almalé és kungfu Rólunk

A hét Apple-hírei

A héten nagyon sok olyan hírrel találkoztunk, ami az Apple ilyen vagy olyan téren vett erősödéséről számolt be. Mindjárt itt volt az első: az amerikai egyetemisták körében egyre népszerűbb a termék, negyven százalékuk macet akar. Jelenleg az internetező amerikaiak 7.58 százaléka ül Apple gép előtt, ez is nagy növekedésnek számít a tavalyi adatokhoz képest. A felmérés szerint az iPhone a leggyakrabban használt hordozható internetböngésző. Az iTunes zenebolt utolérte a Wal-Martot, és nem telik el majd sok idő, és amerika legnagyobb zeneboltja hivatalosan is az Apple online Store-ja lesz. Ilyen hírek mellett nem csoda, hogy az Apple részvények tovább emelkedtek, a hónap első hetében még 120 dollárért kapható részvényért volt, hogy 155 dollárt is kértek.

Terítéken volt természetesen a 3G-s iPhone is, hallottunk 45 milliós eladási mennyiségről a következő évben, hallottunk arról, hogy nem változik majd a telefon ára, ha 3G-s és GPS-es csipek lesznek benne, sőt, jöttek hírek olcsóbb iPhone-okról is.

Hírek érkeztek a Leopard 10.5.3 update-jéről, először kiadtak egy próbaverziót tesztelésre, majd bővítették azt újabb 17 javítással, majd később még több lehetséges bug fixről számolt be az Apple. A frissítés megjelenése két hónapon belül várható.

A blog legnagyobb port kavart témája a héten azt fejtegette, hogy ha összehasonlítjuk az Apple laptopjait és asztali gépeit a többi gyártó hasonló gépeivel, nem tapasztalunk jelentős árkülönbséget. Megint elhangzottak a klasszikusnak számító érvek, hogy a mac egy szépen becsomagolt semmi, meg hogy a mac az agyatlan gazdagok kiváltsága, és én tényleg örülök, hogy ennyien mernek "másképp gondolkozni".


Jó lesz a 3G-s iPhone ára

Pár napja volt egy szakmai alapon létrejött beszélgetésem egy barátommal, ami olyan szavak köré szerveződött, mint iPhone, 3G, ár, miko'. Pontos adatunk nem volt arról, hogy mennyibe kerülhet a szélessávú mobilkapcsolatra alkalmas csip, de arra jutottunk, hogy 20 dollárnál nem lehet drágább. Manapság már a középkategóriába is leszivárgott a 3G, az előállítási költség folyamatosan csökken, szóval megállapítottuk, hogy az új iPhone nem lesz drágább a mostaninál, inkább a jelenlegi lesz olcsóbb, ha megmarad egyáltalán. Persze mindez merő spekuláció volt.

Erre tessék, a Silicon Alley Insider lehozza egy az egyben a mi ködös fejtegetésünket, csak konkrét adatokkal megerősítve. Az oldal szerint a 3G-s modell is csak 400 dollárba fog kerülni, és legfeljebb a 10 dollárral magasabb havidíjakkal kell számolni: ennyit kérhet majd az AT&T a 3G-s szolgáltatásért.

Tovább olvasom


A Dell asztali gépét is borítékból húzzák elő

Gondolom mindenki ismeri a MacBook Air híres reklámját, aki mégsem, itt megnézheti. Aranyos fél perc, de ez a három hete feltöltött paródia mindent visz; sosem gondoltam volna, hogy ennyi minden fér egy borítékba.



Steve Jobs megőrült, és New Yorkra támad

Bréking volt a New York-i tévében péntek reggel, ugyanis bejelentették, hogy Steve Jobs beperelte New York városát, másik közismert nevén a "Big Apple"-t. Noha az ügyet már tavaly szeptemberben beiktatták, eddig nem volt elérhető a nyilvánosság számára.

Az történt, hogy New York indított egy környezetvédelmi kampányt, amely célja a szénalapú gázok kibocsátásának radikális csökkentése 2030-ra. A kampány neve GreeNYC, logója leginkább egy almára hasonlít, tetején egy levéllel. Egy vonallal húzott rajz, szemmel láthatóan nincs rajta harapásnyom.

Michael Cardozo, new yorki jogtanácsos viszontkeresettel élt, és felhívta a figyelmet a két logó közötti különbségekre, valamint arra a tényre, hogy a kampány kizárólag poharakra, pólókra, ilyesmikre nyomtatja a logót, az Apple pedig ilyen termékeket köztudottan nem forgalmaz.



És a New York-iak megharagudtak.



Az Apple valószínűleg azt nehezményezte, hogy az összetévesztés esélye fennáll, és a nehezen felépített prémium márka emblémája (vagy valami ahhoz hasonló) olcsó pólók és söröskorsók dísze lesz. Na jó, a söröskorsókat emiatt már kihúzták a kampányt népszerűsítő eszközök listájából.

Értem én, hogy az agy különös jószág, és a képzeteket valahol "hátul", az agyunk ismeretlen hálózatának szegletében összekapcsolja, és bezavarja az ízlést, meg azt is tudom, hogy máshogy nézünk egy kolbászra, ha beleztünk már disznót, de egyet szeretnék leszögezni: ez a világ akkor sem normális.


Elég drága a 99 eurós iPhone

Többen megírták már, illik nekem is hozzátenni a magamét. Pár dolog ugyanis biztos:
  1. a németeknél már 99 eurótól elvihetjük az iPhone-t
  2. rövidesen jön a 3G-s modell
A kettő könnyű összekapcsolni, ugye, pár hét/hónap és beüt az új készülék, ideje kisöpörni a készleteket, és ezért az alacsony ár. De nem árt az ügyet közelebbről is megvizsgálni, mert bár 99 euró (25 ezer forint) tényleg jól hangzik, de már nem ennyire akciós az ajánlat, ha mellé tesszük a havi 89 eurós előfizetői díjat. Mindent összeadva kiderül, hogy összesen 2235 euróba, 575 ezer forintba kerül így az iPhone, persze jár még mellé havi 1000 perc beszélgetés, miegymás, de túlzás lenne azt állítani, hogy most még az utolsó, németül sem beszélő, segédmunkán tengődő bevándorló is Apple-mobilt vesz a németeknél.

Tovább olvasom



süti beállítások módosítása