Sosem tudom ilyenkor, hogy mivel szabad összehasonlítani az iPhone-termékciklus felénél megjelenő Galaxykat, az előző (6s) vagy az idén megjelenő (7) iPhone-szériával, aztán végül úgy maradok, hogy az előzővel, hiszen
az legalább létezik.
Tegnap a Samsung hivatalosan is bemutatta azokat a telefonokat, amik az Apple készülékeinek a legnagyobb konkurenciát szeretnék jelenteni. Azt biztosra vehetjük, hogy a dél-koreaiak ilyenkor mindig belepakolnak egy csomó hangzatos ficsört a készülékbe, aminek egy része kevésbé izgalmas, a másik része viszont tök jó. Lopásért könyörög.
Itt van mindjárt a töltés: gyorsan szopja az áramot a Samsung S7, 30 perc alatt 60%-ra feltolja magát, ráadásul MicroUSB-ről. Ami azért jó, mert ha elszakad, nem 6790 forintért vehetsz új töltőkábelt (vagy valami sufni GSM boltban hihetetlen olcsón, mindössze 3500-ért). Ami viszont még ennél is menőbb, az a vezeték nélküli töltés: az új Galaxyk ezt is tudják, sőt a Samsung szerint gyorsabban lehet feltölteni őket vezeték nélkül, mint egy hagyományos, vezetékes töltés esetében. Ha pedig ezt az első tesztek is igazolják, többé nem lehet valódi kifogása az Apple-nek arra, hogy ők nem alkalmazzák ezt a saját telefonjaikban.
Legfeljebb azt fogadjuk el, hogy tényleg egy méterről akarnak tölteni.
Specifikációban is lekörözi az új Samsung-sorozat az iPhone 6s-eket (itt egy szép nagy táblázat). Fájdalmi sorrendben, kezdve a legfájóbbakkal: 3000 és 3600 mAh-s akksikat találunk az S7 és S7 Edge készülékekben, miközben a méretben nagyjából hasonló iPhone 6s-ben 1715, a Plusban 2750 mAh-s fért csak el. 4 giga RAM-ot kaptak az új Galaxyk, szemben az Apple 2 gigás limitjével. Dél-Korea: 576 és 534 ppi-s kijelző 2560x1440-es felbontással, miközben a cupertinói Retina 326 és 401 ppi-t tud csupán.
Ezek azok a számok, amik közelednek majd egymáshoz, ha az Apple is bemutatja majd a hetes sorozatot. Amit azonban mi sosem látunk, az ez:
200 gigabájtig növelhető tárolókapacitás MicroSD kártyával. Az Apple és a házi bővíthetőség annyira távol áll egymástól a cég indulása óta, mintha nem is egy bolygón lennének, szóval ilyet ne is várjunk.
Ami azonban fontos: a vízállóság kérdése. Az új Galaxyk hivatalosan is IP68 por- és vízállók, vagyis egy méterre a víz alatt ki kell bírniuk fél óráig. Az iPhone 6s-sel már bemutatták korábban, hogy akár egy óráig is elvannak a vízben, de az Apple sosem feküdt rá igazán, hogy a hivatalos pecsétet is megszerezze, inkább úgy volt vele, hogy ha valaki vízbe ejti, az ő baja. Reméljük, idén már ők is készen állnak majd ugyanerre:
Mi van még? A Galaxy S7-esek állítólag jobb képeket készítenek sötétben, mint az iPhone 6s-ek, és gyorsabb az autofókuszuk. "Always-on" screent kaptak, vagyis az alapinfók mindig látszanak, nyilván egy minimális akksidzsúzért cserébe.
A gamerekhez is minden eddiginél élénkebben szólnak: vízhűtést kapott a proci, hogy a nagy igénybevételnél elvigye a hőt, a játékok futtatása pedig sandard (full felbontás, 60 fps), alacsonyabb (kisebb felbontás, 30 fps) és extra alacsony módban is lehetséges. Na, az ilyen is nagyon távol áll az Apple-től: a programok egyféleképp futhatnak, papíron tökéletesen.
Az induló árak hasonlók, az új Samsung készülékek egyelőre picit drágábbak: 669 és 779 dollárért árulják őket a szolgáltatók az Egyesült Államokban.
szucsadam
2015.12.14. 17:02
Címkék: samsung galaxys7
Természetesen az egyik ilyen cég az Apple lesz, aki kifejlesztette magát a technológiát, az érintőképernyő nyomásérzékeny kialakítását, és az erre épülő szoftveres funkciókat. A 3D Touch egyébként egyike azoknak a fejlesztéseknek, amibe nem lehet belekötni: intuitív, gyorsan meg lehet szokni, és egy óra használat után nem értjük, miért nem volt ez korábban alapértelmezett. Ezért szeretjük az Apple-t, és az ilyenek miatt tudjuk elnézni neki a baklövéseket.
A másik cég, akinek a telefonjaiban jövőre ugyanez lesz, természetesen: a Samsung.
A Galaxy S7 és Galaxy S7 Edge-ben a Wall Street Journal szerint legalábbis ott lesz a nyomásérzékeny kijelző, persze ez nem elég - a reverse engineering részleg mellett azért a fejlesztői/beszerzői csoport is dolgozott -, úgyhogy lesz állítólag USB-C-ről 30 perc alatt feltölthető akksi, meg retinaszkenner. Az új modellek bemutatása kábé akkorra várható, amikor az Apple az iPhone 6c-t dobja piacra, február végére-március elejére lehet számítani az iPhone legnagyobb vetélytársának eljövetelére.
szucsadam
2015.08.06. 10:41
Címkék: stat samsung
Valamiért teljesen abban a hitben éltem, hogy az iPhone sokkal inkább a 30 pluszos korosztály okostelefonja, míg Samsungot nagyobb arányban veszik fiatalok, akiknek egyrészt az alacsonyabb ár, másrészt az Android kevésbé kötött lehetőségei szimpatikusak. Erre belefutok ebbe:
Az Apple és a Samsung okostelefon-vásárlóinak kor szerinti megoszlása egymásnak homlokegyenest ellentétes trendet mutat. Míg az Apple telefonját legnagyobbrészt 16 és 34 éves kor között vásárolják az emberek, addig a Samsung készülékei pont 35 év felett lesznek vonzóbbak, 55 év felett pedig igazi slágerek a termékeik.
Határozottan emlékszem, amikor évekkel ezelőtt egyesült államokbeli fiatalokat kérdeztek a telefonbrandekről, és akkor azt állították a gyerekek, az iPhone a nagyszülőknek valók. Persze emlékszem arra is, hogy később a statisztikák mást mutattak, mégis, egy nagypapis vonal ragadt bent. A fenti grafikon meg durva.
Több más érdekes állítással együtt osztotta meg Benedict Evans szakértő, "a Samsung a nagypapáknak való" kommenttel.
szucsadam
2015.04.16. 09:47
Címkék: samsung a9
Korábban már írtunk róla, hogy miután tavaly az Apple megpróbálta lecserélni az iOS-készülékekbe tervezett egyedi chipek fő beszállítóját (Samsung) a TSMC-re, idén idén ismét meggondolták magukat. Úgy tűnt, hogy megint a dél-koreaiaknak kedveznek, és az Apple fő versenytársa az összes A9-esre megkapja a rendelést.
Most azonban Ming-Chi Kuo, aki korábban is pontos információkat szolgáltatott a távol-keleti gyártósorok világából, azt mondja, az Apple az utolsó pillanatban meggondolta magát. Az összrendelés 30 százalékát mégis a TSMC-nek adják, 70 százalék marad a Samsungnál.
Állítólag azért, mert jól fogynak a Galaxy S6-sorozat tagjai, és a cupertinóiak félnek, hogy a Samsung inkább a saját eszközeit nyomja majd meg ahelyett, hogy az iPhone 6S-eket szolgálná ki.
Van benne valami.
A Samsungtól 14 nanométeres technológiával készülő A9-eseket rendeltek, míg a TSMC a 16 nanométeres FinFET Turbo dizájnt tolja, amire korábban csak legyintett az Apple. Most viszont állítólag meggyőzte őket a chipük teljesítménye.
Egyébként a Samsungról sem kell azt gondolni, hogy félvállról venné a beszállítói kapcsolatát az Apple-lel. Nemrég egy 200 főből álló dedikált csoportot hozott létre, akiknek a feladata az Apple kijelzőigényeinek nyomon követése és a kijelzők gyártása.
szucsadam
2015.04.02. 12:35
Címkék: samsung galaxys6
A napokban minden nagyobb egyesült államokbeli tech-lapnál megjelentek az első, polcra kerülés előtti Samsung Galaxy S6 tesztek. Természetesen, ahogy kell, mindenki az iPhone 6-tal vetette össze a készüléket.
Nem csak azért, mert a két piacvezető csúcstelefonjáról beszélünk. Nemcsak azért, mert árban nagyjából megegyeznek. Hanem azért is, mert az új Samsung telefon kinézete erősen hasonlít az iPhone 6-éra, és ezután már nehéz bármi mással összevetni.
Alapvetően folytatódik a specifikációharc a Samsung részéről: az Apple készülékéhez képest nagyobb kijelző, sokkal nagyobb felbontás, hosszabb akkuidő, rövidebb töltés, nagyobb alap háttértár. Nem csak 1080p-s, de 4K-s videófelvétel. Pont utóbbi indokolja az előbbit: rohadt sok hely kell az ilyen felbontású videóknak.
Szóval papíron nagyon impresszív a dolog, és tegyük hozzá, simán hozhatja, hiszen fél évvel az Apple előtt jár (ők már a 6S-t készítik bőszen). A tesztek nagy része azonban mégis jobban fókuszált egy olyan hiányosságra, amire korábban nem fektettek nagy hangsúlyt, és most ebben is közeledett a Samsung az Apple-höz: prémium dizájn.
Szeretem a Samsung új telefonjait, talán még az iPhone 6-nál is jobban.
Írja a Wall Street Journal egyik szerzője. És erről az ergonómia és a gondos dizájn tehet. A Samsungnak továbbra sincsenek olyan dizájner koponyái, mint az Apple-nek, és az ötleteik nagy részében nincs eredetiség (oké, az Edge-ben van egy), de legalább nem kopik le a fémnek látszó műanyag kijelzőkeretről a festék, darabokban. Mert amiatt nem szeretni, hanem inkább utálni lehet egy telefont, és hasonlók miatt lehetett utálni a Galaxy sorozat korábbi darabjait.
Aztán sokat jelentett - marketing szempontból mindenképp - a Samsung saját fejlesztésű chipje, egy nyolcmagos dög. Az Apple után ők is elkezdték házon belül igazgatni a processzort, csak míg az Apple-nél a szoftver fejlesztése miatt volt ez nagy versenyelőny, az Androiddal párosítva itt legfeljebb azt lehet kiemelni, hogy
Tovább olvasom