A pletykák szerint az Apple a PrimeSense nevű céget vásárolta fel 345 millió dollár körüli összegért. Az izraeli vállalat technológiáján alapul többek között a Microsoft Kinect mozgásérzékelő rendszer, így most már eléggé biztosan lehet tudni, hogy az Apple is ez irányba mozog.
A Kinect megjelenése óta a PrimeSense továbbgondolta a fejlesztéseit, és új ötleteket valósított meg a termékeiben. Valószínűleg ezek voltak annyira ígéretesek, hogy az Apple a szabadalmakkal együtt felvásárolta az egészet tokkal-vonóval.
Az Apple korábban levédett már egy gesztusvezérelt operációs rendszerre vonatkozó szabadalmat:
Ha pedig a hír igaz, minden hasonló nyalánkság is falakon belül van már:
Az Apple több okból is érdekelt a hasonló technológiák kifejlesztésében. Egyrészt ha tévét szeretne a piacra dobni, akkor ilyen megoldás kell a vezérlésre. Cupertinóban ugyanis nem hisznek a távirányítóban, és a Siri nem hallja, amit mondasz, ha közben ordít a horrorfilm. Másrészt az Apple TV játékkonzolosításának folyamata is több mint esedékes, és egy ilyen rendszerrel még jobb pozícióban indulhatnak, amikor itt lesz az ideje.