Nem titok, hogy már nagyon vártam az új operációs rendszert. Elfogadtam ugyan a Leopardot, de sosem voltam vele annyira elégedett, mint elődjével, a Tigerrel. Nem éreztem olyan stabilnak, megdönthetetlennek, finomra hangoltnak, és az új funkciók többségét sem igazán tudtam kihasználni. Ezért is örültem, amikor kiderült, hogy a Snow Leopard nem egy zsáknyi új képességgel próbálja majd eladni magát, inkább a háttérben lesznek alapvető változások. Fény derült a Grand Centralra, ami a több magra osztott feladatvégzés optimalizálásáért felelős, az OpenCL-re, amit a grafikus magok nem grafikai célú felhasználására találtak ki, a jelentős fogyókúrára, egyszerűsítésre, lényegében a motorháztető alatti terület teljes átalakítására. Annál inkább meglepődtem, amikor kiderült, hogy még az Apple is csak egyszerű update-ként kezeli a Snow Leót, miközben könnyen lehet, hogy több munka volt vele, mint a Leoparddal. Át is gondoltuk az élet nagy kérdéseit Angelday-jel a premier előtt:
angelday1 says:
a snow leó valójában az a leopárd, aminek 2007-ben kellett volna lennie
angelday1 says:
egy tökéletes világban
mcs Csaba says:
az, de értem, hogy miért dogoztak ennyi ideig. igazság szerint a leo volt sima update a tigerhez képest, a snow leo lényegesen mélyebb változást jelent, mint a korábbi verziók többsége
angelday1 says:
igen, mindez azonban nem látszik
angelday1 says:
nagyon kevés látható változás van
angelday1 says:
azok is kozmetikai jellegűek
mcs Csaba says:
ennyi a különbség, és máris csak 29 dolcsit ér az irgalmatlan munka
Aztán tegnap kora délután elugrottam az XMS-be és elhoztam a telepítőlemezt. Handrásnak jó kedve volt, vagy kétszáz darabot rendelt a Snow Leopardból, és ezek nagy része előrendelésben elment, ami nem is csoda: alig 8 ezer forintba kerül a rendszer, nem ilyen árakhoz vagyunk szokva.
Miközben visszafele tartottam az irodába, átolvastam a rendszerkövetelményeket: a 10.6-os inteles Macet követel, a korábbi, PowerPC-s gépek tehát végleg kiestek az Apple kegyeiből. Persze részben ennek is köszönhető a drasztikus fogyókúra, hiszen most már nem kell a lemezre rakni az eltérő architektúrákra fejlesztett OS-eket, csak egyet.
A Snow Leopard hivatalosan csak Leopardra, nem hivatalosan a Tigerre is képes felmászni. Mivel a Tiger előtti időszakból nincsenek inteles Macintoshok, a potenciális célközönség egésze megúszhatja legfeljebb nyolcezer forintból a váltást.
És akkor a tapasztalatok: az install közel egy órán keresztül tartott, utána lényegében ugyanazt a munkakörnyezetet kaptam, mint amikor még Leopard volt a gépen. A lemezterület viszont drasztikusan megugrott, tíz gigával van most több, mint volt. A rendszerindítás kicsit lassabb lett, a kikapcsolás azonban gyorsabb. Ugyanez van a tesztprogramokkal is: van, amelyik jelentős sebességnövekedést mutat, más benchmarkok meg belassulásról beszélnek.
Az eddig próbált programjaim hiba nélkül elindultak, egyedül csak a már Leopardon is gyengélkedő HuaweiApp halt meg végleg: most már betöltődni sem hajlandó.
Az apró változtatások folyamatosan visszaköszönnek, finomabb grafikai megoldások bukkannak elő mindenhonnan, átláthatóbb a wifi-keresés, remek az új Exposé és Minimize-funkció, tetszenek a sötét hátterű menüablakok, a legjobb azonban mégis az operációs rendszer általános viselkedésében végbement változás.
A Snow Leopard ugyanis elképesztően gördülékeny. Nyúztam, betöltöttem több alkalmazást, több memóriazabáló óriásfotót, processzoridőt foglaló weboldalt, és még a legkisebb megakadást sem sikerült előidéznem. Annyira jól sikerült a finomhangolás, mint amennyire annak idején a Tigerben, csak mindez 2009-es szinten. A lassan hároméves, Core Duóval és két gigabájt memóriával szerelt MacBookom megtáltosodott, sokkal élvezhetőbbnek tűnnek az együtt töltött percek, mint korábban.
Meglátjuk, hogy a következő hetekben, hónapokban mi lesz, hogy mennyire képes stabil és gördülékeny maradni az OS X 10.6, meg persze arra is kíváncsi vagyok, hogy miként muzsikál majd az OpenCL, ha megjelennek a kompatibilis programok. Ennek kiderítéséhez azonban már egy új gépet kell vennem, mert az integrált GMA950-esem nem kompatibilis az új szabvánnyal, bár ahogy elnézem a laptop megtáltosodását, talán még újabb két év benne van a közelmúltban épp lecserélésre ítélt MacBookban.
Lényeg, hogy most nagyon jó irányba lépett az Apple.
szucsadam
2009.06.20. 16:49
Címkék: teszt macbook
Legutóbb az egyedül maradt fehér szappantartót teszteltem le, most az újdonsült MacBook Prók (korábban unibody MacBook) erősebb képviselőjét néztem meg. Handrás az XMS-ben kinyitott egyet a kedvemért, amik elég gyorsan, alig egy hét alatt elértek Magyarországra is.
Az ezüst színű házon két fontos változást láthatunk, az egyik a gép alja, amin eltűnt az akkumulátor illesztés vonala, ellenben felkerült még néhány csavar. A másik változás a csatlakozók kiosztásában történt, így fest az előzőhöz képest:
Ami új, az a firewire port ismételt színre lépése, valamint egy SD kártyaolvasó. Ezért cserébe viszont eltűnt a külön audio bemenet, a gép az iPhone-on megismert csatlakozóval képes a hang be- és kimenetet egyetlen porton keresztül megvalósítani.
A kijelzőhöz elvileg nem nyúlt az Apple, de meglepetésünkre mégis szürkésebb képet mutatott az elődjéhez képest. Megpróbálkoztunk a színbeállításokkal, de így sem találtunk megnyugtató válaszra: az új MacBook Pro képe mintha kevésbé lenne fényes és ragyogó. Handrás szerint viszont lehet, hogy színhelyesebb.
Megnéztük az SD kártyaolvasó sebességét, ugyanazt a 20 megabájt/másodpercet produkálta, mint az USB-re kötött kártyaolvasó. A kártya egy centiméterre lóg ki a gép oldalán, nem rugós, nem pattan, csak benyomod és kész.
A Keresztapa óta tudjuk, hogy a családhoz tartozni nem egyszerű. Nem elég, ha Prónak neveznek, Próként is kell viselkedni, fel kell venni a tempót. Erős ellenfelet választottunk, a család rég kipróbált tagját: az új 13 colos, 2,53 gigahertzes (erősebb) MacBook Pro ellen a korábbi 15 colos, 2,4 gigahertzes MacBook Prót, a kipróbált veteránt kértük fel, mutassa meg, milyen egy tökös ellenfél.
Első menet a Cinebench tesztje. Miközben a gépek izzadtak a grafikai megjelenítés alatt, Handrás ezalatt viccből lefuttatta párszor a gyengébbik MacPrón is a tesztet. A behemót eredménye persze a többszöröse lett szegény laptopokénak, de nem mondtuk meg nekik. Hadd örüljenek.
Második menet: Xbench teszt.
Itt is lenyomta minden téren az új 13-as a régebbi 15-öst. Valójában először azért ezt a két gépet hasonlítottuk össze, mert nem volt Handásnál 2,4 megahertzeses, 13 colos unibody MacBook, de így talán még nagyobb tanulsággal zárult a teszt: gyorsabb az új 13-as, mint a régi 15-ös, és kábé ugyanannyiba kerül.
Az elődhöz képest (mások teszteredményi alapján) a Cinebenchen átlag 18 százalékkal jobb az új MacBook Pro. Most már igazi családtag. Csak vigyáznia kell, különben egyszer csak egy ló fejét találja az ágyában.
szucsadam
2009.06.11. 17:11
Címkék: teszt
Magányosan, árván maradt az Apple műanyag MacBookja a termékpalettán. Az összes alumínium haverja átállt a MacBook Prókhoz, ezért szánalomból leteszteltem az utolsó mohikánt. Megkaptam tesztelésre egy példányt a hazai Apple-disztribútortól, bemutattam a másfél éves MacBookomnak. A külsőn kívül nem sok közös témájuk akadt.
Kezdjük a ruhával. Az új csomagolás mérete nagyjából 70 százaléka annak, amiben én hoztam el a boltból annak idején a laptopot, szóval itt is kellemes meglepetés fogadott.
Tovább olvasom
