Tovább erősíti Tim Cook az Apple szociális érzékenységi mutatóját: korábban egy iTunes-oldalt szántak arra, hogy adományokat fogadjanak a Vöröskereszt részére (az oldal Magyarországról nem elérhető), most pedig direkt módon is segítenek a rászorulóknak: 2,5 millió dollárt utalnak a segélyszervezetnek. Ezen felül több millió dollár jött össze a fent említett oldalon az Apple-dolgozók és vásárlók adományaiból.
Tim Cook már az Apple átvétele után egyértelművé tette, hogy a cég ezentúl nem Jobs útját követi az adakozásban. A mostani akcióval pedig csak megerősítette azt, hogy szerinte nem elég a befektetőket teletömni pénzzel, hogy aztán ők a saját vagyonukból szabadon adakozhassanak.
De lehet, hogy össze kellene inkább fogniuk Bill Gates-szel, aki már 2010-ben megmondta: egyszerű szivattyúkkal meg lehet előzni a hurrikánok pusztítását. Vagy egy gigantikus fakanállal (© ez már az én ötletem).