Scott Forstallt még 1996-ban hozta át Jobs a NeXT-től, és az elmúlt másfél évtizedben rengeteg eredményt tett le a fickó az asztalra. Szerepe volt az OS X grafikus interfészének a kialakításában, majd ezen keresztül az iOS alapjait is ő rakta le (Bertrand Serleten keresztül versenyben volt az iPod operációs rendszere is, de Jobs végül az OS X magját választotta az iPhone-hoz).

12.10.29-Forstall.jpg

Ugyanakkor sokak szerint egy összeférhetetlen seggfej volt, ami csak a főnök kiváltsága lehet az Apple-nél. A külföldi lapok azt írják, hogy azért kellett kirúgni, mert sehogy sem passzolt bele a vállalat vezetői csapatába. Csöndben tegyük hozzá, hogy ugyanezek a lapok januárban még úgy tudták, hogy Forstall váltja majd Cookot a CEO székében, a történtek tehát csak azt bizonyítják, hogy senki sem tudja, mi folyik az Apple felső vezetésében, ez egy hermetikusan elzárt világ.

Azt viszont lehet tudni, hogy Forstallon kívül senki sem tartotta jó ötletnek, hogy a mérnökök iPhone-prototípusokat vihessenek az utcára (aminek az lett az eredménye, hogy az egyik el is hagyta a 4-es modellt). Vitában volt Jony Ive-val is: Forstall szerint a UI-nak szkeuomorfikus irányba kellett volna haladnia, tehát a grafikus felületeknek emlékeztetniük kellett volna a fizikai világban létező, hasonló funkcionalitással bíró tárgyakéra. Például a hangerőállító felülete nézzen ki úgy, mint egy valódi keverőpult fémburkolata, Ive azonban ízléstelennek tartotta ezt az irányt, ami folyamatos konfliktusokat generált vállalaton belül (Jobs azonban kitartott Forstall mellett, mert ő is hitt a szkeuomorfikus UI-ban).

És a végső döfés: lényegében ő lett a felelős az Apple Maps-balhé miatt is, hiszen az ő feladata volt a megfelelő térképalkalmazás fejlesztésének levezénylése. Talán még ezt is megúszhatta volna, ám a lapok szerint amikor megtagadta Cook kérését, és nem volt hajlandó aláírni az Apple hivatalos bocsánatkérését a bénán sikerült térképprogram miatt, megpecsételődött a sorsa.

20121029scottforstallletterrefusal2.jpg

Egyelőre nincs hivatalos utódja, a feladatköreit a kollégái közt osztják szét ami azt is jelenti, hogy Jony Ive például nagyobb szerepet kap majd a grafikus interfész kialakításában, így mostantól a brit dizájner testesíti meg az Apple hardver-szoftver-egységét. Bele se merek gondolni, mi történik majd a vállalattal, ha egyszer ő lép le örökre.

Forstall-nak meg biztos rosszul esik, hogy kirúgták attól a cégtől, aminek a karakteréhez olyan sokat adott hozzá, és még a tavaly kapott, jelenleg 90 millió dollár értékű részvénypakett sem vigasztalhatja, hiszen ahhoz csak akkor juthat hozzá, ha 2017-ig a cégnél marad. Amire alig van esély, tekintettel arra, hogy Cook szerint jövőre nemcsak a pozíciójától, hanem az Apple-től is elbúcsúzik Forstall.

Ja, és néhány közösen töltött hónap után kirúgták John Browettet is, akinek fél év alatt egyetlen emlékezetes húzása volt: egy hülye döntéssel megpróbálta tönkretenni a remekül működő Apple Store-hálózatot.