Amikor elkezdtünk együtt dolgozni az AQUA Webáruházzal, tudtuk, hogy szuper egyveleget képvisel a cég Apple-fronton. Nem kötik őket gúzsba az anyavállalat kikötései, miközben árulnak mindenféle Apple-cuccot, és nagyon jó árakat tudnak sokszor mutatni. Érdemes volt nemcsak nektek, de nekem is böngészni a kínálatukat, mert sokszor olyan árakba futottam bele egyes újabb termékeknél, hogy én is vásárlásra adtam a fejem. Közben pedig egy nagy, magyar cég, ügyfélszolgálattal, szervizzel, több nagy bolttal.
Együttműködésünk kezdetekor egy saját Apple shopot állítottak össze, ahol megtaláljuk az aktuális kínálatukat, és azóta is nagy energiákat fordítanak arra, hogy minél több terméket beszerezzenek, minél gyorsabban. Nyilván nekik sokkal nehezebb ez a része, mint egy APR-nek, viszont ha tudunk várni, a végén nekünk meg jobb lesz.
Én azt hiszem, hogy ezt a munkájukat 2019-ben nagyon is érdemes jutalmazni, az Ország Boltja 2019 versenyen én meg is tettem az alábbi linken. Szerintem a legkevesebb, hogy ösztönözzük őket a további elkötelezett Apple-úton járásra, és szavazunk rájuk mindannyian.
Disclaimer: az AQUA az Appleblog feat. Almalé és Kungfu partnere
Lassan vége az évnek, mi másról is beszélhetnénk ilyenkor, mint a 2019-es év csúcspillanatáról az Apple életében. Ha gyorsan végigszaladunk 2019-en, láthatunk
új iPhone-okat, amik közül az iPhone 11-es árcsökkentése volt a legfontosabb állítás, valamint a telefonok videós képességei
új iPad Airt és iPad minit, valamint az év vége felé egy új iPadet is, utóbbi alig tér el az elődjétől. iPad Prót nem mutattak be idén
a laptopok kaptak egy kis boostot, a 16-os MacBook Pro legfontosabb új képessége a régi-új billentyűzet, reméljük, ezzel már minden rendben lesz
új Mac Pró és Pro Display XDR is érkezett, igazi professzionális cuccok, nem akárkinek. Az Apple büszkeségei lesznek, akárhogy is.
új Apple Watch, ami sokban nem tér el elődjétől, de egy nagyon fontos újítása volt: a mindig bekapcsolt kijelzője miatt végre nem új nézett ki, mint egy csuklón viselt (kikapcsolt) kijelző, hanem mint egy óra.
AirPods Pro fülest
négy új szolgáltatást, amik - főleg Magyarországon - nagyon sok vizet nem kavartak. Az Apple Card és a News+ nem is érhető el (utóbbi a maga 9.99 dolláros havidíjával gyakorlatilag mindenki elégedetlenségét kiváltotta, mind a kiadók, mint a júzerek számára is gáz így), az Apple Arcade és a TV+ viszont elérhető, olcsó, és van bennük potenciál.
Akárhogy is, ha 2019 legjobb Apple-cuccáról van szó, mostantól egyértelműen NEM csak hardvert kell választani. Az Apple egykor büszkén állította magáról, hogy ő egy hardvergyártó, és minden mást csak a hardverek eladásáért tesz, ma ez már egyltálán nincs így. A Services üzletág tartja a céget a szárnyaló pozícióban, és ebben van igazán növekedési potenciál, így az Apple várhatóan a következő két-három évben telibe tolja a műfajt. Egyre kevésbé lesz hardver-cég, és egyre inkább szolgáltató. Hogy az arány hol áll meg, egyelőre kérdés (hiszen végül is a saját hardvereken tolja leginkább a szolgáltatásokat is), most szerintem még mindig a 80/20 körül mozgunk, a hardver javára (már ami a személyes megítélést illeti a júzer-fejekben).
2019 legjobb hardvere
Itt a Mac Pro, a Pro Display XDR és az AirPods Pro volt versenyben, mert ezek adták a legtöbb hozzáadott értéket a korábbi termékpalettához képest, a többieknek legfeljebb voltak jó pillanataik. Azonban mivel az első két termék nagyon “profiorientált”, ráadásul nagyon friss cuccok, így nehezen kaphatnának best of 2019 címkét. Mindenesetre nagyon kellettek már.
Az AirPods Pro azonban egy tökéleteshez konvergáló terméknek tűnik. Az Apple szinte suttyomban kiadott Pro fülese nemcsak a hangminőségével és zajszűrőjével vett le minket a lábunkról - és idővel kiderült, hogy a késleltetése is eléggé alacsony, a saját elődeihez képest is - de a Transparency-nek nevezett képességgel egyenesen a sci-fi irányba tolta el a tesztelőket. Mi van, ha a valóság csak egy réteg, amit az eszköz közvetít számunkra?
Egyértelműen az AirPods Pro az év Apple-hardvere!
2019 legjobb szolgáltatása
A négy új szolgáltatásból a News+-t nagyjából mindenki utálja, az Apple Card nem nagy újítás a piac többi megoldáshoz képest. Az Arcade és a TV+ viszont kedvelt, alacsony havidíjú és előremutató kezdeményezések.
Az Arcade alacsony havidíjért cserébe több mint 100 játék letöltését és játszását teszi lehetővé. A szakértők szerint ezek a játékok között vannak egészen jók is. A dolog azért üdvözítő, mert egy alternatívát kínál a freemium játékok gyűlöletes jelenségére, és a filmek, zenék terén már megismert reklámmentes-fizetős módszert ide is beilleszti.
A TV+ egyelőre nem sok címet tud felsorakoztatni, de a saját megrendelésű show-k minősége nem hagy kétséget afelől, hogy a TV+ egy egészen jó valami lesz…majd. Ami miatt mégis erős jelölt volt az idei év bestofjára, az az egy éves ingyenesség Apple TV, iPad, iPhone vagy Mac vásárlása esetén. Ez a modell előrevetítette, hogy az Apple gépek vásárlásakor egy adag tartalmat is kapunk a készülékünkhöz, ami mindenképp egy elég kompakt jövőt vetít elénk a céggel, főleg azoknak, akik évente azért vesznek új vasat, valamilyet. Ez az egy éves ingyenesség azonban a cég szavait elemezve inkább egy átmeneti, kezdeti akció, és később inkább valószínű a szolgáltatások csomagba foglalása, és ilyen módon való értékesítése.
2019 legjobb Apple szolgáltatása tehát az Arcade.
Isten áldjon titeket, nagyon boldog új évet kívánok nektek, találkozunk 2020. január 6-a után.
Gondolkoztam, milyen poszttal kívánjak boldog karácsonyt nektek, aztán beugrott. Még novemberben olvastam a People magazinban egy történetet Sam Bennettről és családjáról.
Sam Bennett 21 éves autista fiú, akit egyébként mindenki imád, de volt egy kis problémája: nem tudta kezelni a hangerejét. Nagyon-nagyon hangos volt. Ha nyilvános helyre mentek, egy ideig tudta türtőztetni magát, de egy idő után megint ordított. Rászóltak, pár percig megint minden oké, aztán kúszott fel a volumen.
Az apa, Scott egy nap frissítette az Apple Watch-át, ekkor jelent meg rajta a Noise app. A decibelmérő folyamatosan visszajelzést adott a környezet zajszintjéről, zöld és piros színekkel jelezte, hogy valami elfogadható, vagy nem elfogadható hangerejű. Nézegette, és egyszercsak beugrott neki: ez jó lehet. Megmutatta Samnek is.
A fiú ránézett, és azonnal elkezdett halkabban beszélni, és így is maradt, ha látta az órát a Noise appal. Ennyi. El lehetett menni a fiúval nyilvános helyre nyugalomban, és otthon is sokkal felszabadultabb lett a hangulat. Persze, a család korábban is vehetett volna zajmérőt, de sosem gondoltak erre. Mígnem a technológia oda nem tolta az orruk alá. És az Apple-nél jobb nincs ebben az orr-alá-tolásban.
Ez egy jó történet. Boldog karácsonyt kívánok vele nektek.
Az Apple híres arról, hogy rendszeresen újrafeltalál dolgokat. Az újrafeltalálás azt jelenti, hogy ők is elkezdenek valamit, de a lehető legkifinomultabb módon. Azáltal, hogy ők is elkezdik használni, az emberek - nem csak az Apple júzerek, de a komplett early majority közönség - befogadják azt. Elkezdenek figyelni rá, elkezdik megérteni.
Na, most a készpénz volt soron.
Az Apple Card nálunk ugye nem elérhető, maga a konstrukció, a vásárlások utáni pénzvisszafizetés is kissé idegen az általános magyar bankkártya-társadalomtól. Viszont ez a pénzvisszafizetés, “cashback” nagyon jól jött most az ünnepek előtt. Így tudott a cég akciózni.
Az Apple sosem volt híres arról, hogy akciózzon, hogy a termékeit bizonyos időszakban olcsóbbra taksálja (megteszik helyette a viszonteladók, lehetőségeikhez mérten). Viszont iTunes Gift Cardot és hasonlókat azért szokott osztogatni, meg ingyen kiegészítőt, ha veszel valamit. Idén az Apple Card tulajoknak dupla cashback akciót hirdettek, vagyis 3 helyett 6%-ot fizetnek vissza azoknak, akikApple Carddal vásárolnak tőlük.
Mondhatták volna azt is, hogy 6%-os árcsökkentést léptetnek életbe, de akkor nem újrafeltalálták volna a készpénzt. Mivel újrafeltalálták, a készpénz náluk bizonyos szolgáltatások megrendelőinek jár, miután kifizették a sima vételárat, árcsökkentés formájában.
Nem tudom, hányan tudjátok, hogy van egy Apple Support nevű app, amit letöltve rákereshetsz a kérdéseidre, az Apple által írt anyagokat olvasgathatsz a készülékeid működéséről, magyarul is. Úgy hangzik, mint egy olyan program, amit végül sosem töltesz le, igaz?
Nade! A programban gyorsan falakba ütközöl, ha szokatlan hibával kapcsolatban keresgélsz, és ilyenkor szembe is jön ez:
Kérhetsz visszahívást az Apple-től, egy általad megadott időpontban. Nekem ez azért isteni, mert az autóban szoktam a telefonokat intézni, így ha tudom, mikor indulok otthonról, beütemezem ezt, és el is felejthetem az egészet. Aztán a megadott időpont után pár perccel (egyszer 4, egyszer pedig 6 perc késéssel) csörög a telefon:
Ha kinyomod, egyszer visszahívnak. Egy automata tájékoztat magyarul, hogy mi történik, aztán egy magyar srác szól bele, hogy miben segíthet. Én HomePoddal kapcsolatban kértem segítséget (pattogó hangot adott ki), és annak ellenére, hogy Magyarországon hivatalosan nem is kapható a cucc, készségesen próbált segíteni. Rákeresett, volt-e az enyémhez hasonló bejelentés, és elmondja, miket próbáljak ki. Arra is felhívja a figyelmet, hogy mivel itthon nem kapható, az Apple szervizek nem kapnak alkatrészt, de azért vigyem be (ezért érdemes nagyobb kereskedőnél vásárolni, az ő saját szervizük elintézi ezt, simán cserélik is újra a cuccot, ha van valami).
Ez azért egy olyan kusztomer szörvisz, ami eléggé bejön.
A blogon található valamennyi írás, valamint a fényképek egy része a szerző saját tulajdonát képezik, amelyek másolása, terjesztése kizárólag előzetes engedéllyel lehetséges.