almalé és kungfu Rólunk

Kimásznak a Macből a fotók

Tényleg mozgolódik valami a magyar Apple-nél, ha semmi mást, azt legalább elmondhatjuk, hogy ugyanúgy gerjeszti maga körül a pletykákat, mint a kaliforniai anyacég. Mondjuk az, hogy semmit sem tudunk a hazai iPhone-ról tipikus, annál nagyobb öröm, ha van valami hír. A mindig éppen elkészülő lokalizált Mac OS X is befutni látszik, ezekről viszont csak különböző csatornákon keresztül, néhány Apple-közeli embertől értesültem.



Azt viszont a saját szememmel láttam, hogy lesz Magyarországon is iPhoto Book. Ez a képrendező szoftver egyik legcsodálatosabb funkciója, az óriási gomb ellenére ugyan sokan nem akadnak rá, de aki mégis, rögtön elkezdi bütykölni saját albumát. A sablonoknak hála olyan meggyőző könyveket hozhatunk létre az iPhotóval, amilyeneket amúgy profi stábok szoktak, ha van néhány jó képünk, simán összedobhatunk egy képeskönyv-minőségű alkotást. Amerikában csak egy plusz gombnyomás, hogy mindez valósággá váljon: elküldjük az Apple-nek a kész anyagot, az kinyomtatja és már postázza is. De nem Magyarországra, itthonról ugyanis elérhetetlen volt a szolgáltatás, eddig.

Úgy tudom, hogy még nyáron beindul az iPhoto Book hazai nyomtatása, méghozzá kimondottan jó minőségben. Mert ugye aki akarta, eddig is kiexportálhatta pdf-be az albumot, elvihette egy digitális nyomdába aztán kinyomtathatta, de láttam pár ilyen bookot is az eredmény kiábrándító volt. Sajnos nagyon kevés digitális nyomda működik megfelelő minőségben, és ezért a könyvek inkább valami házi barkácsnak, semmint profi munkának tűntek. A hivatalos magyar book próbanyomatai viszont egytől egyik ígéretesek, és bár pár apróságon még javítani kell, szerintem óriási lépést teszünk nyáron afelé, hogy itthon is részesülhessünk az Apple áldásos szolgáltatásaiból - nagyjából annyiért, mint Európában bárhol. Már csak a hazai iTunes kéne, és megnyugodnék.


Tovább nyomul az iTunes

Az iTunes Store elérte a legutóbb kitűzött célját, vagyis már több, mint ezer film közül lehet válogatni az Apple online kölcsönzőjében. Igaz, hogy két hónap késéssel, de sikerült a terv. Eközben Steve Jobs sorra köti a megállapodásokat a legnagyobb hollywoodi stúdiókkal, hogy az iTunes Store az új DVD-k megjelenésével egyidőben kezdhesse el árulni a filmeket. Az újdonságokat 15 dollárért lehet megvásárolni az online boltban, és ha mindez nem lenne elég, ezentúl az Apple TV-n keresztül is működik a szolgáltatás. Láthatóan az a cél, hogy az Apple a zenei piacon elért sikereit a filmek eladásával is megismételje. És mivel a DVD-k eladási mutatói elkezdtek csökkenni, a Blu-Ray pedig még felszállópályán van, ennél jobb időzítést nem is lehetne kitalálni a bekeményítésre.


Színes iPhone-ok

A ShadesCases, ami az Apple kütyükre készít mindenféle csodás tokot, az iPhone-ra is kifejlesztett egy 0.4 milliméter vastagságú 'shade'-et. A 12 különböző színben kapható poliuretán burkolat a készítők szerint a telefonra mért ütéseket is tompítja - most nem teszteljük le, mennyit bírnak ki. Ezentúl a telefonra egyedi ízlése szerint bárki új bőrt húzhat. Persze egyedi az aranyburkolatú, vagy gyémántokkal kirakott iPhone is, viszont ezt megússzuk 17 dollárból.

Egy hónap után az érintőképernyő elé húzott védőburkolat is sikamlósabbá válik, az emiatt érzett kezdeti kezelési nehézségek elmúlnak. Megnyugtató. Persze a kedvencem az a ficsör, hogy a karcoktól is véd. Ez olyan, mint amikor egy antik bőrborítású könyvet gusztustalan papírba csomagol valaki, vagy mint ahogy Fábry idézi fel családi emlékeit: a bőrkanapéra a nagyi ruhát terít, hogy védje a bőrt, azt meg újságpapírral fedi le, hogy a textil se legyen kitéve a mindennapi megpróbáltatásoknak. Na jó, elismerem, ez azért igényesebb megoldás.


Ismét grafikus tuning a MacPrókba

A Geforce 8800 GT után ismét grafikuskártya-cserére lesz lehetősége a MacPro tulajdonosoknak. Az ATI a HD 3870-nel képviselteti magát, ami hasonló teljesítményt hoz, mint az Nvidia mac-frissítésre szánt grafikus kártyája. Fél gigabájt DDR4, dual-booting support és a CrossFire mód a Windowshoz gondoskodik a megfelelő játékélményről. Az árról még nincs hír, de valószínűleg a Geforce-hoz hasonlóan háromszáz dollár körül lehet majd kapni, valamikor a következő hónapban.


Itt az új iMac

Ahogy azt sejteni lehetett: semmi forradalmi változás, a gép megkapta az Intel új asztali processzorait, meg játszottak egy kicsit a memóriával és a grafikus maggal. Mostantól nem 2 hanem 2,4 gigahertzes Core 2-es van az alapmodellben, a memória órajele meg 800 megahertzre ugrott. A nagyobbik 20 colos 2,66-os csipet kapott a 2,4-es helyett, az alap 24 colost 400 megahertzcel és plusz egy gigabájt memóriával jutalmazták, a csúcsmodell meg mostantól a 3,06 gigahertzes, 8800-as Geforce-szal és 500 gigabájtos merevlemezzel szerelt 2200 dolláros szörnyeteg.

Én már örömmel látnék egy négymagos modellt is.



süti beállítások módosítása