Zakatol az Error 53 ügy, amit annyira felkapott a sajtó, hogy kezdem azt gondolni, Tim Cook csak csalinak dobta be, hogy egy kicsit ne az autóról beszéljünk. Bár ahogy az ügy kinéz, hamarosan inkább kitolnak valami béna gépszörnyet a garázsból, hogy egy pillanatra az Error 53-at felejtsük el.
Apropó. Valamelyik éjjel állítólag motorzúgást lehetett hallani az Apple titokzatos autófejlesztő üzeméből, ami ugye azért furcsa, mert az elektromos autóknak nincs hangja. Lehet, hogy kiadnak gyorsan egy dízelt Apple Car SE néven, műanyag házban.
Na de hagyjuk a hülyeséget, komoly dolgokról kell beszélnünk.
Itt van ez az Error 53, amiről Csaba itt írt meg mindent, amit az első napokban tudni lehetett. Aztán kiderült, hogy az ügyvédek elég sok pénzt látnak abban, ha az Apple-t csoportos garázdasággal vagy valami hasonlóval betámadják, és a bíróság elé viszik, hogy szétcseszték egy rakás ember telefonját. Ami nagyjából meg is állná a helyét, hacsak nincs valami olyan körülmény, amiről egyelőre nem tudunk.
Mert simán lehet. Ez az Error 53 egyáltalán nem egy evidens valami.
Kezdjük ott, hogy nem újkeletű, a fórumokon egy 2014 év végi bejegyzés már ugyanerről panaszkodott. Egy iOS update után dobta a rendszer ezt a számot, ami után nem kelt fel többé a telefon.
Ez egybecsengene azzal, amit az Apple állít: ez egy biztonsági ficsör, és ha bárki megbabrálja az ujjlenyomat-olvasót akár otthon, akár egy nem elismert szervizben, fennáll a veszélye, hogy...
Na igen. Minek is áll fenn a veszélye?
Annak, hogy a Touch ID nem fog működni többé. És ez a helyzet? Teljes mértékben, de ennek nincs köze az Error 53-hoz. Az iFixit kipróbálta: kiszerelte két iPhone 6S ujjlenyomat-olvasóját, és kicserélte őket egymással. A Home gomb ezután mindkét készüléken működött tovább, a rendszer ment, mint a kisangyal, csak épp az ujjlenyomat-olvasást tagadta meg a vas. Ugyanis még a gyárban párosítják a hardvert az adott készülékhez, így más készüléken nem fog működni.
Ez az, amit úgy nevezünk, biztonsági ficsör.
Azt azonban nem tudom, minek nevezzük, ha a fenti két telefon a következő iOS update-nél nem indul többé újra. Merthogy ez történt, a fenti esetben is. Nem beszélhetünk szervizes hibáról - előtte működött a rendszer, kivéve a Touch ID-t, aminek ilyenkor nem is szabad -, és kizárhatjuk az idegen hardver behelyezését is, mert gyárit cseréltek gyárira. Az iFixit ezután visszacserélte a két Touch ID-t a helyükre, és láss csodát: minden működött újra, és az update is felmászott.
Megkerestük az iFixitet, akik válaszoltak a kérdésinkre, és kifejtették a jelenlegi álláspontjukat:
Úgy találtuk, hogy a hiba szórványos, és nem jelentkezik minden új hardvernél. A technikusaink jelenleg is nyomozzák az ügy hátterét, a jelenlegi tudásunk szerint egy párosítási probléma lép fel az alaplappal valamiféle elmaradott Apple biztonsági képesség miatt, miután egy új hardvert telepítettek az eszközbe.
Tehát még most, egy héttel az eset kirobbanása után is több a kérdés, mint a válasz. Különösen ha hozzávesszük egyik olvasónk, Jani levelét, aki meg azt állítja, ő is Error 53-ra futott, úgy, hogy a telefonja sohasem volt szervizben. Az egyik hazai mobilszolgáltatótól vásárolta, azóta a zsebét sem nagyon hagyta el. Egy restore után mégis elszállt az egész.
Amikor megfogtam forró volt a Touch ID, nem csak amolyan iPhone-os melegedés volt hanem tényleg forró, és szerintem szaga is volt (de ezt már lehet, hogy csak bebeszélem magamnak). A telefon soha nem volt semmiféle szervizben és vigyáztam rá mint a hímes tojásra, azt pedig végképp nem hinném, hogy amíg aludtam valaki kicserélte volna a Touch ID-t egy “nem szakszervizből”
Jelenleg szervizbe jár a telefonnal, amint van fejlemény, értesítünk titeket is.
Micsoda kupi. Az Apple azt állítja biztonsági ficsör, ami azonban nemcsak túlzónak, de jogsértőnek, sőt feleslegesnek is tűnik. A másik oldal azt állítja, hogy az Apple a külsős szervizeket akarja a lépéssel megszívatni, így kényszerítve az embereket arra, hogy inkább új telefont vegyenek. Ezt azért nehéz elhinni, mert a bíróságon ezzel majd nem védekezhetnek.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.