Kíváncsi voltam már egy ideje arra, hogy mikor fejlődött dinamikusabban a Mac. A régi, PPC-s időkben, amit a hardcore Apple-hívők aranykornak hívnak, vagy azután, hogy Intelre váltottak, és a Mac hardverelemeit tekintve elkezdett egy pc-re hasonlítani? Sokan árulásként tekintenek erre a pillanatra, és azt állítják, hogy 2006-ban valami végleg elromlott, míg a szervizesek szerint egyértelműen megbízhatóbbak lettek azóta a gépek, ráadásul a felhasználók többsége is már az inteles korszakban ismerkedett meg a platformmal. Azelőtt még csak egymillió Macet adtak el negyedévente, ma háromszor annyit, szóval tetszik, vagy nem, a tábor jelentős része nem is nagyon találkozott a PPC-s gépekkel.

Nem is ez a lényeg. Engem inkább az érdekelt, hogy a gyorsulás az utóbbi hat évben (2006-2011) dinamikusabbá vált-e, vagy inkább ellaposodott az azt megelőző hat évhez képest. Nyilván a kérdés akadémikus: azért kellett váltani, mert az IBM nem fejlesztett olyan csipet, amit laptopba lehetett volna rakni, részben kényszer volt az Intellel kötött házasság, de attól még érdemes megnézni, hogy miként változott a dinamika.

És főleg, milyen áron: lehet persze erős hardvert a gépbe rakni, de ha az sokba kerül, nem járnak jól a júzerek. Éppen ezért a grafikonomban három változóval dolgoztam. Először is megnéztem, hogy 2000. óta miként változott az aktuális év legolcsóbb iMacjének a teljesítménye gigaflopsban, Az első évben (1999) egy 266 megahertzes G3-as csip dolgozott az iMacben, ennek teljesítménye még csak 0,2 gigaflops volt, míg a múlt héten bemutatott iMac négymagos Core i5-ösének teljesítménye már az 50 gigaflopsot is meghaladja.

Megnéztem ugyanakkor az árat is, de nem a korabelit, hanem az inflációval felszorzott árat: 1999-ben szintén 1199 dollárt kértek egy iMacért, ami azonban ma már körülbelül 1600 dollárt ér, ez pedig jóval több, mint az aktuális gép 1199 dolláros alapára, ráadásul amikor bevezették az LCD-s, bólogatós iMacet, volt egy elég nagy áremelés is, ami csak hosszú évek alatt kopott el.

Végül fogtam a teljesítményt, azt elosztottam az inflációval megszorzott árral, és megnéztem, hányszoros az éves növekedés. A grafikonból tehát az derül ki, hogy azonos pénzért hányszor kaptam nagyobb teljesítményt, mint az előző évben. A kettes szám ebben az esetben azt jelenti, hogy az egy dollárra vetített teljesítmény duplázódott, az 1,15 meg azt, hogy 15 százalékkal kaptam többet a pénzemért. Lássuk:

Tök jól meg lehet figyelni, hogy az első években dinamikus volt a változás: 2000-ben egy óriási árcsökkentés, 2001-ben egy erősebb G3-as, 2002-ben az új G4-es megérkezése lökött a mutatónkon, aztán folyamatosan elkopott a dinamika: a G4-es órajelét csak apró lépésekben sikerült növelni, a G5-ösét a túlmelegedés miatt szintén, és hasonló okokból kétmagos csipet sem tudtak rakni a gépbe.

2006-ban aztán megérkezett a Core Duo a Macintoshokba két maggal, és újra növekedési pályára állt az ár-teljesítmény-arány: az első évben még 1,6-szoros volt a szorzó, aztán az új architektúrájú, 2007. augusztusában bemutatkozó Core 2 Duós gép úgy odavert a növekedésnek, mint előtte egyik sem.

Ezután viszont megint visszazuhant a dinamika: két évig csak az órajelet növelték, aztán tavaly már új architektúrát kaptunk, ami lendített kicsit a mutatónkon, míg a mostani frissítés megint óriási löketett adott az iMacnek: még újabb architektúra, kettő helyett négy mag, ami meg is tette a hatását, mert 2,25-szörös volt az ugrás 2010-hez képest.

A mostani iMac 350-szer gyorsabb, mint tíz évvel korábbi elődje, miközben 33 százalékkal olcsóbb annál.

Az első, PPC-s időszakban 17-szeres volt a teljesítménynövekedés, és 10 százalékos az árcsökkenés. Ehhez képest a második, inteles korszakban 20-szoros volt a teljesítménynövekedés, és 20 százalékos az árcsökkenés. A váltás óta tehát valamivel dinamikusabban fejlődik az iMac, miközben dinamikusabban válik egyre olcsóbbá, 2011. májusában tehát nagyon úgy tűnik, hogy megérte váltani, óriási különbségek azonban nincsenek.

És így bizonyították be Uram, hogy a Föld banánalakú.