Az IDC nyilvánosságra hozta a tavalyi év utolsó negyedévére vonatkozó számait és ezek alapján az Apple lett 2011. végén a világ legnagyobb okosmobilgyártója.
Összese 37 millió készüléket értékesített az iPhone 4S-nek hála, amivel 23,5 százalékos piaci részesedést szerzett magának, ez 128 százalékos növekedést jelent egy év alatt. De pezsgőt bonthatnak a Samsungnál is 36 milliós darabszámmal és 22,8 százalékos részesedéssel. Nem a második hely miatt kell örülniük, hanem a növekedés üteme miatt: a koreai cég 275 százalékkal jobb eredményt ért el, mint egy éve, nagyon bejött nekik az Android-platform, és a trendeket elnézve jövő ilyenkor simán elsők lehetnek.
Ráadásul a teljes évet nézve már most a csúcsra kerültek, hiszen a gyártó 94 millió készüléket adott el 2011-ben, míg az Apple 93,2-t.
A Nokia viszont búsonghat a számokon, hiszen a 27,6 százalékos piacvezető pozícióból 12,4 százalékra és a harmadik helyre esett vissza. Ez hihetetlenül rossz eredmény, hiszen nemcsak a piaci részesedésük, de a darabszámuk is csökkent egy elképesztően dinamikusan, 54,7 százalékkal növekvő piacon. Ugyanez igaz a RIM-re, a másik régi nagyra is.
A számok alapján tisztán látszik, hogy az iPhone előtti időkben prosperáló cégek képtelenek felvenni a tempót és nagy árat fizetnek most azért, mert nem vették észre, hogy az Apple megváltoztatta a teljes iparágat körülöttük.
Magyarósi Csaba
2012.01.31. 12:09
Címkék: piac
Kétféleképp nézhetjük a számítógépes piacot, jó lenne, ha ebben a kérdésben végre egyetértésre jutnának a szakértők. Ha azt gondoljuk, hogy a tabletek önálló kategóriát jelentenek és külön kell számolni őket, akkor elég gyengén teljesített az iparág: 0,4 százalékkal kevesebb gépet adtak el 2011. végén, mint egy évvel korábban, dacára annak, hogy a Mac például elég sokat nőtt.
Ha viszont hozzáadjuk az iPad-forgalmát is a teljes piacéhoz, akkor földindulásszerű átrendeződést láthatunk: egyrészt 5,2 Mackel és 15,4 millió tablettel az Apple lett a világ legnagyobb számítógépgyártója 17 százalékos piaci részesedés mellett, és egyébként a második helyre visszaszorult HP is megerősítette, hogy helyes ez a számolás. Másrészt növekedést mutat az iparág is, méghozzá 16 százalékost, ami elég jó eredménynek számít.
Hogy mi lesz a továbbiakban, az erősen kérdéses. Egyrészt szinte senki sem tudja megmondani, hogy mikor indul be a gazdasági fellendülés, pedig ez óriási hatással lehet a forgalomra.
Másrészt a thaiföldi események miatt megemelkedett merevlemezárak még most is éreztetik hatásukat, jelen pillanatban úgy néz ki, hogy azok kerültek versenyelőnybe, akik az ssd-re építették a termékpalettájukat. Természetesen a hagyományos merevlemezek még mindig olcsóbbak, de már nem annyival, hogy ne érje meg elgondolkozni az ssd-n, ami egyre kevésbé tűnik drágának.
Magyarósi Csaba
2012.01.27. 14:50
Címkék: piac iphone
A pénzügyi jelentésből és a mobilszolgáltatók adataiból már sejteni lehetett, hogy brutálisan erős volt az utolsó 2011-es negyedév az Apple-nek, amit a Strategy Analytics számai megerősítenek.
Az elemző három érdekes táblázatot is készített. Az elsőből kiderül, hogy a teljes mobilos világpiac nyolc százalékát szerezte meg az Apple az utolsó negyedévben 37 millió eladott készülékkel, messze túlnőve saját várakozásait. Én legalábbis még emlékszem, hogy amikor Steve Jobs bemutatta az első iPhone-t, és arról beszélt, mekkora lehetőség van a mobilpiacban, az iparág számainak ismertetése után azt mondta, hogy már egy százalékos részesedés megszerzése is hihetetlen lehetőségekkel kecsegtet. Erre most összejött nyolc. Sőt, 93 millió készülékkel az egész éves eredmény is hat százalék körül járt.
Persze még erősebbek a számok, ha azokat kategórián belül, tehát az okostelefonok piacán nézzük. Ebben a versenyszámban az Apple a Samsung összes vonatkozó készülékével együtt az egész évre vetítve 19-20 százalékos eredményt ért el, a koreai gyártó csekély előnyével. Ha viszont csak az utolsó negyedévet vizsgáljuk, a sorrend megváltozik, és az Apple kerül az élre, igaz, alig négytized százalékkal.
Hát így.