Magányosan, árván maradt az Apple műanyag MacBookja a termékpalettán. Az összes alumínium haverja átállt a MacBook Prókhoz, ezért szánalomból leteszteltem az utolsó mohikánt. Megkaptam tesztelésre egy példányt a hazai Apple-disztribútortól, bemutattam a másfél éves MacBookomnak. A külsőn kívül nem sok közös témájuk akadt.
Kezdjük a ruhával. Az új csomagolás mérete nagyjából 70 százaléka annak, amiben én hoztam el a boltból annak idején a laptopot, szóval itt is kellemes meglepetés fogadott.
Felnyitva a gépet DVD-író hangjára lettem figyelmes: kellemesebben, rövidebben, halkabban szól, mint az én öreg MacBookomban. Nem baj, gondoltam némi rosszindulattal, idővel ez is egyre reszelősebben indul majd.
A második újdonság, amit észrevettem, a kijelző fényereje. A fehér fehérebb, a vakító vakítóbb. Közelít az unibody laptopok minőségéhez, talán csak épp nem glossy. Mivel alu példány nem volt épp a közelben, ezért csak az emlékeimre hagyatkozom.
Nézzétek el nekem, a barátnőm elvitte a fényképezőgépet, úgyhogy jobb híján iPhone-nal készítettem a fotókat. A képen nem látszik óriásinak a különbség, de azért rá lehet jönni, melyik oldalon van az új MacBook.
Miután a rosszul indult első randi után kellően besértődött a 2.13 gigahertzes procival és 9400M-el szerelt MacBookra az én 17 hónapos, 2 gigahertzes, X3100-as szappantartóm, úgy éreztem, itt az ideje a harcnak. Ott majd kiderül, valójában ki a jobb. Következzen az első menet:
Az Open GL-teszten jelentkező különbség még szembetűnőbb, mint amikor legutóbb a hardverekben hasonló különbségeket felmutató Mac mini palettát hasonlítottuk egymáshoz.
Az egyértelműen látszik, hogy a két laptop között a legnagyobb különbség a grafikus gyorsító. Ez az első perctől egyértelmű volt, a teszteken is látszik.
Persze a két MacBook sok másban is eltér, az újban például 800 megahertzes a RAM, míg a régiben 667 megahertzes (mindkettőben 2 gigabájt), az újban a SATA-vezérlő 3 gigabites Nvidia, a régiben 1,5 gigabites Intel. Tárhelyből is kábé kétszer annyi, 150 gigabájt áll rendelkezésre az újban, bár a tesztekben ez nem igazán számít.
Következzen az Xbench tesztje, második menet, most aztán kiderül a végső igazság.
Hát igen. A fölény egyértelmű, 17 hónappal később és 100 dollárral olcsóbban (ami itthon az árfolyam alakulása miatt inkább 30 ezer forinttal több) ennyivel jobb MacBooknak lenni. Még akkor is, ha egyedül maradtunk.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.