almalé és kungfu Rólunk

Jön az olcsóbb MacBook Air?

Ideje lenne hozzányúlni ehhez a géphez, sőt, az Air tulajdonképpen lehetne afféle belépőszintű modell is az Apple kínálatában. Az ugyanis nem kerül pénzbe, hogy valamiben nincs dvd-lejátszó, bár a hardverelemek speciálisan a kis mérethez lettek kialakítva, alacsonyabb is a teljesítményük, mint amivel a MacBookban vagy a MacBook Próban találkozunk, és az ssd-k ára is elég szépen csökkent az elmúlt években.

Ehhez képest az 1,86 gigahertzes processzorral, 2 gigabájt memóriával és 120 gigabájtos háttértárral (ráadásul nem is ssd-vel, hanem merevlemezzel) szerelt MacBook Air még mindig 1500 dollárba kerül, az ssd-s verzióért meg 1800 dollárt kell fizetnünk. Túl sokat, nem is nagyon fogy a típus.

Az Appleinsider szerint szeptemberben azonban két új modell is bemutatkozhat, és mindkettő olcsóbb lesz elődjénél.

További részleteket nem lehet tudni, az biztos, hogy az utolsó frissítésre tavaly nyáron került sor, és azóta a Core i-processzorok térnyerésének valamint az iPad megjelenésének hála alaposan megváltozott a világ. Itt az ideje, hogy a Core 2-essel szerelt egyszerű gép ára jelentősen csökkenjen, és így visszakerüljön az Air a játékba.



Utazó iPhone: New York

Igen, Ádám lelépett, itt hagyott másfél hétre, ez van, sajnálom, én sem örülök neki, de velem kell beérnetek. A helyzet olyan súlyos, hogy még az utazó iPhone-t is nekem kell írnom, pedig szerintem még sosem csináltam ilyet. Előre is bocsánat.

Ádám általában kurvának szokta nevezni a mobilt, szóval a kis kurva most New Yorkba látogatott el Handrás kezében, és megnézte magának a Times Square-t.

Szuper hely, megjegyzem, aki nem volt még ott, annak érdemes beszereznie a GTA IV-et, és elautóznia Liberty City azon pontjára, amit a Times Square-ről koppintottak, hangulatában tökéletesen visszaadja az eredetit, ráadásul némi cheattel egy helikopter gépágyújával halomra lehet lőni az autókat meg a kirakatokat is.



Elutazik Ádám, mert megérdemli

Eljött számomra is a nyaralás ideje, két hétre eltűnök Lisszabonba. Posztokból ezután sem lesz hiány, Csaba mindennel ellát titeket, ami szem-szájnak ingere.

Hosszú volt ez az év, megpróbálom leállítani a dízelmotorokat, kicserélni a fáradt olajat, hogy mire visszajövök, még magasabb fordulatszámon pörögjek.

Mert az autós hasonlat mindenre jó.

Sziasztok.



Mit tegyünk, ha vízbe esik az iPhone?

i-Doki megmondja-sorozatunkban már szerepelt ez a kérdés: szakértőnk havonta egyszer tanácsokat ad a különböző Apple-termékek karbantartásával kapcsolatban, és legutóbb épp az iPhone hibajelenségeit ismertette. Ekkor merült fel, hogy mi a teendő, ha vízbe ejtjük a mobilt, és i-Doki meglepő módon azt ajánlotta, hogy a szerelésig tegyük egy zacskó, ki nem főzött rizsbe.

A módszer nemzetközi, mert most egy videó is napvilágot látott, amiben ugyanezt mutatják be: mobilt a vízbe, utána gyors kikapcsolás, SIM kártya kivétele, aztán jöhet a rizs. Utána meg a szerelő. 



Ingyen tölthessünk minden alkalmazást!

Az egyesült államokbeli (magyarban nem) AppStore-ban megjelent egy új kategória a Free Apps menüpont alatt, ennek a neve nagyon szimpatikus: Try Before You Buy.

Rögtön felkaptam a fejem, gondolhatjátok, mi futott végig rajta: hogy az Apple lehetőséget ad a programok kipróbálására a vásárlás előtt.

De nem, csak bepakolták ide a lite verziókat, azokat, amiket a programozók egyébként is azért hoztak létre, hogy meghozzák a kedvet a vásárláshoz. Nemcsak nekem okoztak csalódást, a gizmodósok ezért átrágták, milyen hatása lenne, ha a Try Before You Buy tényleg működne, úgy ahogy kell.

A felhasználó full appot próbálhatna ki ingyen, és a próbaidő (a letöltéstől számított bizonyos keret) letelte után eldöntheti, kell-e neki az adott alkalmazás vagy sem.

A programozóknak nem kellene plusz munkát fektetni a lite verziókba, és az értékelést is lehetne okosabbra fejleszteni ezáltal. Ez a rendszer egyedül a szar, pénzlenyúló programok készítőivel szúrna ki, de hát ők meg pusztuljanak ki az üzletből, nem igaz?

Építő ötlet. Támogatom. Steve?




süti beállítások módosítása