A napokban minden nagyobb egyesült államokbeli tech-lapnál megjelentek az első, polcra kerülés előtti Samsung Galaxy S6 tesztek. Természetesen, ahogy kell, mindenki az iPhone 6-tal vetette össze a készüléket.

Nem csak azért, mert a két piacvezető csúcstelefonjáról beszélünk. Nemcsak azért, mert árban nagyjából megegyeznek. Hanem azért is, mert az új Samsung telefon kinézete erősen hasonlít az iPhone 6-éra, és ezután már nehéz bármi mással összevetni.

screen_shot_2015-04-02_at_12_28_50.png

Alapvetően folytatódik a specifikációharc a Samsung részéről: az Apple készülékéhez képest nagyobb kijelző, sokkal nagyobb felbontás, hosszabb akkuidő, rövidebb töltés, nagyobb alap háttértár. Nem csak 1080p-s, de 4K-s videófelvétel. Pont utóbbi indokolja az előbbit: rohadt sok hely kell az ilyen felbontású videóknak.

Szóval papíron nagyon impresszív a dolog, és tegyük hozzá, simán hozhatja, hiszen fél évvel az Apple előtt jár (ők már a 6S-t készítik bőszen). A tesztek nagy része azonban mégis jobban fókuszált egy olyan hiányosságra, amire korábban nem fektettek nagy hangsúlyt, és most ebben is közeledett a Samsung az Apple-höz: prémium dizájn.

Szeretem a Samsung új telefonjait, talán még az iPhone 6-nál is jobban.

Írja a Wall Street Journal egyik szerzője. És erről az ergonómia és a gondos dizájn tehet. A Samsungnak továbbra sincsenek olyan dizájner koponyái, mint az Apple-nek, és az ötleteik nagy részében nincs eredetiség (oké, az Edge-ben van egy), de legalább nem kopik le a fémnek látszó műanyag kijelzőkeretről a festék, darabokban. Mert amiatt nem szeretni, hanem inkább utálni lehet egy telefont, és hasonlók miatt lehetett utálni a Galaxy sorozat korábbi darabjait.

Aztán sokat jelentett - marketing szempontból mindenképp - a Samsung saját fejlesztésű chipje, egy nyolcmagos dög. Az Apple után ők is elkezdték házon belül igazgatni a processzort, csak míg az Apple-nél a szoftver fejlesztése miatt volt ez nagy versenyelőny, az Androiddal párosítva itt legfeljebb azt lehet kiemelni, hogy

nyolc mag, ember. 8!

A PhoneArena tesztjében azt láthatjuk, hogy a hatalmas felbontás miatt a játékok kissé döcögősebben mennek, és a nyers erő nem képes annyira megtámogatni a kijelzőt, amennyire az iPhone 6 teszi a kis kétmagosával. Mindenesetre itt kábé egyenlőnek nevezték az élményt, miközben az Appleinsideren hosszasan kielemezték a teszteredményeket, és arra a következtetésekre jutottak, hogy a pixelek száma kivérezteti a hardvert, és nincs olyan összhang, mint az Apple-nél.

Hogy aztán ez a magas ppi mennyire éri meg, nem tudjuk megmondani. Látni kell. Mindenesetre beszédes, hogy az Apple azért nevezi Retinának a kijelzőit, mert átlagos használati távról nem lehet megkülönböztetni egymástól a pixeleket.

Ha normál távról nézed, nem látsz különbséget… de ha nagyon közelről nézed, különösen egy weboldalon…több részlet látszik az S6-en

Ezt hallhatjuk a fenti videóban. Ez alapján úgy tűnik, nem érte meg a dolog, nézegesse a browsert centikről az, akinek nincs jobb dolga.

Ami nagyon tetszik a Galaxy S6-ban, és kéne az idei iPhone-ba: a kamera és az akksi.

screen_shot_2015-04-02_at_12_19_07.png

screen_shot_2015-04-02_at_12_19_21.png

screen_shot_2015-04-02_at_12_19_51.png

screen_shot_2015-04-02_at_12_19_37.png

A rossz fényviszonyok között készített fotók mindenhol egyértelműen több részletet mutatnak a Samsung készülékével készítve (jó fényviszonyok között nincs nagy különbség), az akksi pedig tovább bírja, és kevesebb idő kell a feltöltéshez. Az Apple-nek egyszerűen előrébb kéne már venni a prioritási listán az akkumulátort a vékonyítás elé, mert amilyen jól működött a jelenlegi sorrend néhány évvel ezelőtt, annyira kezd értelmetlen lenni mostanában.

update: emitt meg egy sebességteszt a való életből, appok futtatásával