almalé és kungfu Rólunk

Utazó iPhone: ABBA

Utazónk ma Zell am see-Kaprun környékéről jelentkezik be, egy ismeretlen olvasónk zsebéből.

Zell am see- Kaprun.jpg

Mit is mondhatnék. Hacsak azt nem, hogy itt ülök az íróasztalomnál, épp az ABBA énekel a háttérben, közben nézegetem ezeket a téli képeket, síelés meg minden, és a kettő kombinációjával megjött a hangulatom a télhez. At Waterloo Napoleon did surrender, Oh yeah, and I have met my destiny in quite a similar way. Bónusz kép, mert jók voltatok:

abba4.jpg



Az Apple 2,5 milliót adományozott a Sandy áldozatainak

Tovább erősíti Tim Cook az Apple szociális érzékenységi mutatóját: korábban egy iTunes-oldalt szántak arra, hogy adományokat fogadjanak a Vöröskereszt részére (az oldal Magyarországról nem elérhető), most pedig direkt módon is segítenek a rászorulóknak: 2,5 millió dollárt utalnak a segélyszervezetnek. Ezen felül több millió dollár jött össze a fent említett oldalon az Apple-dolgozók és vásárlók adományaiból.

tim-cook-red-cross1.jpg

Tim Cook már az Apple átvétele után egyértelművé tette, hogy a cég ezentúl nem Jobs útját követi az adakozásban. A mostani akcióval pedig csak megerősítette azt, hogy szerinte nem elég a befektetőket teletömni pénzzel, hogy aztán ők a saját vagyonukból szabadon adakozhassanak.

De lehet, hogy össze kellene inkább fogniuk Bill Gates-szel, aki már 2010-ben megmondta: egyszerű szivattyúkkal meg lehet előzni a hurrikánok pusztítását. Vagy egy gigantikus fakanállal (© ez már az én ötletem).



MFi: Nem gyárthat akárki iPhone-tokot

Legalábbis nem olyat, amin szerepel a Made for iPhone/iPod/iPad (MFi) felirat. A címkét az Apple engedélyével lehet csak rábiggyeszteni a csomagolásra, ami eddig is feltételekhez volt kötve, most pedig még szigorúbban veszik a dolgot.

combologoipodiphonesm.jpg

Sencsenben tartották a héten a kétnapos MFi konferenciát, amin kiderült, ki jogosult a feliratok használatára, és az Apple milyen jogköröket tart meg saját magának. Gyakorlatilag egy párbeszéd az Apple és a kiegészítőket gyártó ezernyi cég között.

Érdekes lehet tehát, ami ott elhangzik. Így derülhetett ki hivatalosan az is, hogy az Apple maga felügyeli a Lightning portok pinjeinek szállítását külső cégeknek, és szabályozza az eladható mennyiségeket az egyébként (USB-hez képest) nem túl olcsó Lightning-alkatrészekből.

Azt sem tudtuk (tudtam) eddig, hogy a Lightning csatlakozó vízálló, erre is a mostani konferencia adott egyértelmű utalást. De a legfontosabb bejelentés mégis az volt, hogy az Apple ezentúl megköveteli a kiegészítőket gyártóktól a Supplier Responsibility betartását, vagyis minden cégnek, aki szeretné a Made for iPhone/iPod/iPad feliratot, köteleznie kell magát a dolgozói és emberi jogok, a munkabiztonsági és a környezetvédelmi előírások betartására. Az Apple pedig auditálhatja őket.

A fenti matrica mögött tehát ezentúl még nagyobb minőségi különbség lehet, ha nem is magára a termékre, de a gyártóra vonatkozóan feltétlenül.



Mit lehet kihozni egy Mac miniből csúcsra járatva?

A Macworld.com megnézte, mit tud egy egyedileg konfigurált Mac mini. Az induló 195 990 forintos alapgéphez képest ez egy 2.6 gigahertzes négymagos Core i7-et, 8 giga RAM-ot és egy 1 terás Fusion Drive-ot jelent. Lássuk, mit tud egy 400 ezer forintos mini:

Screen Shot 2012-11-09 at 2.47.13 PM.png

A Speedmark eredmények nagyon látványosan mutatják a tuning fölényét, főleg a Fusion Drive-ét. Az előző generációs alap Mac minit lehet bázisként használni a maga 100 pontjával, ehhez képest két és félszeres a gyorsulás. Érdekesség, hogy a 2010 óta alig változott Mac Próból egy 12 magos, 2,4 gigahertzes Xeonnal szerelt példány csak 2015 215 pontot ért el a teszten (tegyük hozzá, merevlemezzel).

Itt láthatjátok a különféle tesztek eredményeit, lehet mazsolázni:

Lab Tested: The Mac mini, maximized with Fusion Drive | Macworld_1.png

A lemezműveletekben majdnem eléri a 15 colos Retina MacBook Pro eredményeit a leggyorsabb mini, a laptop testvér csak azért győzhetett, mert az ő önálló flash tárolója gyorsabb valamivel a Fusion Drive-nál.

A dedikált grafikus kártya hiánya miatt az OpenGL teszten és a Portal 2 játék kipróbálásakor alulmaradt viszont a 400 ezres mini, lenyomta az előző generáció. Hiába, az Intel 4000 ennyit bír, és a konfigurációba nem lehet plusz GPU-t kérni.



Lejtőn az Apple-részvény, vége a cégnek?

Masszív zuhanásban van az Apple-részvény, a nemrég még 700 dollár felett járó papír 540 dollár alá szállt.

Screen Shot 2012-11-09 at 10.39.41 AM.png

Screen Shot 2012-11-09 at 8.47.30 AM.png

Kezdődött az egész az Apple Maps kedvezőtlen fogadtatásával, és noha sokan üdvözölték a bejelentést, nem segített a részvényen Scott Forstall menesztése sem. Persze sokat rontott a helyzeten, hogy noha megint rekord negyedévet zárt az Apple, nem volt akkora a rekord, mint az elemzők várták, és annak sem örültek a tulajdonosok, hogy a tabletpiacon csökkent az iPad részesedése. A karácsonyi szezonhoz közeledvén pedig inkább aggasztó, hogy nincsenek készletek az iOS-eszközökből, hiszen ha még jobban beindul a vásárlás, az áruházak kénytelenek lesznek a versenytársakat nyomni. És ha ez nem lenne elég, sokan vártak forradalmi új terméket is erre az évre.

Ennyit a higgadt értékelésről. Most pedig lássuk az ABC News Nightline hisztérikus híradását ugyanerről:

Critical hit: a Microsoft új és izgalmas tabletje már a mockolt hirdetésekben is szétveri az iPadet. Vessetek a mókusok elé.




süti beállítások módosítása