Nagyon közelít az az áprilisi start és az Apple biztosra akar menni: elkezdték hirdetni a divatlapokban az órát. Most épp a Vouge-ban jelent meg egy több oldalas, elegáns összeállítás:
Egy másik érdekesség: Tim Cook részt vett egy kérdezz-felelek játékban a berlini Apple Store-ban (hivatalosan Q&A-nek hívják), ahol elejtett egy fontos mondatot a termékkel kapcsolatban:
“még a zuhany alatt is viselem”
Apróságnak tűnik, de annyira kevés információ áll rendelkezésre az órától, hogy eddig találgatásokra kellett hagyatkozni és azok egy irányba mutattak: szakértők szerint az Apple Watch működőképes marad, ha izzadsz, ha esőben futsz, megmosod a kezed vagy főzöl, de zuhanyzáshoz már le kell venni.
Hát nem.
Cook egyébként beszélt a lehetséges felhasználási módokról is, arról például, hogy az órán lehet majd követni egy Ebay-es aukciót, vagy hogy az Apple Watch-csal léphetsz majd be a hotelszobádba, egyúttal ígéretet tett arra, hogy még az év vége előtt megkezdi a térhódítását az Apple Pay Európában.
Oké, ez Magyarországot nem feltétlenül, illetve egyre kevésbé érinti.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.