almalé és kungfu Rólunk

Még mindig sorban állnak az iPad 2-ért az Egyesült Államokban

Na most olyan dolgot láthatunk, amit eddig nem: miközben Magyarországon viszonylag könnyű iPad 2-höz jutni, és még a kezdő készletből is maradt itt-ott néhány darab - azóta pedig újabb pakk is jött -, az Egyesült Államokban, több mint egy hónappal a premier után még mindig látni sorokat, amik iPadre várnak.

A New York Times riportere kérdezte meg a SoHo Apple Store-ban, van-e iPad, mire az eladó azt válaszolta, holnap reggel kellene visszanézni. Amikor Nick Bilton visszakérdezett, mikorra érdemes érkezni, hogy ne üres kézzel menjen haza, az eladó először hezitált, majd odahajolt hozzá: "látja azokat az embereket odakint? Ők már a holnapi szállítmányra várnak."

Az egyikük elárulta, természetesen név nélkül, hogy 400 dollárt keres azzal, hogy vásárol két iPadet, és eladja őket másnap. Ez egy kínai bevándorló heti fizetésének felel meg.



Egy zsiráf kell az Apple sikerének bemutatásához

Az Asymco piackutató cég egy szépnek nem nevezhető, de annál érzékletesebb diagramon mutatja be nekünk, mit jelent az iPad és a Mac sikere. A cég újságírók kijelentései alapján lépett akcióba, hogy tagadják, a pc-eladások elérték a csúcsot, vagyis innen már az ereszkedés jön.

Megvizsgálták a teljes pc-piac negyedévről negyedévre történő százalékos változásait (ahol pozitív a változás, ott növekedés volt), és ezt összevetették az Apple eredményeivel. A kék vonal jelöli teljes pc-ipadágat, beleértve az iPadet is. A zöld a pc-eladásokat mutatja a Mac és iPad-értékesítések nélkül (ez 2011 első negyedévében már csökkenő tendenciát mutatott). A piros szín jelzi a Mac eredményeit, vagyis a szigorú értelemben vett számítógép-értékesítést, míg a narancssárga színnel a Mac plusz iPad negyedévről negyedévre történő növekedését érzékeltetik. Na, ez a zsiráf nyaka.

Az értékelést az Asymco azzal a kijelentéssel zárja, miszerint az iPad az új pc, ami legalább olyan merész kijelentés, mint amit a diagram támad. A zsiráf mindenesetre érzékletes, csak óvatosan következtessünk, az eladott mennyiségek egymáshoz aló viszonya nem látszik rajta, ellenben egy a piacon megjelent új termék nulláról való felfutása nagyon is.



Utazó iPhone: Budapest tetején

Nem gondolnátok, hová ette a fene a kis ribancunkat. Bezony, meglátogatott minket is a nagy világjáró, ezúttal Budapestről csekkolt be, Balázs zsebéből.

Hogy a várost Google Maps-szemszögből is megvizsgálhassák, megkeresték Budapestnek azt az épületét, ahol nem kell csúcsdíszeket mászniuk, és nem is lövik miszlikbe őket, ha megpróbálják elérni a város legmagasabb pontját. Így a Parlament és a Szent István-bazilika helyett a Nagyvárad térre mentek, mivel a Semmelweis Egyetem Elméleti Tömbjét nézték ki maguknak.

Miután Utazónk 88 méterről megnézte a várost, legurított egy sört a büfében. Vamonos amigos, súgta, s átdobta a bőr kovabegyet a nyeregkakas laza szövetén. Így lovagoltak tovább a sejlődő félhomályban.



A Google örül az iPhone sikereinek

Csak annak meglepő Daniel Alegre, a Google ázsiai területi vezetőjének kijelentése, aki az Android előtt, és a versenyhivatali vizsgálódások közben nem követte figyelemmel a két cég kapcsolatát. A vezető ugyanis most azt állította, "nem lát iPhone az Android ellen harcot". Az iPhone elég jelentős pörgést ad a Google-nek, és a cég az Apple telefonján keresztül is értékesít appokat. "Tulajdonképpen hasznunkra van az iPhone elterjedése" - mondta.

Egy újabb bizonyíték, hogy a Google és az Apple továbbra sem a vérre menő versenytársak, inkább a jó magyarsággal frenemy-nek nevezett állapotban vannak, vagyis egymásnak is termelnek hasznot, miközben azért hasonló a vadászterületen cserkészik a vásárlókat.

Eric Schmidt hasonlóan nyilatkozott tavaly, a korábban mindkét cégben érdekelt igazgató úgy fogalmazott, hogy szeretik az iPhone sikereit, mivel az a keresést futtatja fel. Az AdMob továbbra is a legkeresettebb reklámozási rendszer iPhone-ra is, úgyhogy ez sem épp a sírásra ad okot.



A Microsofttól szerzi be az adatközpont-vezetőt az Apple

Azt ugye már tudjuk, hogy bazi Apple-adatközpontok épülnek valamiért, valahol, valamikor. Az Észak Karolina-i projekt után az Egyesült Államokban és Európában is sorra húzzák majd fel az almalogós parkokat, most pedig azt is megtudtuk, hogy kire vár a feladat, hogy a kezébe vegye a dolgokat. A pletykák szerint az Apple Kevin Timmonst kérte fel a feladatra, aki korábban a Microsoftnál volt az adatközpont csoportjának vezetője.

A hírek szerint nem számíthatunk hivatalos bejelentésre az Apple részéről akkor sem, ha ténylegesen alkalmazzák Timmonst, mert az általa betöltött pozíció nem ismert és szupertitkos.

Annyit tudni, hogy az Apple adatközpont-vezetője, Olivier Sanche tavaly novemberben szívrohamban meghalt, de Timmons nem(!) az ő helyére érkezik.

A pletykák szerint felhőalapú fejlesztések várnak rá, és a MobileMe szolgáltatás esedékes felrázása. Ha pedig igazak a pletykák az Apple TV-s fejlesztésekről, és az ehhez a későbbiekben tartozó szolgáltatások beindításáról, hát azt kell mondjam, unatkozni nem fog arrafelé senki mostanában.




süti beállítások módosítása