Alaposan megvizsgálták az utolsó negyedéves eladásokat és számos hasznos következtetést tudtak levonni a szakértők. Egyrészt megállapították, hogy a mocskosul olcsó, 200 dolláros Kindle Fire megmentette az Android-platformot, főleg ennek a készüléknek volt köszönhető, hogy a Google operációs rendszere nőni tudott a tabletpiacon.
Másrészt kimondták, hogy a teljes tabletforgalom 26,8 millió darab volt a tavalyi 10,7 millió darab után, ami 150 százalékos növekedést jelent, míg egész évben 66,9 millió készülék fogyott, szemben a 2010-es 18,6 millióval.
Hogy legyen mihez hasonlítani az eredményt, a netbookokból a legjobbnak számító 2009-es évben sem fogyott harmincmillió darabnál több, a tablet tehát egyértelműen nagyobbra nőtt a hasonló célokra szánt, szintén második gépnek használt elődjénél.
Százalékosan és darabszámban nézve is nagyon sokat lépett előre az Android: tavaly év végén még csak 29 százalék jutott a platformnak, idén már 39, de érdemes megjegyezni, hogy a növekedést nem egy év, hanem egyetlen negyedév alatt hajtotta végre a Google operációs rendszere. A szeptemberrel záródó negyedévben ugyanis még csak 27 százalékon állt az Android, gyengébben, mint tavaly, aztán októberben megjelent a Kindle Fire, ami egymaga összehozta a növekedés legnagyobb részét.
Az Apple továbbra is piacvezető maradt, bár kétharmados súlya 58 százalékosra olvadt, ez még mindig elképesztő előny, figyelembe véve, hogy a konkurens százalékok mögött számtalan gyártó megszámlálhatatlan terméke sorakozik.
És akkor jöjjenek a számok:
Magyarósi Csaba
2012.01.17. 13:52
Címkék: mac piac tablet
Az iPad negyedik negyedéves sikere elég volt ahhoz, hogy az Apple leelőzze a HP-t a világ legnagyobb pc-gyártójának címéért vívott harcban. Feltéve, hogy a neten keringő elemzői számok helyesek, ami nemsokára kiderült, hiszen az Apple ebben a hónapban hivatalosan is publikálja majd a 2011. utolsó negyedévére vonatkozó adatokat.
A Fortune első adatsora mindenesetre tényleg megdöbbentő emelkedést mutat:
Ugyanakkor a német Apple Outsider grafikonjából kiderül, hogy a Fortune vétett néhány komoly számolási hibát. A helyes adatokkal számolva is hihetetlen az Apple előretörése, de már inkább holtversenyről, mint megalázó vereségről beszélhetünk a HP-Apple-párharcban:
Hogy teljes legyen a kép, a német blog elkészítette azt a grafikont is, ami a tabletek nélkül mutatja be a pc-piac állását:
Lehet persze vitatkozni azon, hogy az utolsó, vagy az utolsó előtti táblázatot érdemes elemezni, mindkettő mellett szólnak érvek. Ugyanakkor az iPad-előtti tableteladásokat is a pc-s piachoz szokták sorolni, miért bánnánk másként az Apple tabletjével, csak azért, mert sikeres? Ráadásul az iPad-piac növekedése komoly hatással volt a pc-s piacra, hiszen jelentősen csökkentek miatta a netbookeladások, ez is az "egy piac"-verziót erősíti.
Az meg már csak hab a tortán, hogy a HP vezetője, Meg Whitman is egyetértett azzal, hogy a tableteladásokat nyugodtan hozzá lehet adni a pc-s forgalomhoz, ami alapján előre látta, hogy 2012-ben vállalata a második helyre csúszik vissza a világranglistán. De azt ígérte, hogy 2013-ban újra elsők lesznek.