Pár napja volt egy szakmai alapon létrejött beszélgetésem egy barátommal, ami olyan szavak köré szerveződött, mint iPhone, 3G, ár, miko'. Pontos adatunk nem volt arról, hogy mennyibe kerülhet a szélessávú mobilkapcsolatra alkalmas csip, de arra jutottunk, hogy 20 dollárnál nem lehet drágább. Manapság már a középkategóriába is leszivárgott a 3G, az előállítási költség folyamatosan csökken, szóval megállapítottuk, hogy az új iPhone nem lesz drágább a mostaninál, inkább a jelenlegi lesz olcsóbb, ha megmarad egyáltalán. Persze mindez merő spekuláció volt.

Erre tessék, a Silicon Alley Insider lehozza egy az egyben a mi ködös fejtegetésünket, csak konkrét adatokkal megerősítve. Az oldal szerint a 3G-s modell is csak 400 dollárba fog kerülni, és legfeljebb a 10 dollárral magasabb havidíjakkal kell számolni: ennyit kérhet majd az AT&T a 3G-s szolgáltatásért.

Az oldal a jó öreg iSuppli adataira épít, a cég azzal számol ugyanis, hogy az új csip legfeljebb 17 dolláros pluszköltséget jelent mobilonként. Alig 2800 forint, ember! Ez az ára annak, hogy megkérdőjelezhetetlen csúcstelefon legyen az iPhone. Pontosabban inkább egy húszas, abba már belefér a GPS 3-4 dolláros felára is, lényeg, hogy bagatell összegekről beszélünk.

Ettől persze még növekedhetne az iPhone ára, de az extra nagy szemétség lenne, az Apple-nek ugyanis alig 266 dollárjába került a mobil legyártása tavaly. Ez az összeg azóta tovább csökkent, de ha nem, akkor sem kerülne többe 290 dollárnál a 3G-s, GPS-es iPhone az Apple-nek. Ha tehát marad a 400 dolláros ár, akkor is 110 dolláros nyereségről beszélhetnénk mobilonként, ha az "egy ország-egy szolgáltató"-üzleti modellből nem következne még egy rakás pénz. Egészen pontosan 370 dollár mobilonként, kábé ennyit perkál ki az AT&T, az Orange, az O2 meg a T-Mobile két év alatt az előfizetői díjakból az Apple-nek (a pontos összeg országonként változik). Persze tudom én, minden negyedik iPhone-t kikódolják, de még akkor is nagyobb az egy mobilra jutó haszon, mint amennyiért az Apple eladja a mobilt.

Összességében tehát arra lehet számítani, hogy a 3G-s alapmodell 399 dollár lesz, a nagyobb memóriával érkező verzió kábé ötszáz, a jelenlegi verziót meg leárazzák 299-re, alig 50 ezer forintra. Egy éve még simán adtam volna annyit érte, de a 3G-s verzió érkezése után már merész döntés lenne a régi modellt megvenni. Főleg Európában, ahol azért csak terjed az a mobil szélessáv, vagy mi.