galaxy Tab S2 
  10. Dyson V6 Absolute Bagless Cordless Vacuum 
  11. Vizio 43” Smart 4K Ultra HD TV 
  12. Apple Watch 
  13. SONOS PLAY:1 Wireless Speaker 
  14. iRobot Roomba robotporszívó 
  15. GoPro HERO4 Action Camera

Valami szuper hangrendszer rám is rám férne. Na és ti minek örülnétek a legjobban karácsonyra?



275 milliót lopott az Apple-től a bolti alkalmazott

Kevesellte a fizetését, azért.

A sztori egyszerű, bár spéci skillek kellettek hozzá. A 24 éves, Queensben lakó Ruben Profit 2013 óta dolgozik az Apple-nek és 2015. júliusa óta alkalmazzák a Queens Center Mallban nyáron megnyitó Apple Store-ban, ahol eladóként és technikai tanácsadóként dolgozott, és egyébként mindenki nagyon kedvelte a fickót.

queens-center-2_night_01_960x490.jpg

Főleg azért is, mert nem tudták róla, hogy meghekkelt bankkártyák segítségével közel egymillió dollár, azaz 275 millió forint értékű gift cardot talicskázott ki a boltból, amit aztán a feketepiacon értékesített. Profit még arra is figyelt, hogy a vásárlások során érvényesítse a tíz százalékos dolgozói kedvezményét.

Éppen csak az nem jutott eszébe, hogy a főnökeinek fel fog tűnni, hogy a srác jövedelme és a vásárlásainak az intenzitása közt semmiféle korreláció nem mutatkozik. 

Ez azért baj, mert szegény flótást 15 évnyi börtönre ítélhetik, ráadásul szerintem már nem lesz meg az állása, amikor kijön.



Megfrissült az iOS és az OS X is

Tegnap este kaptunk egy nagy rakás frissítést, jól le is töltöttük az egész csomagot és a következő okosságokkal lettünk gazdagabbak.

iOS 9.1:

Viszonylag gyorsan megjött ez az update és pár bosszantó apróságot sikerült javítani vele. Nevesítve:

  • • A Live Photos érzékeli, Ön mikor emeli fel vagy engedi le az iPhone-ját, így a Live Photos nem fogja rögzíteni ezeket a mozdulatokat
    • Több mint 150 új emojikarakter, valamint a Unicode 7.0 és 8.0 szabványú emojik teljes támogatása
    • Megnövelt stabilitás a CarPlayben, a Musicban, a Fotókban, a Safariban és a Keresésben
    • Megnövelt teljesítmény a Multitasking felhasználói felület használatakor
    • Kijavít egy problémát, amely miatt előfordulhat, hogy a Naptár nem reagál Hónap nézetben
    • Kijavít egy problémát, amely egyes felhasználóknál megakadályozta a Game Center elindulását
    • Megold egy problémát, amely felnagyította néhány alkalmazás tartalmát
    • Megold egy problémát, amely helytelen olvasatlan levélszámot jelenített meg a POP-levélfiókoknál
    • Kijavít egy problémát, amely miatt a felhasználók nem tudták eltávolítani a legutóbbi kontaktokat az új levelekből vagy üzenetekből
    • Kijavít egy problémát, amely miatt néhány üzenet nem jelenik meg a Mail keresési találataiban
    • Megold egy problémát, amely miatt egy szürke sáv maradhatott a hangüzenetek törzsében a lejátszáskor.
    • Kijavít egy problémát, amely aktiválási hibákat okozhatott néhány szolgáltatónál
    • Kijavít egy problémát, amely megakadályozta néhány alkalmazás App Store-ból való frissítését

Igen, a legtöbb jelentéktelen apróságnak tűnik, de amikor például a Mail sehogy se akart reagálni a keresésre, legszívesebben falhoz vágtam volna a mobilt, szóval ennek a hibának a javítása kábé 285 ezer forintot ért csak az én esetemben. És a Live Photos is tök béna volt eredeti formájában, tényleg nagyon gyakran megtörtént, hogy a sztori végén az látszott, ahogy a föld felé fordítottam az iPhone-t.

De ha a fentiek kevésnek bizonyultak volna, akkor nesztek, jött egy OS X update is:

screen_shot_2015-10-22_at_08_04_02.png

Bezony, ez a hibajavításként kezelt El Capitan első nagyobb hibajavítása (viszont ha ez olyan, mint két mínusz szám szorzata, akkor a 10.11.1 visszahozza a 10.10 összes hibáját). A legnagyobb örvendezés nyilván az Office 2016 körüli mizériák végét, ráncok kisimulását kíséri.

Na és itt az iTunes 12.3.1 is ami még egy ennél is unalmasabb hibajavítás, mindenféle részletek közlése nélkül. A Macobserver például a fentiek tompítására két kiskutyus képét rakta ki az oldalára, hogy örülhessünk valami történésnek:

puppies_in_bags.jpg

Igen, a kutyuskák váratlanul ebben a zsákban találták magukat!

Ja, és mindenhol elérhetők az új emotikonok XD!!!

14196-9533-img_0008-l.jpg



Gyorsabban nyírja ki az Apple Watch a svájci óraipart, mint hitték

Nagy szomorúság honol most Svájcországban, az óramívesek tamáskodva rettegnek a holnap vonatkozásaiban, az édes csokiból kifogyott az alpesi levegő: zuhan a 200-525 dolláros órák piaca, ki tudja, hol áll meg.

A lényeg: sorban a harmadik negyedévben tapasztal 10 százalék körüli visszaesést az iparág, hasonlóra legutóbb a 2009-es világválság idején volt példa. Elsősorban az ázsiai kereslet visszaesése miatt roskadt be az export és főleg a már korábban is említett ártartományban: itt 14,5 százalékos a mínusz.

440633-apple-watch.jpg

Ez egyébként pont az Apple Watch Sport vadászterülete, nem nehéz összerakni a képet, hogy mióta piacon van az okosóra, jelentősen csökkent a kereslet a drágább tucattermékek iránt. A több százezer, több millió forintos készülékek piacát még nem tudta felzabálni a Watch hiszen ebben a kategóriában nem elsősorban a funkció, hanem a presztízs és a hagyomány számít, de 50-100 ezerért már elsősorban olyan terméket akarnak venni a vásárlók, ami divatos, és ebben a versenyszámban az Apple most többet tud, mint mondjuk a Swatch.

Persze a divat gyorsan változik, és a svájci óraipar már több válságot is túlélt. Harminc éve a hagyományos modellekhez képest zseniális japán digitális órák miatt szakadt be az import, aztán idővel rájöttek az emberek, hogy nem akarnak számológépet, vagy napelemet a karjukon hordani és újra növekedésnek indultak a számlapos készülékek.



Az Apple megvéd minket a kormányunktól

Egyáltalán nem szexi a privát adatok védelmének témája, hiszen boldog-boldogtalan önként szolgáltat ki magáról mindenféle információt, és mondjuk én sem gondolom, hogy egy titkos világkormány figyelné a háttérből minden mozdulatunkat, a fenti trendeket ettől függetlenül aggasztónak tartom.

A világ, amiben élünk, sokkal jobb mint bármelyik, amelyikben eddig élhettünk volna, ettől függetlenül az mégiscsak problémát jelent, hogy az 1984-szintű elnyomás technológiai háttere már adott, és hogy ilyen körülmények közt kicsit sem aggódunk a rólunk összegyűjthető információk miatt. Hogy az egyetlen szalmaszál, amiben kapaszkodhatunk, az a hit, hogy a fölöttünk álló kormányzat többé-kevésbé jó, de legalábbis nem a sztálinista értelemben gonosz, hogy egy nap majd az összes adatot ellenünk fordítsa.

Ebben a kényes egyensúlyban tök fontos, hogy olyan szövetségeseink legyenek, mint az Apple. És nem, a társaság nem azt mondja, hogy add nekik az adataidat, mert nálunk jobb helyen van, mint az államnál, hanem azt, hogy ne add ki senkinek az adataidat: te fizetsz nekünk, mi meg cserébe szavatoljuk, hogy senki se jusson hozzá a mocskos kis titkaidhoz (Jennifer Lawrence félrenyel a háttérben).

455048252_101.jpg

Szóval ennek a harcnak az egyik új állomása az az állásfoglalás, amit egy szövetségi bírónak küldött ki a vállalat. A bíró szeretett volna hozzájutni néhány adathoz, ami egy lezárt iPhone-on volt, és ehhez az Apple segítségét kérte.

A vállalat szerint viszont erre nincs lehetőség. Ahogy fogalmaztak, azok az eszközök, amiken legalább iOS 8 fut (ez a készülékek 90 százaléka) a beépített védelem miatt feltörhetetlenek: így tervezte a rendszert az Apple, ez a jelkódzár lényege. Mint elmondták, nekik sincs hozzáférésük az adatokhoz és nem is akarnak beépíteni olyan kiskaput, amin keresztül utólag ki lehetne nyitni a telefont.




süti beállítások módosítása
Mobil