Angelday
kezdeményezésével ugye nehéz lenne vitatkozni. Persze sokan megpróbálták, de az biztos, hogy a hazai közösség örülne a "négy pont" megvalósulásának. Más kérdés, hogy erre alig van esély, amit még maga
a Plastik szerzője is belát: a kezdeményezésnek nem a követelések elérése a célja, hanem maga a követelés, a közösség felrázása, a mém létrehozása, l'art pour l'art. Ha mégis lesz válasz, az a bónusz.
Mert Cupertinóból nézve Magyarország egyszerűen nem létezik. Nézzük a számokat.
Tegnap írtam, hogy az Apple hatvan százalékkal több Macet adott el 2008 első negyedévében, mint egy évvel korábban, ami nagyjából 2,4 millió gépet jelent. Mennyit értékesítenek Magyarországon? Kábé hétezret. Egy év alatt. Persze a növekedés jelentős, amennyire tudni lehet, közel másfélszeres évente, de belátható időn belül nem fogy majd 15-20 ezer Macnél több az országban. Hazai méretekkel mérve ez persze a forgalom öt százaléka, ami jelentősnek számít egy ilyen árérzékeny piacon. Ugyanakkor egy év alatt egy jobb amerikai Store megszabadul tízezer Mactől. De kettő-három biztosan.
Tovább olvasom
stevejobs
2008.03.09. 09:06
Címkék: életmód megmondás
Nem vagyok rasszista, vannak pc-s barátaim. Sőt, egy nap az voltam én is, mint ahogy a hazai maces közösség nagy része Doson meg Windowson kezdte a pályafutását. Mindannyian emlékszünk rá, miért voltak jók azok a gépek: olyanok voltak, mint a legók, lehetett bütykölni velük, folyamatosan emelni a teljesítményüket, moddolni őket, elismerést begyűjteni a tuningolásért.
Aztán a felnőtt élet küszöbén választás elé állít minket az élet: legózunk tovább, vagy inkább csak használjuk a rendszert. A döntés egyszerű: aki belefáradt a pc-s világ szarságaiba, aki nem tekinti játékplatformnak a számítógépet, aki nem akarja megérteni a gépét (mert feladta), csak használni akarja, az előtt-utóbb eljut a Macig.
Tovább olvasom