almalé és kungfu Rólunk

Exkluzív: egy százalékon áll Magyarországon az Apple

Titkos forrásokon, hosszú csővezetékeken, sikátorokban, szavak nélkül rendezett találkozókon keresztül jutott el hozzám az információ a Macintoshok hazai eredményeiről. Jól tudjuk, hogy a forgalmazó soha nem mond semmit, legfeljebb, hogy mekkorát nőtt az előző évhez képest. Viszont az előző évi adatokról meg csak annyi derült ki, hogy mennyivel jobb, mint a két évvel korábbi. Most viszont konkrét számokat kaptok.

Szóval az egyébként kimondottan gyengének számító harmadik negyedévben 1568 Macintosht adott el az Apple Magyarországon. A gépek 58 százaléka, 911 darab volt laptop, a maradék 42 százalék, 657 darab asztali Mac.

Jól látható, hogy nálunk még mindig nagyon jól mennek a desktopok, még egy olyan márka esetében is, mint a MacBookokkal hatalmas sikert elért Apple. Persze azt már korábban is hallottuk a cég regionális forgalmazójától, hogy Magyarországon kimondottan népszerűen az iMacek.

Az ismertetett darabszámok 21 százalékos csökkenést mutatnak az előző év azonos időszakához képest, ebben a tekintetben is eltérünk tehát a trendektől, hiszen az Apple az említett időszakban 17 százalékos növekedést ért el világszerte.

Az 1568 eladott Mac egyébként az egy százalékos piaci részesedés megszerzéséhez volt elég.

Taps!



Sok szerető vagy a Metallica kell az AppStore-os sikerhez

Két sikertörténetről is beszámoltak az utóbbi napokban különböző oldalak, az egyik a TapTap Revenge alkotóinak szárnyalása, a másik a legújabb dugós botrány következményeit ecseteli.

A Guitar Herós őrületet meglovagoló Tapulous programozóihoz ugyanis havi egymillió dollár folyik be. Csak a Tap Tap Revenge 3-at 20 millióan töltötték le, és akkor még hol van a Lady Gagás, Metallicás, Coldplayes rajongói különkiadások eladási adatai.

Az alapítók maguk sem hiszik el, meddig jutottak, persze a befektetők is nyomják a pénzt a vállalkozásba, ők is szeletet akarnak a sikerből.

A másik meglepetés a Tiger Woods PGA Tour nevű program az EA-tól, aminek eladása egy hosszan tartó, áremelés miatti mélyrepülés után ismét emelkedni kezdett. Nem volt reklámhadjárat vagy árcsökkentés, csak éppen kiderült ugye, hogy Woods más fagyijába is belenyalt a feleségén kívül, aki stílszerűen egy golfütővel akarta szétverni drága ura fejét, aki ettől úgy megijedt, hogy nekiment egy fának.

Ez a sztori elég volt ahhoz, hogy a Tiger Woods névre napi átlag háromszor kattintó átlagemberek úgy érezzék, jó vásár lehet a 4 eurós alkalmazás megszerzése is. Hátha kiadnak valami szaftos kis update-et, hogy három eagle meg két birdie után meg lehet kergetni a labdaszedő kislányokat vagy ilyesmi.



Az Apple javítást küld a villogó iMacekre

A cég hétfőn tette elérhetővé a beszédes nevű 27-inch iMac Graphics Firmware Update 1.0 nevű frissítést, ami elvileg meggyógyítja a villogó kijelzőjű high-end iMaceket. A 683 kilobájtos fájl csak Mac OS X 10.6.2-re mászik fel. Szinte hozzáláncol a hópárduchoz.

Az Apple szerint a frissítés az ATI Radeon HD 4670 és 4850 okozta problémát szünteti meg, és felhívja a figyelmet, hogy véletlenül se kapcsolja ki senki a gépet frissítés közben, mert esetleg nem tudja majd többé bekapcsolni. Szóval óvatosan.

 Még mielőtt végleg kipusztulna, vessünk rá egy pillantást. Ilyen volt:



A Microsoft és az Apple összefog a Google ellen?

Érdekes fejtegetés látott napvilágot az RWW-n, a PCWorldön és a 9to5Macen. Az írások kivétel nélkül azt sejtetik, hogy nagy Apple-Microsoft-együttműködés várható. A szent cél a Google ellehetetlenítése.

A cikkek végigveszik, hogyan hidegült el egymástól a két kaliforniai vállalat: egy évvel ezelőtt még közös vezetőségi tagjai is voltak a Google-nek és az Apple-nek, támogatták egymás fejlesztéseit, a legnagyobb cimborák voltak egész Silicon Valley-ben.

Azóta viszont Steve Jobs kitiltott több Google-alkalmazást az App Store-ból, míg a Google a legnagyobb dobásokat már első körben a rivális Android-platformra készíti el. Formálisan is szakított a két cég, amikor megszüntették a közös állásokat, majd rajtaütésszerű felvásárlásba kezdtek: a Google az Apple orra elől hozta el az Admobot, míg utóbbinak a Lalát sikerült megkaparintania a Google elől. A további szakítás jele, hogy az Apple a Placebase felvásárlásával középtávon halálra ítélte az iPhone-on a Google Mapst, a Google meg a webkit alapú Chrome és a Chrome OS fejlesztésével közvetlenül is konkurenciát jelent már a Safari/Mac OS X-párosnak.

Ezzel szemben a Microsofttal közös frontvonalak évek óta változatlanok: az OS X folyamatosan növeli piaci részesedését, de egyértelmű, hogy meddig terjeszkedhet, és hol kezdődik a Microsoft birodalma. A redmondi cég aligha jelenthet komoly kockázatot az iPhone-ra nézve, ugyanakkor a vállalat webes terjeszkedése segítheti az Apple-t, és ezen keresztül gyengítheti a Google-t: a lapok szerint rövidesen a Bing lehet az alapértelmezett kereső a Safariban, csak hogy megszívassák a kaliforniai webkettes vállalatot. Ugyanígy várható, hogy felbukkannak az iPhone-on az Office-termékek, ami végleg beinthet a Google Apps-nek.

Persze az elemzők nem gondolják, hogy a Microsoft és az Apple most egymás nyakába borulva kezdene vég nélküli pénzügyi orgiába, de feltételezik, hogy ha a Googe tovább fenyegeti a két cég főbb piacait, akkor azok szorosabb együttműködés keretében vágnak majd vissza.

Végezetül itt egy fotó, ami olyan szép, hogy mindig elérzékenyülök tőle:


 



Nyilatkozik a nő, akinek cafatokra lőtték a MacBookját az izraeliek

Hétvégi az alapsztori, akit érdekelnek az előzmények, itt olvashat róluk. Röviden: az izraeliek szanaszét lőtték Lilysussman laptopját, mert az gyanús volt. Nem sikerült tökéletesen tisztázni, hogy a MacBookot saját akaratból, vagy a hatóságok felszólítására hagyta magára, mindenesetre a mostani videóinterjúból megismerhetünk néhány újabb részletet.

Kiderül, hogy Lilysussman a mai napig nem kapott magyarázatot arra, hogy miért lőtték fejbe a gépet azon kívül, hogy gyanús volt. Mindenesetre a lyukak méretét elnézve legalábbis egy Desert Eagle-t használtak a kivégzéshez, ami a Blöff óta a legmenőbb kézifegyver, ha létezik ilyen egyáltalán.

Lényeg, hogy az izraeliek elnézést kértek az eset után és vállalták, hogy megfizetik a kárt. Lilysussman meg megtartja a sajtot szuvenírnek.

Íme a riport:
 




süti beállítások módosítása