Tegnap átnéztük, hogy megérte-e PPC-ről Intelre váltania az Apple-nek, és megállapítottuk, hogy legalábbis nem járt rosszul: az utóbbi hat évben valamivel jobban nőtt az iMacek teljesítménye, és valamivel jobban csökkent az ára, mint az azt megelőző hat évben, amikor még az IBM és Motorola csipjei hajtották meg a gépeket.

A legújabb pletykák alapján viszont nincs megállás, az Apple a párkapcsolati szempontból bűvös hét év után megint vált, most állítólag ARM-re, 2013-tól ugyanis ilyen processzorok fognak dolgozni a hordozható Macintoshokban a SemiAccurate szerint. A kivárás a 64 bites ARM csipek érkezése miatt indokolt, amik állítólag rendesen megszorongatják már az inteles ellenfeleket, hogy más ne mondjak, egyes Core i7-esek állítólag már most is pszichoszomatikus betegségekben szenvednek a hírtől.

A kérdés persze az, hogy érdemes-e komolyan vennünk a hírt, és én azt mondom, hogy a rendelkezésre álló információink szerint semmikép. Az persze igaz, hogy az ARM-ek kevesebbet fogyasztanak, és az is tény, hogy a váltás után a gépekből kikerülhetnének a ventilátorok, így azok tökéletesen zajtalanul működhetnének, de mindennek ára van, amit teljesítménnyel fizetnek meg a felhasználók.

Az ARM processzorok ugyanis rendkívül lassúak. Persze óriási fejlődésen mentek keresztül, és arra tökéletesen alkalmasak, hogy meghajtsanak egy spéci mobileszközt, egy telefon, vagy egy tabletet, egy teljes értékű operációs rendszert viszony képtelenek lennének meggyőző sebességgel mozgatni.

Vegyük például az iPad 2 processzorát: nem ez a leggyorsabb ARM, de mindenképp a felső kategóriában van. Ennek ellenére körülbelül 10-szer kisebb teljesítményre képes, mint az az Intel, ami a legkisebb MacBook Próban van, tehát nagyjából a hat évvel ezelőtti géppark teljesítményét hozza. Az pedig kevés.

Persze az ARM most azt ígérte, belehúz, de ekkora szakadékot csak olyan áron lehet gyorsan ledolgozni (olyan pénzmennyiség elfolyatása mellett, ami az ARM-nek egyszerűen nem áll rendelkezésére), hogy brutálisan megnő a fogyasztás, nagyjából akkorára, amennyit egy Intel proci eszik: a váltás tehát értelmetlenné válna.

Ráadásul ez a kérdés akadémikus, valószerűtlen, hogy az ARM egy-két éven belül ilyen erős csippel lépjen piacra, ahogy az is, hogy az Apple lenyeljen egy komolyabb teljesítménycsökkenést: a Mac nem célhardver, arra ott van az iPhone és az iPad, kraft kell alá, mert a felhasználók Photoshopoznak, játszanak, renderelnek, képeket néznek, és mindezt olyan teljesítmény mellett akarják tenni, ami pc-n is rendelkezésre áll. Ha hirtelen ötször-tízszer gyorsabbak lennének a HP és a Dell gépei, mint a Macintoshok, még az amúgy lelkes vásárlók többsége is lemorzsolódna, amit nem engedhet meg magának az Apple.

Éppen ezért ez a hír így kamu.