Vannak pillanatok az életben, amikért érdemes volt megszületni. Ezek jellemzően túlmutatnak önmagukon, és olyan nagyobb összefüggéseket világítanak meg, amiknek hála megértjük az univerzum működését, születésünk célját, a budapesti tömegközlekedést.

Katarzist okoznak.

Hogy ilyen-e a Microsoft béna reklámkampányáról most kiszivárgott információ, azt nem tudom, de hogy hörtyögve röhögök magamban, mióta megtudtam az IGAZSÁGOT, az biztos.

Kis előzmény: talán emlékeztek a blogon megjelent "A Microsoft ott rúg az Apple-be, ahol az a legjobban fáj neki"-sorozatra. A rövidke hirdetésekben a redmondi cég lefizetett emberei rendre valamilyen pc-t választottak a Macintoshok helyett főleg az árat szem előtt tartva, de legutóbb a filmkészítő Sheila például képes volt azt állítani, hogy szakmai szempontból is jobban megéri neki a HP. Lelke rajta, elvitáztunk itt az ügyön, azonban minden érvet felülír, hogy most kiderült:

A REKLÁMOT MACINTOSHON VÁGTÁK.

Sőt, nemcsak ezt, hanem mindet. A Wired készített riportot a Microsoft reklámügynökségéről, ebből derült ki, hogy a stúdióban kizárólag Macintoshok futnak, méghozzá gyakran olyan 13,3-as MacBookok, amikről a saját reklámfilmjük állította, hogy alkalmatlanok a videós munkára.

Bármilyen magyarázat ezek után hiábavaló lenne. Ezen nincs mit mosni, mert ez mindenképp egy rohadt nagy

ÖNGÓL!