Egy ilyen című posztot nem lehet komolyan megírni, főleg egy olyan iparágban, ahol még az aznapi vacsorát illetően sem lehet megfontoltan nyilatkozni, ennek megfelelően fogadjátok tehát ezt az írást. Utazzunk az időben, beszélgessünk egy emberrel 2020-ban, aki összefoglalja nekünk az évtized eseményeit, már ami az Apple-t illeti. Mivel szabadon tehetünk bármit a képzeletünkben, előlegezzük meg, hogy ez az ember Steve Jobs lesz. Kedves Steve, elmondanád nekünk, hogy is volt ez 2010 után?
Egy hihetetlen, fantasztikus évtizedet tudunk magunk mögött. Ez volt az Apple legfontosabb időszaka, mert míg 2010-ig alapvetően mindenki úgy gondolta, hogy a prémium kategóriás termékek piacán az expanzív növekedés lassan megáll majd, mi megmutattuk, hogy nincs az a görbe, ami ne lehetne meredekebb. Bankot alapítottunk, és áruhitelt nyújtunk a vásárlóinknak.
Mára már az országokat, kontinenseket is így jelöljük, rögtön a cupertinói, tokiói és budapesti campusunk bejárata fölött: Apple-országok, és nem-Apple-országok. Az egyes államok gazdasági teljesítőképességének elemzésekor a szenátorok a GDP mellett az Apple-készülékek piaci részesedését is megadják. Pretty amazing, it is cool, isn't it?
Természetesen a Mac-iOS korszak volt az átmeneti időszak az aranykorba, aminek most élvezzük a gyümölcsét. Volt egy remek termékünk, a Macintosh, és volt egy fantasztikus, piacvezető megoldásunk, az iOS. A Lionnal, az utolsó nagymacskával kezdtük meg az átállást az ElevenOS-re (eOS), a platformok közös operációs rendszerére, amivel remek alkalmat adtunk a lapoknak, hogy a Sun felvásárlását találgassák a görög mitológiával való kapcsolat miatt (Éosz testvére Héliosz, a nap - a szerk.).
Számos más szókapcsolatra is utalást találtak a névben a dezinformált újságírók, amiken azért mi is nevettünk. Ott volt mindjárt az End Of Spying, ami természetesen a 2011-ben elkezdődött folyamatra, a felhasználói adatok gyűjtésének megállítására, és az ezzel összefüggő Tudatos Felhasználó Programra utal. Ennek csak egy része jelenti, hogy az új eOS-vásárlóknak kötelező tréninget tartunk a vásárlást megelőzően arról, hogyan kell értelmezni a felhasználói feltételeket, de bármilyen adatbázist is csak kormányzati szervereken keresztül építhetünk, bizonyos esetekben az információkat meg kell vásárolnunk.
A közös operációs rendszerre való átállás nem volt zökkenőmentes. Igen agresszív marketinges vezetőt vettem fel, aki rögtön egy "aki Terminalt akar, váltson Windowsra" kampányba kezdett, amire rögtön jött a válasz a konkurenciától, "ha strandlabdára vágysz, irány a Macintosh". A strandlabdát a következő héten kivettük az operációs rendszerből, ami megint csak egy összetett feladat volt, mert ha nem forog egy strandlabda a júzer előtt, még azt hiszi, hogy lefagyott a rendszer. Valamit tenni kell, ha beragadt egy task, ilyenkor az eOS felajánlja, hogy a felhasználó inkább játsszon kanasztát. A Don't You Wanna Play Canasta Instead az egyik legsikeresebb kampányunk lett a There's An App For That után.
Hogy a Microsoft felvásárlását milyen racionális érvvel magyarázom? Bosszú. Egyébként nagyon hasznos vétel volt, a warezoldalakkal szembeni hadjáratunk fő csapása a redmondi Bohócüzemből származott, azok a kis csörgős sipkás fickók igazán értették a dolgukat. Küldtem is nekik két kamion banánt.
Hogyan tovább? Őszintén, fogalmam sincs, én is ezen rágódom. A teljes fizetős fájlletöltések 67 százaléka az eTunes-on keresztül zajlik, az eOS piaci részesedése az Apple-országokban 87 százalék, a banki kamatokat naponta kis fejlesztő cégek felvásárlására költjük, de mivel nem tudunk ennyi szuper mérnököt megkérdezni, mivel foglalkozott eddig, ők nyírják a sövényt a főhadiszálláson. Van egy egész szuper kis szakszervezetük, időnként éjjel beosonnak az üzembe, és telefirkálják, -fújják az irodai falakat és a padlót mindenféle találmányok műszaki rajzaival. Másnap persze nekik kell lemosni, de csökönyösek a kis ficsúrok.
Hogy hány eOS-készülékem van? Lássuk, az autóm, a tévém - ezen szoktam játszani is -, egy asztali és két hordozható készülékem, de igazából nehéz lenne megmondani, mi számít pontosan annak. Minden egybe tartozik, a borhűtőm, a hőmérők, a kamerák, a hangrendszer, a világítás, a karórám, minden egy nagy eOS-gépezet, az életemet az eOS veszi kézbe, és segíti át az úttesten, egyedül már járni is képtelenek vagyunk nélküle. Lássuk be, ha kihúznánk az Apple-t az emberek lába alól, annak beláthatatlan következménye lenne. Az Apple... az élet.
szucsadam
2011.05.14. 18:01
Címkék: utazó
Eljött a nagy nap, és erről természetesen Utazónk sem akart lemaradni. Hazautazott Csaba és Dóra közös nagy igenjére, hogy megnézze, hogy néz ki egy analóg esküvő.
Mi nemsokára átadjuk magunkat a féktelen tivornyának, bár nem tervezem, de szerintem ma még táncolok az asztalon azt üvöltve, hogy "aki férfi, velem tart", és hogy "hová tűntek a kétszáz éves emberek a világból" meg hasonlók, nektek is legalább ilyen tartalmas szombat estét kívánunk Utazóval, akit megpróbálok nem elveszíteni.
De ha menni akar, menjen, nem igaz? Ilyen az élet.
szucsadam
2011.05.14. 10:57
Címkék: hirdető
E heti hirdetőnk, az iStyle csapata készült nektek egy kis meglepetéssel. Meghosszabbították sikeres nyereményjátékukat, a Mutasd az Almádat akciót, amin értékes ajándékokat nyerhetnek Apple-csajok és Apple-pasik. Hajrá, íme a közlemény.
Az iSTYLE Csapata azt tekinti egyik elsődleges feladatának, hogy lehetőség szerint az összes magyarországi Apple-felhasználót elérje. Ehhez a Facebook egy tökéletes felület, mivel a felhasználókból rögtön közösséget is kovácsol.
Játékunkon eddig közel 3000 ember szavazott ismerősére/barátjára, amire nagyon büszkék vagyunk. Éppen ezért az iSTYLE Csapata úgy döntött, hogy meghosszabbítja játékot további 3 héttel.
“Mutasd az Almádat!” kampányunk június 6-ig folyamatosan várja mindazon Facebook felhasználók regisztrációját, akik rendelkeznek bármilyen Apple termékkel.
A feladat változatlan: készíts magadról egy képet, amin egy Apple termékkel együtt szerepelsz. Nem az számít, hogy a készülék a Tied vagy barátodé / rokonodé a lényeg, hogy Te és a termék együtt szerepeljetek a képen.
A legfontosabb, hogy elnyerd az emberek szimpátiáját. Ehhez nem kell sokat tenni a tartalom lehet kihívó, kreatív, meghökkentő, extrém, vagány vagy művészi.
A legjobbnak vélt képekre bárki szavazhat a Facebook Like/Tetszik funkciójának segítségével, aki követi az oldalunkat.
Aki maga is részt vesz a játékban a a Twitter/Facebook/Email közösségi csatornákon keresztül azonnal megoszthatja feltöltött képét és kampányolhat a számos értékes nyereményért.
Nyeremények: Szeretnénk minél több felhasználót megszólítani, éppen ezért különböző kategóriákat alakítottunk ki értékes ajándékokkal.
iSTYLE kategória
Az összesítésben az első 3 helyezett nyereményei
1. iPod touch 8 GB
2. iPod nano 8 GB
3. iPod shuffle 2GB
BUILT kategória
iPhone/iPod touch kategória nyereményei
1. Joby Gorillamobile iPhone 3G/3GS vagy 4G
2. BUILT NY Phone Sleeve
iPad kategória nyereményei
1. Joby Gorillamobile Yogi
2. BUILT iPad Envelope
MacBook/MacBook Pro
1. 13”-os BUILT Sleeve + 1 pár BUILT sütőkesztyű
2. 13”-os BUILT Sleeve
Beats by Dr. Dre kategória
Az iPod kategória első 3 helyezettjének nyereményei
Heartbeats™ by Lady Gaga High Performance In-Ear Headphones fehér
Heartbeats™ by Lady Gaga High Performance In-Ear Headphones vörös
Heartbeats™ by Lady Gaga High Performance In-Ear Headphones fekete
A legfontosabbakat már elmondtuk Nektek, további információkért kövessétek Facebook és Twitter oldalainkat.
szucsadam
2011.05.14. 09:12
Címkék: appstore
A ZDNet állítása szerint az Apple elfogadta a SugarSugar.com AppSore-os alkalmazását, így június 1-től elérhető lesz a SugarSugar mobilverziója.
Elsőre úgy tűnhet, hogy ez egy sima randizós szolgáltatás, ahol a hasonló érdeklődésűek elvileg egymásra találnak, és csak ritkán csúszik be egy-egy elkeseredett kurva, aki így próbálja meg hirdetni magát. Második pillantásra kiderül a turpisság, a névből is adódik, hogy mire megy ki a játék. De ha nem lenne egyértelmű, a mottó így hangzik: Where romance meets finance. Sugar daddy Sugar baby relationships. Cukros bácsik keresik a pénzre vágyókat.
Nézzétek csak a motivációs lista egyik elemét:
Scott utazni szeretne, Alisa meg kifizetné a számláit. Nem sokkal később már megy is a kufirc.
Na hát ezek a lányok találhatnak rá életük nyitott pénztárcájára, tulajdonképpen annyi fog történni, hogy iOS-eszközről a böngésző helyett gyorsabban használhatják a funkciókat. Mégis fura, hogy a cenzor szigoráról híres ellenőrző ponton átment a program Cupertinóban, bár igazából nehéz lenne belekötni. Nem mintha az Apple-nek különösebb jogi hivatkozásokra lenne szüksége ahhoz, hogy nemet mondjon.
szucsadam
2011.05.13. 16:42
Címkék: flash
Frissített az Adobe, a 10.3 verziószámú Flash Player elérhető Mac OS X, Windows, Android, és Linux alá.
A nagy durranás az Adobe leírása szerint az OS X-et használók számára az, hogy a Flash Player hetente ellenőrzi, van-e frissítés, és értesíti a felhasználót, hogy lehet tölteni a következő verziót. Én nem vagyok ugyan programozó, de ez nem tűnik olyan bonyolult dolognak, mint amire 2011-ig kellett volna várni. Mindenesetre itt van. Éljen.
A felhasználók ezen felül könnyebben törölhetnek helyben tárolt fájlokat, a Flash cookie-kat a privacy settingsen belül. Ez is éljen.
További képességek:
Media measurement (desktop only) – Measuring video usage just got easier. Using Adobe SiteCatalyst with Flash Player 10.3, developers can implement video analytics for websites with as little as two lines of code for the first time. Media Measurement for Flash Player allows companies to get real-time, aggregated reporting of how their video content is distributed, what their audience reach is, and how much video is played. Mobile support will be available in an upcoming release.
Acoustic echo cancellation (desktop only) – With Flash Player 10.3, developers can create real-time online collaboration experiences with high-quality audio for telephony, in-game voice chat, and group conferencing applications. Developers can take advantage of acoustic echo cancellation, noise suppression, voice activity detection, and automatic compensation for various microphone input levels. End users will be able to experience higher quality audio facilitating smoother conversation flow, without using a headset.
Éljen, éljen. Péntek délután éljen minden.