Tudjuk ugye, hogy mára már két táborra oszlottak az iOS eszközökhöz kiegészítőket gyártó vállalatok: azokra, akik részt vesznek a Made for iPhone/iPod/iPad (MFi) programban, és akik nem. Előbbiek egy matricáért cserébe vállalják az Apple Supplier Responsibility szabályozás betartását, vagyis azokat az egyébként jogos követeléseket, hogy az Apple szerződésében foglalt emberi jogok, a munkabiztonsági és a környezetvédelmi előírások maximálisan be legyenek tartva. Úgy, mintha alvállalkozók lennének, számítva akár az auditokra is.
A matrica viszont nemcsak kötelességekkel, de jogokkal is jár, például csak nekik szállít az Apple a Lightning csatlakozóba való alkatrészeket. Ezeket kötelezően be kell építeni, és csak az Apple-től rendelhetőek, vagyis az MFi-n kívüliek már csak ügyeskedés útján juthatnak hozzá. Vagyis a Lightning nem csak egy interfész, de egy eszköz az Apple minőségbiztosításának kiterjesztésére a külső gyártók termékeire is.
A Mophie nevű gyártó - aki egyébként részt vesz az MFi programban - elárult néhány részletet a Lightningba épített megoldásokkal kapcsolatban. Kiderült, hogy minden egyes csatlakozóban megtalálható a megrendelő egyedi azonosítója, így bárkinek is adják el a külső gyártók az Apple-től rendelt alkatrészeket, ki fog derülni a turpisság.
Küld még az Apple egy azonosító chipet is, ami kommunikál az iOS-eszközzel. Ross Howe, a Mophie vezetője szerint ezt a chipet lehet utángyártani, de ennek két veszélye is akad: az egyik, hogy az utángyártott chip nem feltétlenül teljesít majd olyan jól, mint az eredeti. A másik, hogy az Apple-nek elméletileg megvan a lehetősége arra, hogy egy szoftveres frissítéssel bármikor kiiktasson minden olyan Lightning csatlakozót, ami nem az ő megoldásukat tartalmazza.
A dolog következménye: csak az Apple szigorú feltételeinek megfelelt cégek gyárthatnak Lightning-eszközöket, ami egyrészt jobb minőségű, kevésbé környezetszennyező és az emberi jogokat jobban (kikényszerítetten) betartó módon készült cuccokat jelent, aminek örülünk. Másrészt drágább eszközöket is eredményez, aminek már annyira nem, de vegyük észre, hogy ez a felár a tisztességes, a minimális minőségi szintet megütő gyártáshoz kell.
A fenti módszerek hatását pedig ellenőrizzétek le magatokon. Az Apple-től lehet rendelni egyméteres Lightning–USB kábelt (és tegnaptól már fél méterest is), mindkettő 5790 forintba kerül. Olcsó árakat listázó oldalon rákeresve a legalacsonyabb ár 3800 forint volt, ugyanerre. Valahol, valaki valahogyan legyártotta, és érvényesek rá a fent megállapított aggályok, így fennáll az elméleti veszélye a szoftveres tiltásnak.
Melyiket választanád?
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.