Az orosz vámhivatal újra besorolta az országban már tavaly május óta kapható készüléket, az iPad 2 most már hivatalosan is számítógép. Kit érdekelnek a szibériai vámosok, mondhatnánk erre, de ennek a lépésnek van egy jelentős következménye. Ugyanis a számítógépekre nem érvényes a korábban kivetett 5 százalékos adó, ami az iPadet sújtotta, ezentúl ennyivel olcsóbb lesz ott a termék.
Egyszerűen annyi történt, hogy a korábbi "navigációs eszköz" besorolást átváltoztatták, bumm, máris olcsóbb lett. Az iPad 2 azért kapta meg ezt a címkét, mert bizonyos esetben képes, akár GPS jelekkel, navigálni. Így aztán az navigációs eszköz, nem igaz?
Hogy az átminősítésnek ahhoz van-e köze, hogy rájöttek, csak a 3G-s modell képes GPS alapján neavigálni, nem tudni, mindenesetre a többi tablet beépített GPS-navigációval továbbra is marad a navigációs eszköz besorolásban.
Hogy az iPad számítógépnek tekinthető-e vagy sem, arról hosszasan lehetne vitatkozni. Az egyik kimutatásban odaveszik, mert hasonló dolgokra használható, máskor meg külön számolják, ezzel is erősítve az Apple állítását: az iPad hozza el a post-PC, vagyis a PC utáni kor eljövetelét. A mostani eset pedig jól mutatja, mennyire fura helyzet ez. Hogy itt van egy eszköz, amit a megjelenése után évekkel sem tudnak besorolni igazán a megszokott címkék mögé, mert oké, hogy forradalom van, de azt hogyan lehet lepapírozni?
A bejegyzés trackback címe: