Csak kapkodjuk a fejünk, úgy záporoznak a frissítések. Java, wifi, miegymás, arra például már nem is emlékszem, mit raktam fel tegnap, de körülbelül hetven megabájt volt, szóval biztosan megérte!
Nemsokára azonban mindezt, és még sokkal többet megkapjuk egyben egy gondolom körülbelül nyolcszáz megabájtos csomagban, amit úgy hívnak majd: 10.6.3. A Snow Leopard harmadik frissítését jelenleg a bétatesztelők nyúzzák, nagyon helyes, legyen mondjuk az, hogy most először ők szopnak vele, és nem a vásárlók. Eddig ugyanis úgy tűnt, mintha a bétatesztelést is ránk bízták volna, mert az új Leo rendszerint olyan extrém hibajelenségeket produkált sima használat közben, mintha egy lépegető exkavátorral álltunk volna neki egy precíziós svájci óra fogaskerék-cseréjének.
Nem akarok több strandlabdát látni egy Prónak nevezett konfiguráción! Ezzel kapcsolatban itt egy videó, amit winlivnek köszönhetünk, és ami remekül kifejezi, hogy a világ ezúttal egy emberként kifogásolja a Mac OS X tökölődését: