Rólunk
E heti képünket GK küldte a festői Velencéből. A képen a vizétől sújtotta Szent Márk tér látható, valamint a hasonló nevű bazilika, amit éppen felújítanak. Legalábbis ez látszik az avatatlan szeműeknek.
A kép ugyanis egy jelentős történelmi eseményt örökít meg. Egy titkos katonai akció utolsó fogásait.
Utazónk Stockholmban járt, SylverRat zsebében nyomott le egy 72 órás maratont, de át is adom a szót a kísérőnek.
Mivel december végén volt még pár nap kivevendő szabadságom, úgy döntöttem, meglátogatom rég látott ismerőseinket a messzi északon, Stockholmban. Kis huzakodás után a párom is velem tartott, így ketten vágtunk neki az útnak. Érkezésünk után rögtön megvettük Stockholm Cardjainkat (amivel 72 óráig több, mint 75 múzeumba ingyen lehet bemenni, amellett, hogy a teljes tömegközlekedési hálózat (nyáron a hajók is) ingyen használhatóak. A tervnek végül kb. a felét sikerült teljesíteni, de 4 napot megállás nélkül jártuk a várost és környékét.
A képen a királyi Palota (Kungliga Slottet) látható, az udvara felől.
Ez a kép egy kis médiahack, a légi fotón észak a kezem felé található, az udvar pedig felfelé, a félköríves rész. Mellette a Katedrális (Storkyrkan), a jobb felső sarokban pedig (kitakarva és félig kilógva a képből) a majdnem egész királyi család nyughelyéül szolgáló templom (Riddarholmskyrkan). Természetesen a tél közepén nem olvadt el a kedvünkért a kb. 20 cm-es hó, hogy ilyet tudjunk fotózni, a kép egy plakát előtt készült.
Ezen képen a világ egyik (ha nem a) legnagyobb karácsonyfája (Stenbeck’s Tree / Kinnevik tree) látható, amelyet a Kinnevik cég állít minden évben a millennium óta, az akkori vezérigazgató kezdeményezésére, majd emlékére. Idén 38 méter magas a fa plusz 4 méter a csillag a tetején.
Ezek után megkérdeztem egy svéd ismerőst, szerinte mit érdemes Stockholmból itthon megmutatni. Azt mondta, az üveg obeliszket, a város közepén. Így télen fel van díszítve mind az obeliszk, mind a körülötte lévő szökőkút, de nyáron impozáns látványt nyújt, ahogy a víz folyik végig rajta.
De ezt a képet a csúnya szerkesztő kivette, mert nem fért el. Ha te is küldenél képeket, ide célozz.
Van az úgy, hogy az ember elmegy síelni, de nem talál havat. Most mondjuk épp nehéz elképzelni ezt, de higgyétek el, van ilyen. Így járt stro-B is, aki karácsony előtt az olaszországi Abetone térségben akart csúszkálni, de csak vizet talált, meg zöldellő réteket.
Pont akkor jött a melegfront. A lefele vezető úton Borgo a Mozzano nevű helységben, a Ponte del Diavolo, az "Ördög hídja" lábánál készültek a fotók. A hó, amit kerestünk, ott van, csak víz formájában.
Így hát eszébe jutott, hogy épp az Utazó iPhone-t tartja a zsebében, ezért előkapta, és készített róla néhány fotót.
A tegnapi megfejtések között egyébként volt néhány kiemelkedő, a "kvázi" és az "igen" mellett valaki pont egy Utazó iPhone-os postnál ragadt le, és ennek örömére a nekem küldött levélben bevallotta, hogy eddig ő sem küldött képet. Ezúton üzenem neki, hogy három miatyánk, három üdvözlégy, és el van boronálva.
A sorozatba képet ide küldhettek.
Komoly dolgokról lesz most szó kérem, nem lehet elviccelni. Seyfer hívta fel a figyelmemet erre, amikor elküldte nekem a Karintiában készült képet. Azt írta:
Mint Appleblog-olvasó, úgy éreztem külföldi tartózkodásom alatt "kötelességem" képet készíteni az utazó iPhone sorozathoz.
Úgyhogy most mindenki szálljon szépen magába, vizsgálódjon lelkiismerete szerint, és mulasztásainak irányába, így s úgy, fent s lent, szonda s radar. Küldtem én képet az Utazó iPhone sorozatba - imígyen szól a kérdés. A választ mindenki a szíve felső szegletére tűzve találja.
A kép Ausztria Karintia tartományban Turracherhöhe városában található Steiermark Kärnten tó partjánál készült.
Így folytatódik a levél.
Még csak annyit tennék hozzá, hogy beszarás jó a fotó. Szinte fázok. Esetleg fázom.
Kvázi.
Mai Utazó iPhone képünk Münchenben készült, pontosabban a Friedensengel szökőkút előtt, ez minden bizonnyal az ottani szabadságszobor, olajág nélkül. A kéz MG-hez tartozik.
Rövid ideig gondolkoztam, mit lehetne írni Münchenről, a virsli meg a sör elcsépelt, a foci meg nem érdekel. Rögtön beugrott a München című film, amit háromszor kezdtem el nézni, de egyszer sem fejeztem be, erről meg beugrott Spielberg, és hogy mekkora kiherélése volt Indiana Jonesnak a rendező legutóbbi ámokfutása. Azt hiszem, könnyen elkalandoznak mostanában a gondolataim.
Nem baj, menjünk tovább. Münchenről beugrik még Thomas Mann, egykori nagy kedvencem, ő is ide költözött gyermekkorában, róla meg a Varázshegy című regény jutott eszembe. Ennek érdekessége, hogy eredetileg novellának indult, az évek során lett belőle nagyregény. Olyan lehetett megírnia, mint Grady Trippnek a sajátját a Wonder Boys című filmben, aki - miután a kéziratának mind a 2611 lapját belefújta a szél a vízbe - azt mondta, azért lett ilyen hosszú, mert nem bírta abbahagyni az írást. Mann is csak utólag zárta le a bizonytalanság regényét, ami ezáltal igencsak hű volt az írójához.
Erről meg eszembe jut, hogy vajon a most előkeresett és kezemben tartott négy kötetes kiadásba miért nem biggyesztett kiadási évet a Genius kiadó, erről meg az ugrott be, milyen régen jártam a Múzeum körúton az antikváriumokban, pedig régen szerettem ott kutakodni, ezt is ott vettem.
A fenti sorok átolvasása után pedig azt gondolom, hogy nem ártana nekem egy kis pihenés, ami szerencsére egy hét múlva kezdetét veszi Zalakaroson, ahol a semmittevés és a kényeztetés váltakozását leszek kénytelen elviselni négy napig. Valahogy csak elvánszolom addig az agyamat.
Képeket ide küldhettek..
