Épp, amikor Magyarországon is elérhető az EKG lehetőség, Németországban a Computer Bild egy hónapokig tartó független klinikai teszttel vizsgálta meg, melyik mobil EKG a legjobb és miért.
Öt készüléket vizsgáltak:
- AliveCor Kardia Band (kiegészítő az Apple Watch korábbi 1-3 szériáihoz, amelyek még nem tartalmaztak saját EKG-mérőt)
- AliveCor Kardia Mobile
- Apple Watch Series 4
- Beurer ME 90
- a magyar fejlesztésű WIWE
A teszt során több tucat pitvarfibrillációs (PF), illetve normál szívritmusú alanyt mértek az említett eszközökkel. A kiértékelés három szempont szerint történt.
1. Szívritmus
A teszt szerint csak az Apple Watch 4 mutatott folyamatosan helyes értékeket. A legrosszabb a Beurer ME 90 volt. Korábban már írtunk arról, hogy az Apple az EKG leírásai alapján valószínűleg kifejezetten ennek az értékelésére utazott rá, és ebből következtet minden más eltérésre - ezt igazolja a következő pont is.
2. Ritmusfelismerés
Ez gyakorlatilag a pitvarfibrilláció-detektálást jelenti, megvizsgálták, hogy a készülék hűen mutatja-e a betegek eltéréseit. A legrosszabb esetekben a betegeknek normál színuszt mutatnak az eszközök, az egészségeseknél pedig eltérést.
Az Apple Watch 4 az “esetek jó 50%-ában” hozott jó eredményt. Az AliveCor Kardia Band csaknem 100%-os eredményt produkált. Ezt követi a WIWE, ahol Se szempontjából "jó", Sp szempontjából pedig 100%-os értékelést kaptak (Se -- hány százaléka ismerhető fel helyesen a PF eseteknek, Sp -- hány százaléka ismerhető fel helyesen a nem PF eseteknek)
3. Az EKG felvétel minősége
Itt is a Kardia Band bizonyult legjobbnak, de az Apple Watch 4-et és a WIWE-ot is jónak értékelték. A Beurer ME 90 és az AliveCor Kardia Mobile gyengének bizonyultak.
Összességében pontosság szempontjából az AliveCor Kardia Band lett a győztes, az ár-érték arányt viszont a WIWE nyerte. Tegyük hozzá, hogy az Apple Watch-nál az okosóra teljes árát vették alapul, noha az eszköz nyilván több, mint egy szívvizsgáló eszköz, így ár-érték arányt nehezen lehetne meghatározni nála (például az a magyarországi vásárló, aki már eddig is megvásárolta az órát, noha nem volt elérhető rajta az EKG, az ingyen kapta meg ezt a képességet, így a kapott EKG funkció ár-érték aránya verhetetlen).
A WIWE készítői így nyilatkoztak a tesztről:
Nagy dolog, hogy egy független tesztelés során ilyen jól szerepelt a WIWE, maga mögé utasítva például a WIWE előtt piacra kerülő AliveCor Kardia Mobile és a nemrég piacra került Apple Watch 4-et. Továbbá az az érzésünk, hogy a specificitást egy diverzebb mintán vizsgálva PF-detektálás szempontjából 1. helyet szereznénk.
A Computer Bild cikke itt, a Welt anyaga itt elérhető a tesztről.
szucsadam
2019.03.30. 07:51
Szégyen, nem szégyen, az Apple nem tudott megfelelni a saját maga által támasztott elvárásoknak - Dan Riccio, az Apple vezetője fogalmazott így -, vagyis nem tudta meggörbíteni a valóságot, és egy minden eddiginél jobb töltőmatracot dobni a piacra.
Nem volt valósággörbítő a csapatban.
Az érdekes az, hogy az AirPower számtalan helyen feltűnt hivatalos anyagokban is, legutóbb az új AirPods mellé adott füzetben szerepelt. Nagyon sokáig hitte az Apple, hogy lesz belőle valami.
2017 szeptemberében jelentette be az Apple, hogy saját töltőmatracot ad majd a termékei mellé, összesen másfél évig tartották magukat abban a hitben, hogy megoldják a mérnökök az állítólagos túlmelegedési gondokat. Talán majd máskor.
szucsadam
2019.03.29. 08:24
Címkék: laptop macbook
A The Wall Street Journalban jelent meg egy cikk, amiben az író arról tájékoztatja a nagyérdeműt, hogy az Apple laptopjain még mindig tud problémás lenni a billentyűzet. Annak ellenére, hogy ez már a cég harmadik próbálkozása arra, hogy megugorja a lécet. Az írás nagyon vicces, még akkor is, ha egy szót sem olvasunk el belőle úgy igazán, itt egy részlet:
You s, to sha th pain of using an Appl laptop kyboad that’s faild aft fou months, I could only think of on ida: tak all th bokn ltts out of my column. Thn I alizd that would mak th whol thing unadabl. So to...
Az érdekes inkább az, hogy az újságírónak az Apple szóvivője elismerte: tudnak arról, hogy az esetek kis számában a harmadik generációs butterfly-nak is vannak problémái, és ezért elnézést kérnek. De azért hozzáteszik, hogy a túlnyomó többségnek pozitív élménye van.
A baj csak az, hogy mivel van már néhány ilyen kis számú probléma a laptopok esetében, a vásárlóknak már a vásárláskor tisztában kell lenni ezzel. Azzal, hogy így már azért van egy látható esélyük a vásárlás utáni egy évben ellátogatni egy szervizbe. Ott garanciában javítják majd a problémát, de azért ezzel az érzéssel gépet venni mégsem olyan 474.990 - 1.059.990 forintos érzés.
Na jó, az AQUA Webshopban azért vannak jobb árak is. Az AQUA Webshop az Appleblog feat. Almalé és Kungfu partnere.
szucsadam
2019.03.28. 07:59
Címkék: apple watch
Kiadta az Apple a watchOS 5.2-t, amivel 20 új országba érkezett meg az Apple Watch Series 4 EKG képessége. Ebből hála istennek 19 európai,
köztük Magyarország!
Ugyanis a CE megszerzésével végigdübörgött a kontinensen az elfogadás.
Tulajdonképpen ezzel ért el hozzánk igazán az Apple Watch Series 4. Mostantól teljes pompájában vásárolhatjuk meg, nincs megkötés. Éljen!
A többi országot itt találjátok.
Az AQUA Webshopban kaphatóan Apple Watch Series 4-ek is, helyenként elég jó áron. Az AQUA az Appleblog feat. Almalé és Kungfu partnere.
szucsadam
2019.03.27. 13:47
Címkék: privacy apple card
A Goldman Sachs vezetője, Richard Gnodde egy interjúban elmondta, hogy az Apple Card számára már keresik a nemzetközi terjeszkedés lehetőségét. Ez egyrészt jó, mert az USA rég nem azonos az Apple-felhasználókkal, még megközelítőleg sem, másrészt azért különös, nem?
A bank vezetője jelentette be, mit akar az Apple.
Ilyen kommunikációs fordulatra az Apple előre felkészíti a partnereit, tilos bármit, bármilyen formában megosztani, különben ugrik a szerződés. De az Apple hozzászokott, hogy a cégek léte, legalábbis abban a méretben, ahogy épp áll, tőlük függ, itt viszont a Goldman Sachsról beszélünk. Megtehetik, és simán megússzák.
Na, azt nem tudni, hogy mikor és hogyan lépik ezt meg, de leginkább sokára és nehezen. Az egészen biztos, hogy az 1-3%-os cashback rendszer az USA sajátja, ezt máshol nem lehetne átültetni a gyakorlatba. Persze szürke, fém kártyákat máshol is lehet osztogatni, de ez az egész nem erről szól. Az egész arról szól, hogy az Apple Pay még jobban terjedjen, illetve hogy
az Apple egy hatalmas kapuvá váljon, amin belül az adataid a tiédek, azon kívül meg ki tudja.
Az egész bemutató legfontosabb üzenete az volt, hogy az Apple kézben tartja az adataidat, amik csak akkor és olyan formában hagyják el a telefonodat, amennyire feltétlenül muszáj. És ezt az ígéretet jó lenne világszinten biztosítani, és tudja az Apple is, hogy az USA-n belül az egész szabadságharc valamiféle lokális érdekesség lehet legfeljebb.