Újabb adalék érkezett a Nagy Apple Sztorihoz, vagyis újabb szereplő jutna be a halhatatlanok csarnokába azzal, hogy köze volt az almalogóhoz a hőskorban. Hartmut Esslinger dizájner, a Frog Design alapítója emlékezik meg most megjelent Design Forward című könyvében arról, hogyan kérték fel 1982-ben egy Jobsnak tetsző számítógép megtervezésére.
Akkoriban az Apple-nél minden divíziónak saját vezető dizájnere volt, és ez kisebb káoszt okozott. Ekkor gondolták ki, hogy versenyeztetéssel kiválasztják azt az egy utat, amit aztán a cég követni fog. Esslingerrel is tárgyaltak, ő pedig ezeket a terveket szállította, amik aztán a magas összeszerelési költségek miatt a kukában végezték.
Sokan sok miatt szidják az iTunes 11-et. Én próbáltam nem gyors következtetéseket hozni. Annak ellenére, hogy sokaknak hiányoznak bizonyos ficsörök, például a duplikálás kiszűrése. Vagy még többeknek nem tetszik a fájlok kezelése. Én visszahoztam a Sidebart egy ⌘ - Alt - S leütéssel, és azóta kevésbé vagyok frusztrált.
Szóval próbáltam megvédeni, pedig már egy csomó helyen írtak tutorialt arról, hogyan lehet visszahozni a 10-est. Én maradtam, igyekeztem kevés elvárással lenni, általában zenelejátszóként használom. Ha nekem ezt a legegyszerűbb funkcióját hozza, már fél siker.
Nem sikerült neki.
Van ugye egy playlist, a munkanap elején rábökök benne az egyik számra, shuffle bekapcsolva, innen én már csak az F7-F8-F9 billentyűket szeretném használni. Mint egy gyökegyszerű iPod shuffle-t. Általában sikerül is ez, kivéve, ha az első szám annyira megtetszik, hogy még egyszer meghallgatnám.
Nyomok egy "előző"-t (F7). Ez minden esetben az adott szám elejére ugrik, két lenyomással az előző számra. Most is arra számítok, hogy egy nyomás, kezdi újra a számot.
De nem ez történik. Ha a véletlen lejátszás be van kapcsolva, és az első lejátszott számnál nyomunk "előző"-t, elhallgat a zene. Mi a fene? Megnyomod a play-t, erre elkezd egy tök másik számot. Állj. Nyomok egy "előző"-t, hátha előjön az eredeti szám. Nem jön. Soha többet nem éred el, csak ha abbahagyod a munkát, és megnyitod a tetű iTunes ablakát, és megint kikeresed. Őrület.
Szól a zene, ne nyúljunk hozzá, oké. Ekkor viszont azt a balgaságot követtem el, hogy letöltöttem egy iBookot a webről, és ráhúztam iTunes-ra. Ekkor megint elhallgatott a zene. Nem tudott egyszerre importálni és zenét lejátszani.
Egy másik alkalommal egy előző nap félbe hagyott zenét indítottam el újra. El is kezdte játszani, de arra gondoltam, az elejétől hallgatnám meg. Nyomtan egy "előző"-t (pedig ezzel a rohadékkal megjártam már párszor), erre visszaugrott pár másodpercet a számban, és részéről elintézett volt a dolog. Megint előző, megint visszaugrik. Ez mondjuk csak egyszer fordult elő, de az előzőekkel egybe véve arra a véleményre jutottam, hogy az iTunes 11 egy szar zenelejátszó.
És ez a legkevesebb rossz, amit a szemére vetnek egyébként odakint a vadonban.
Tudjuk ugye, hogy mára már két táborra oszlottak az iOS eszközökhöz kiegészítőket gyártó vállalatok: azokra, akik részt vesznek a Made for iPhone/iPod/iPad (MFi) programban, és akik nem. Előbbiek egy matricáért cserébe vállalják az Apple Supplier Responsibility szabályozás betartását, vagyis azokat az egyébként jogos követeléseket, hogy az Apple szerződésében foglalt emberi jogok, a munkabiztonsági és a környezetvédelmi előírások maximálisan be legyenek tartva. Úgy, mintha alvállalkozók lennének, számítva akár az auditokra is.
A matrica viszont nemcsak kötelességekkel, de jogokkal is jár, például csak nekik szállít az Apple a Lightning csatlakozóba való alkatrészeket. Ezeket kötelezően be kell építeni, és csak az Apple-től rendelhetőek, vagyis az MFi-n kívüliek már csak ügyeskedés útján juthatnak hozzá. Vagyis a Lightning nem csak egy interfész, de egy eszköz az Apple minőségbiztosításának kiterjesztésére a külső gyártók termékeire is.
A Mophie nevű gyártó - aki egyébként részt vesz az MFi programban - elárult néhány részletet a Lightningba épített megoldásokkal kapcsolatban. Kiderült, hogy minden egyes csatlakozóban megtalálható a megrendelő egyedi azonosítója, így bárkinek is adják el a külső gyártók az Apple-től rendelt alkatrészeket, ki fog derülni a turpisság.
Küld még az Apple egy azonosító chipet is, ami kommunikál az iOS-eszközzel. Ross Howe, a Mophie vezetője szerint ezt a chipet lehet utángyártani, de ennek két veszélye is akad: az egyik, hogy az utángyártott chip nem feltétlenül teljesít majd olyan jól, mint az eredeti. A másik, hogy az Apple-nek elméletileg megvan a lehetősége arra, hogy egy szoftveres frissítéssel bármikor kiiktasson minden olyan Lightning csatlakozót, ami nem az ő megoldásukat tartalmazza.
A dolog következménye: csak az Apple szigorú feltételeinek megfelelt cégek gyárthatnak Lightning-eszközöket, ami egyrészt jobb minőségű, kevésbé környezetszennyező és az emberi jogokat jobban (kikényszerítetten) betartó módon készült cuccokat jelent, aminek örülünk. Másrészt drágább eszközöket is eredményez, aminek már annyira nem, de vegyük észre, hogy ez a felár a tisztességes, a minimális minőségi szintet megütő gyártáshoz kell.
A fenti módszerek hatását pedig ellenőrizzétek le magatokon. Az Apple-től lehet rendelni egyméteres Lightning–USB kábelt (és tegnaptól már fél méterest is), mindkettő 5790 forintba kerül. Olcsó árakat listázó oldalon rákeresve a legalacsonyabb ár 3800 forint volt, ugyanerre. Valahol, valaki valahogyan legyártotta, és érvényesek rá a fent megállapított aggályok, így fennáll az elméleti veszélye a szoftveres tiltásnak.
Budapest virít most mindenhol, tolják az arcunkba a nálunk forgatott Die Hard 5-öt, a plakátok meg a trailerek után pedig most már iOS-en is megjelent Bruce Willis (illetve a fia, vagy valami hasonló). Itt van ugyanis a Die Hard 5 A Good Day to Die Hardjáték a platformra, 89 centért letölthető az App Store-ból. És hát elég jól néz ki.
Igazi pörgős kis játék, műfajilag endless shooter - ez valami új kategória, az endless runner és a first-person shooter keveréke, Max Payne-szerű bullet-time-mal.
Ez azt jelenti, hogy a karakterünk rohan végig a pályán, nekünk az alábbi feladataink vannak: meghatározni, melyik vonalban fusson, átugrani az akadályokat. lőni, újratölteni. És ha sok az ellen, benyomni a bullet time-ot, és a célzókeresztet az ellenre nyomva egyszerre többet is le tudunk szedni.
Elhalálozás esetén a megtett távolságot értékelik, meg egyéb szempontokat, az eredményt természetesen lehet posztolni Facebookra meg hasonló marhaságok. Ha tovább szeretnéd folytatni, ahol már elvileg az összes véred kifolyt, plusz pénzt enged költeni a program. De 89 centért pont jó szórakozást nyújt enélkül is, pont egy metrón eltöltött tíz percre ideális a játék, de az alatt pörgős játékmenetet kínál.
update: kikaptam, jogosan, most bepótolom: a játék magyar fejlesztésű, a Goroid Kft. készítette.
Az Appleblog részt vesz egy Affiliate-programban, ha a posztokban elhelyezett linkekre kattintva vásárolod meg az App Store-os programokat, részesedést kapunk a vásárolt összegből. A program ára nem változik, csak jó lesz nekünk. Ha nem akarod, hogy jó legyen nekünk, írd be simán a Google-be a program nevét, és megkapod jóság nélküli App Store-os linket.
Eltelt néhány hónap, és beláttuk, hogy nem megy ez nekünk: képtelenség normális techblogot írni csajok nélkül. Megpróbáltuk, kár volt. Az utolsó csepp a pohárban Gáspár Zoltán tegnapi kommentje volt, egyszerűen nem engedhetjük meg magunknak, hogy ilyen vádak érjenek minket:
Hát tessék, visszatérünk, ráadásul Boróka Bolls-szal, az 1,75 méter magas magyar pornócelebbel. Amit mindenképp tudni kell róla: 1987-ben született Budapesten, 2006-ban debütált a hardcore pornóipar Rembrandtja, az önmagát is előszeretettel filmező Pierre Woodman oldalán.
Van ugyan a lányról ilyen kép:
De sokkal egyszerűbb Borókáról ilyeneket találni (csak az kattintson, akit nem zavar, hogy a cikkben az eddigieknél jóval belsőségesebb képeket mutatunk róla):
A blogon található valamennyi írás, valamint a fényképek egy része a szerző saját tulajdonát képezik, amelyek másolása, terjesztése kizárólag előzetes engedéllyel lehetséges.
