almalé és kungfu Rólunk

Exkluzív hírdömping az Appleblogon

Tegnap reggel az országban elsőként írtuk meg a pletykát, hogy rövidesen megérkezhet Magyarországra az iTunes Music Store, aztán este újra megnyertük a hírversenyt, amikor arról számoltunk be, hogy elérhetővé vált az online bolt.

De nem állunk meg: ma délután fél négy körül exkluzív beszélgetésben fogunk részt venni, Magyarországról csak nekünk ad interjút az Apple egyik alkalmazottja, aki 10-15 percben minden publikus részletet megoszt az online bolttal kapcsolatban.

Ha van kérdésetek, írjátok be kommentbe, és én megpróbálom a rendelkezésre álló időbe besűríteni őket.



Óriási szolgáltatáscsomagot ad Európának az Apple

Történelmi pillanat volt, amikor tegnap este elindult Magyarországon is az iTunes Music Store. Emlékszem, hogy az Apple még alig volt látható nálunk, és Emanuele Massimo vezette az akkor még HDSys néven futó Apcomot, amikor az újságírók már minden sajtóeseményen azt kérdezgették, mikor lesz online zenebolt. Ez körülbelül 2005-ben volt, az iStyle elődjének, az AppleCenternek az ünnepélyes megnyitóján.

Azóta eltelt hat év, és szépen-lassan letettünk a magyar zeneboltról. Aztán tegnap este 11 óra előtt néhány perccel letöltöttem az első dalt az iTunes Music Store-ból, és ma reggel megvásároltam az első magyar számot is ugyanonnan. Odett Móló című dala volt az, amit korábban már vagy egy tucat csatornán próbáltam beszerezni, de egyszerűen nem volt kényelmes, praktikus megoldás, ellopni meg nem akartam. Megfogadtam, hogy ha lesz iTunes Music Store, az elsők közt ezt veszem majd meg.

Hát most megvettem.

De nem pihentetek ti sem, így egy este alatt meglett az első magyar toplista. Hogy milyen széles már és mennyire nem csak geekekből áll az Apple és az iTunes hazai piaca, azt bizonyítja, hogy csütörtök reggel az első két helyen egy-egy Wolf Kati dal áll, de van itt Beatles, Pink Floyd és Coldplay is.

Kicsit aggódom Björk Moon című dalának nyolcadik helyezése miatt. Ahogy tegnap írtam, ez volt az első dal, amit megvettem a boltból, viszont nem gondolom, hogy tömegek vetették volna magukat az izlandi énekesnőre, szóval két eset lehetséges: vagy olyan kicsi még a forgalom, hogy az én egyetlen vásárlásom is elég a toplistás helyezéshez, vagy olvastátok a posztomat, és ennek hatására ti is letöltöttétek a dalt.

Meglátjuk.

Akárhogy is, az iTunes határai Európa-szerte recsegnek-ropognak, nő a gyerek. A régió több országában is beindult a zeneszolgáltatás, míg néhány nyugat-európai ország mozikölcsönzést kapott. Több boltban, például a dánban is felbukkantak a filmek. Ugyan még nem saját menüponttal, de ha rákeresünk valamilyen címre, az iTunes kidobja magából a találatot és mehet a letöltés. A filmbővítés a jelek szerint Belgiumot, Dániát, Finnországot, Hollandiát és Svédországot érintette, legalábbis pillanatnyilag ennyiről lehet tudni.

De az is lehet, és ez tűnik most a legvalószínűbb forgatókönyvnek, hogy az Apple egy masszív szolgáltatáshalmazzal rohanja le a kontinens országait, és jelen pillanatban egyáltalán nem tűnik kizártnak, hogy néhány óra múlva újabb löketet kapunk az iTunesból és nálunk is elérhetővé válik a filmkölcsönzés.

És akkor semmi sem óv meg attól, hogy vegyek magamnak egy Apple TV-t.



Megabréking: megjött a magyar Music Store

Reggel már volt arról szó, hogy mi is megkapjuk a boltot, azóta meg is érkezett. Először még csak a bizonyítékok sora bővült tovább. Egyrészt az iTunes-on belül a Store-ban:

megjelent a Music ikon:

ami ugyan belül még üres volt, de attól még ott volt:

A másik bizonyítékot tökmindegy77 szolgáltatta, akit a következő szöveg várta ma az iTunes-ban (katt a nagyobb méretért):

Az új szerződési feltételekből kiderül, hogy lesz itt Ping, zenebolt, de valószínűleg még filmkölcsönzés is.

Aztán este 11 körül megtörtént: megvettem az első dalomat a magyar iTunes Store-ban. Yeah!



Kinyírják az iPod shuffle-t és classicot?

Megjelent itt két chart, ami állítólag a két termék halálát bizonyítja, vagy legalábbis vetíti elő:

Mivel ugye az tisztán látszik, hogy az iPodok forgalmának túlnyomó többsége a karácsonyi szezonban jön össze (első grafikon), szerintem semmilyen következtetést nem érdemes levonni abból, hogy idén, az első félévben kevesebb mp3-lejátszót adtak el, mint tavaly az egészben (második grafikon).

Ezzel együtt tény, hogy a szeptemberi, leginkább iPodokról szóló eseményből idén októberi lett, és az iPhone került a középpontba. Az is tény, hogy a classicot már tavaly sem frissítették, miközben Steve Jobs konkrétan azt mondta, hogy "minden iPodból újat mutattak be", szóval ő már tavaly sem számolt az eredeti lejátszóval. Valószínűleg csak a meglévő készleteket árulják ki.

A shuffle-lel jobb a helyzet, abból érkezett frissített modell, ami úgy nézett ki, mint a kettővel korábbi, de a hírek szerint ez a lejátszó sem nagyon fogy. Inkább csak fogyogat.

Ugyanakkor mindkét készülékre igaz, hogy érintőkijelző nélkül egyszerűen nem illeszkednek a gyártó portfóliójába, és esélyük sincs rácsatlakozni olyan új, minden Apple-terméket meghatározó szolgáltatásokra, mint az iCloud.

A pletykák éppen erre építenek: ezek szerint a kaliforniai cég kivezeti a két ósdi terméket és csak a nanót meg a touch-ot (TÁCST) hagyja meg a kínálatban.



Jön a magyar iTunes Music Store?

Az a jó a Magyarországgal kapcsolatos pletykákban, hogy azok akár igazak is lehetnek: mivel tőlünk nyugatabbra azt sem tudják, hogy létezünk, nem vesztegetik az időt hazugságok kitalálására, a körülöttünk lévő országok meg nem erősek a pletykagyártásban, így általában valamilyen valódi információ áll a rólunk szóló hírek mögött. 

Éppen ezért fantasztikus hír, amikor a MacRumors arról ír a lengyel Rzeczopolitára hivatkozva, hogy az Apple rövidesen bevezeti az online zeneboltot tíz kelet-európai országban, így nálunk is. A cikk konkrétan Lengyelországot, Magyarországok és Csehországot nevezi meg, de leírja azt is, hogy az unió 27 országából 12-ben nincs Music Store, és a kicsi Máltát és Ciprust leszámítva rövidesen mindenhol bevezeti azt.

Mivel arról lehetett tudni, hogy Steve Jobs az EU-val közösen dolgozott a közösség zeneipari szétszabdaltságának megszüntetésén, hogy a helyi kiadók, szervezetek fején némiképp átlépve olyan zeneboltot hozzon létre, ami közösségi szinten működik, a hír nem meglepő. Ráadásul az is látszik, hogy a régióban komoly erősítésen dolgozik az Apple: a közelmúltban létrehoztak egy magyar nyelvű információs vonalat, beindult a magyar Apple Store és újraindult az iPhoto szolgáltatás is, igaz, emögött a forgalmazó és nem az anyacég áll.

Akárhogy is, az iTunes Music Store igazi áttörés lenne a magyar legális zeneletöltő szolgáltatások között, hiszen hasonló méretű, szervezettségű online bolt nincs nálunk. Arról nem is beszélve, hogy ha filmek is lesznek benne, értelmet nyernek Magyarországon is az olyan készülékek, mint az Apple TV, amit például Music Store hiányában nem is forgalmaztak nálunk.

Köszönjük Ephialtesnek a linket.




süti beállítások módosítása