Brian Blair, a Wedge Partners elemzője szerint az Apple várhatóan 100 millió iPhone-t fog eladni 2011-ben, ami több mint száz százalékos növekedést jelent egy év alatt. Az iPadre szintén elképesztő emelkedés vár, Blair arra számít, hogy a tabletből 45-48 milliót értékesít majd az Apple.
Ezek a számok igencsak elszakadnak a korábbi jóslatoktól, az Oppenheimer elemzője például 52 millió iPhone-t és 23 millió iPadet valószínűsített, míg a Needham & Company 18 millióra csökkentette a tabletekre vonatkozó előrejelzését, miután az előző negyedévben is kevesebb fogyott abból a vártnál.
Nézzük, honnan indulunk: az aktuális pénzügyi évben az Apple várhatóan 39,9 millió iPhone-t fog értékesíteni, ami 93 százalékos növekedésnek felel meg, iPadből kábé 7,4 millió fogy majd.
Blair szerint komoly esély van arra, hogy az iPhone-ok növekedése tartja az ütemet, míg az iPadek forgalmát a világpiacon való jelenlét és az iPad 2 megjelenése fogja hajtani.
A fickó általában véve optimista az Apple-lel kapcsolatban, és azt állítja, hogy a 11,6 colos Air is jelentős lökést ad majd a vállalatnak, így aztán a Macintoshok forgalma is érezhetően nőni fog.
A Wedge Partners egyébként nem csupa idiótából áll, találati arányuk egy a kettőhöz, ami átlagosnak számít az elemzői szektorban: egy iMac és MacBook-frissítést például ügyesen jósoltak meg, a kínai iPhone-premier dátumát azonban alaposan benézték. Addig viszont nem kezdenék Apple-részvény vásárlásába, amíg nem röfög valamit Horace Dediu román blogger, aki egy statisztika szerint a lehető legpontosabban jósolta meg az Apple legutóbbi három negyedévének eredményeit.
Na és akkor szálljon már be az Appleblog is ebbe a versengésbe, hátha mi is felkerülünk annak a listának az élére. A 2011-re vonatkozó jóslatom a következő: az Apple képes lesz tovább növelni iPhone eladásait, így a pénzügyi negyedévben 75 millió iPhone-t fog eladni, míg iPadből várhatóan 30 millió fogy majd.
Kommentbe írjátok be ti is, mire számítotok, aztán 2012 januárjában megnézzük, hogy kinek lett igaza.
Magyarósi Csaba
2010.10.27. 08:02
Címkék: magyarország piac
Állandó kérdés, hogy mekkora is az Apple piaci részesedése Magyarországon. Eddig is tudtuk, hogy nem túl nagy, a forgalom folyton növekszik, egyre fontosabb a kaliforniai cégnek, de azért nem mi adjuk a bevétel oroszlánrészét. Lássuk csak, a legutóbbi negyedévben a cég 3,89 millió Macintosht adott el, 27 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. A kereslet kétharmadát a laptopok generálták, egyharmad jutott az asztali gépeknek.
Mennyi jutott ebből Magyarországra? Körülbelül 1700 darab, tehát minden 2288, gép jött hozzánk. Másként nézve a magyar piac adja a teljes Mac-forgalom 0,04 százalékát. Nem sokat tehát.
A teljes hazai számítógépes piac egyébként körülbelül 120 ezres volt a harmadik negyedévben, ebből nyolcvan százalékos volt a laptopok aránya, míg az Apple-nél csak 58 százalék jutott a hordozható gépeknek. Ez elég meglepő, és én is csak találgatok, de szerintem ennek az arányszámnak az oka elsősorban az lehet, hogy az Apple eladásaiból jelentős részt képviselnek nálunk a céges beruházások, azok meg főleg asztali gépeket vásárolnak az irodákba.
És akkor hasonlítsuk össze ezt a tavalyi adatokkal: akkor 1568 gépet adott el nálunk az Apple, míg két éve 1897-et, a vállalat tehát a válság előtt egyértelműen erősebb volt, aztán jött egy 21 százalékos visszaesés, majd most egy viszonylag szerény, nyolc-kilenc százalékos növekedés. A piaci részesedés viszont egyértelműen javuló tendenciát mutat, hiszen a tavalyi egy százalék után idén 1,4 százalékot sikerült megszerezni.
Határ a csillagos ég!