Ha egy nap otthagyja az Apple kormánykerekét, Tim Cook előtt ott áll egy tálcán kínálkozó lehetőség: politikai karrierbe tutira nagy sikerrel kezdhetne.
A világ legértékesebb, leghype-oltabb, legpénzesebb vállalatának igazgatója - a Fortune szerint a legjobb CEO -, 100 ezer alkalmazott vezetője, akivel egyetlen kávé elfogyasztása 610 ezer dollárba kerül. Aki úgy vállalta a szexuális irányultságát, hogy közben kicsit sem tűnt exhibicionistának. Aki bejelentette, hogy egymilliárdos magánvagyonát felajánlja jótékony célokra.
Értitek, nem úgy adakozik, hogy közben ő marad a világ egyik leggazdagabb embere, hanem úgy, hogy kábé semmit nem tart meg.
És ő az, aki felszólal, ha igazságtalan törvényeket készülnek hozni az Egyesült Államokban. Úgy, mint most: vasárnap például a Washington Postban közölték a publicisztikáját.
“Valami nagyon veszélyes dolog történik az országban” - kezdi a cikket, majd leírja, hogy sokan a vallás nevében diszkriminálni akarják a saját szomszédaikat. És tényleg: törvényjavaslatok születnek szerte az országban, amik lehetővé tennék, hogy azonos nemű párokat büntethessenek a kereszténységre hivatkozva. Homoszexuálisokat nem kötelező kiszolgálni az üzlettulajdonosoknak, és hasonlók.
A diszkrimináció nem olyan, amivel könnyű szembehelyezkedni. Nem mindig bámul a képedbe. A sötétben mozog. És néha azokkal a törvényekkel takarózik, amik célja, hogy megvédjenek minket.
Minden szava olyan, mintha betonba öntötték volna. Egyértelmű, nyílt kijelentések, semmi mellébeszélés, hatásvadászat, világos beszéd. Nem lehet belekötni, és mindenki megérti.
Szinte biztos vagyok benne, hogy Tim Cook nem tervez politikai karriert, ahogy abban is, hogy sikeres lenne ezen a területen, ha egyszer mégis rávenné magát. És alapvető emberi értékeket tudna közvetíteni azoknak is, akiknek ezt nehéz megérteni, vagy a másságot úgy képzelik el, mint valami szándékos renitenciát.
Magyarósi Csaba
2015.02.26. 08:21
Címkék: tim cook apple watch
Nagyon közelít az az áprilisi start és az Apple biztosra akar menni: elkezdték hirdetni a divatlapokban az órát. Most épp a Vouge-ban jelent meg egy több oldalas, elegáns összeállítás:
Egy másik érdekesség: Tim Cook részt vett egy kérdezz-felelek játékban a berlini Apple Store-ban (hivatalosan Q&A-nek hívják), ahol elejtett egy fontos mondatot a termékkel kapcsolatban:
Tovább olvasom
szucsadam
2015.01.23. 07:28
Címkék: fizetés vezető tim cook
Közeledik a részvényesek éves találkozója, amikor egy csomó fontos dolgot beszélnek meg a vezetők a tulajdonosokkal, mint például hogy mennyit keressenek 2015-ben. Ilyenkor elmondják azt is, hogy mennyit kerestek tavaly, így turkálhatunk picit mi is a zsebekben.
Tim Cook például 9,2 millió dollárt vitt haza, az forintban durván 2,5 milliárd. Ez egyrészt az 1,7 milliós (466 millió forintos) fizetéséből - ami épp 1,7 milliószorosa Steve Jobs egykori fizetésének -, másrészt a 6,7 millió dolláros egyéb kompenzációiból adódik össze.
Nála csak az újonc retail vezető, Angela Ahrendts keresett többet. Persze nem a fizetésével, az csak 400 ezer dollár, 500 ezer bónusszal - összesen 246 millió forint -, hanem azzal a 70 millió dollárnyi részvényopcióval és egyéb jósággal, amit a belépésével együtt kapott. Az akárhogy is számolom, 21 milliárd forint welcome-lóvé (tegyük hozzá, hogy a juttatás nagy része eleinte nem készpénzre váltható). Az Apple-nél baromi széles lehet a vigyor első munkanapon.
A többiek a táblázatban láthatóak. Nem volt szar éve senkinek. A teljes, részvényeseknek szóló jelentés itt olvasható, ha valaki gerjed az ilyenekre.
Tovább olvasom