Múlt héten írtam itt a blogon arról, hogy az iStyle-tól kapott szörnyeteg MacBook Prókat kipróbálva arra a következtetésre jutottam, hogy négy mag nem oldja meg az én problémáimat: rátettem az elérhető leggyorsabb Apple-laptopra a rendszerem, de nem tűnt el a strandlabda, ugyanolyan sokat kellett várnom egy új tab betöltésére, egyszerűen fényévnyire volt az én adatokkal megtömött gépem attól az élménytől, amit mondjuk öt éve okozott a Tiger.
Gondolkoztam a további lehetőségeken. Felmerült ugye a MacBook Air, amit biztos ki fogok próbálni az én adataimmal, de csak a móka kedvéért: nem tervezek most új gépet venni. Szóba került az SSD is, amit aztán gyorsan elvetettem: helyre van szükségem, 256 gigabájt önmagában biztos nem lett volna elég, szóval a dvd-író helyére is adattárolót kellet volna raknom, pedig időnként optikai lemezeket is használok, ez tehát egy kellemetlen kompromisszum lett volna. Ráadásul most nincs is ilyesmire pénzem: egy nagyobb ssd ára bőven százezer forint fölött van, nemsokára házasodok, a számlák meg csak gyűlnek az esküvővel és a lakásvásárlással kapcsolatban is, egyáltalán nem éreztem időszerűnek, hogy egy átlagos magyar havi fizetést költsek egy adattárolóra.
És akkor jött a köztes megoldás, ami semmire sem igazán jó, de alapvetően kezeli a problémámat: vettem egy nagy disznó 7200-as fordulatszámú merevlemezt. A gépben dolgozó verzió 5400-as volt és 250 gigabájtos, amin viszont 20 gigabájtnál sosem volt több szabad hely. Az új ennek a duplája, 500 gigabájtos, ami óriási szabadságérzezet adott már a beépítés előtt, ráadásul a 33 százalékkal gyorsabban forgó lemezek is azt ígérték, hogy valamivel boldogabb lesz az életem.
Elmentem hát iDokihoz, aki szakszerű körülmények közt megkezdte az operációt (egy Macet egyszerűen nem kezd el otthon gányolni az ember).

Először eltávolította a gép hátlapját:

Aztán megszemlélte a poros belsőt:

Kitisztította azt:

Kikapta a merevlemezt:

Egészen pontosan ezt:

Berakta a másikat:

Letisztította a házat:

Meg a külső burkolatot is:

Itt meg Ádámmal örülünk, bár fogalmam sincs, hogyan került közém és a gép közé, és miért okozott neki is boldogságot az új 7200-asom. Talán ez a kollektív Appleblog-boldogság.

Otthon aztán kisebb dráma alakult ki. Formáztam a merevlemezt, felraktam a Snow Leót, majd rádugtam a gépre a Time Machine backupot, aminek ugye elvileg az lenne az értelme, hogy a régi rendszerünket egy az egyben átkerüljön az újra, adatvesztés nélkül.
Ezzel szemben minden szoftverből valami ősverziót töltött át a Time Machine. Pontosabban semmit, a telepítőlemezről ugyanis a 10.6-os Snow Leót tettem fel, és hiába esett már át a gépem hét update-en, ezek közül a Time Machine semmit sem mentett el, így az update után is csak az maradt, amit az update előtt felraktam a Snow Leo dvd-jéről. Éppen ezért öreg volt a Safari, az iTunes, az iPhoto, minden. Utóbbi például el sem indult.
Ekkor nyomtam egy update-et, a Mac OS frissítette magát meg az összes szoftverét, és helyreállt a rend, bár végig szemrehányóan bólogattam: ennek nem így kellett volna történnie. A rendszer meglepően gyors volt, meg kényelmes, viszont egy rakás dolog hiányzott belőle. Például hiába nyomtam reggel még a régi merevlemezzel egy backupot, az elmúlt három hétben készített fotók mind hiányoztak az iPhotóból. Ott volt a helyük, de csak szürke négyzetek látszódtak, nem a képek. El sem tudtam képzelni, mi minden maradhatott még le, és miután hívtam iDokit, kiderült, hogy az eset nem egyedi: a Time Machine tényleg ilyen szar, rendszeresen elfelejt ezt-azt lementeni, így viszont pont arra alkalmatlan, amire kitalálták, a biztonsági mentésre.
Szerencsére a régi merevlemezem még megvolt, így iDoki javaslatára rákötöttük azt a gépemre, majd elindítottuk a SuperDupert, ami képes arra, amire a Time Machine nem: egy az egyben átrakja az egyik merevlemez tartalmát a másikra.
Azóta van egy teljes rendszerem. Nem változott meg az életem, nem lett sokkal gyorsabb a munkavégzés, de a több szabad hely érezhetően gyorsította a merevlemez működését, ami eleve nagyobb fordulatszámon pörög, így összességében érezhetően kényelmesebb lett a munka. Persze a 7200-as valamivel hangosabb, kicsit jobban vibrál, ezek azonban még akkor sem zavarók, amikor reggelente hét körül írom a posztokat tök csöndben az Appleblogra úgy, hogy Dóra a szomszéd szobában alszik.
Szerintem egy forintra leosztva még mindig így értem el a legtöbb változást, de azért rövidesen kipróbálok egy Airt is, hogy megtudjam, az ssd mennyit változtatott volna az életemen.
Magyarósi Csaba
2011.03.31. 11:33
Címkék: teszt hardver macbook air macbook pro
Nekem nem. Erre a következtetésre jutottam, miután elkértem az iStyle-tól a létező legerősebb MacBook Prót, a 2,2 gigahertzes, négymagos Core i7-es processzorral, 4 gigabájt memóriával és AMD Radeon HD 6750M-mel szerelt szörnyet.
Elvégeztem persze a szokásos teszteket is, és hát az a helyzet, hogy ebben a posztban én leszek a viszonyítási alap: a másfél éves MacBook Prómhoz, a 2,53 gigahertzes Core 2 Duóval, Geforce 9400-zal és 4 gigabájt memóriával szerelt laptopomhoz mérjük majd az újdonság erejét, csak hogy lássuk, hogy a nyers teljesítményben mekkora fölényben van a 17-es vadállat.
Itt van például a grafikus gyorsítók közti különbség:

Aztán nézzük meg a processzort (a tizedesjegy lemaradt, 1,4 és 5,2 az eredmény):

Jól látszik, hogy ezek nem is egy ligában játszanak, az új MacBook Pro nemcsak egyszerűen legyőzi az enyémet, de megrágja, lenyeli, felöklendezi, majd meggyalázza a tetemét.
Ennek ellenére mégsem éreztem sokkal gyorsabbnak a munkát az óriással, és ez a lényeges szempont. Fogtam a saját rendszerem és a Time Machine segítségével ráraktam az összes adatomat a 17-esre, majd elkezdtem figyelni, hogyan változnak meg az alapvető munkafolyamatok.
Kisebb csodát vártam. Látjátok a grafikonokat, ezek alapján valami egészen megdöbbentőnek kellett volna történnie, de csak árnyalatokat tapasztaltam. Megmondom őszintén, valami Tiger-szerűben bíztam: azon az operációs rendszeren még tényleg tökéletesen működött minden, sosem kellett várnom semmilyen munkafolyamatra, ritka vendég volt a strandlabda, mindenek fölött állt a gyorsaság és a stabilitás. A Leopard aztán sokat rontott ezen az élményen, és a Snow Leopard sem tette helyre a problémát, de abban bíztam, hogy ami nem megy szoftverrel, az majd a hardver brutális erejével menni fog.
De nem.
Az iPhoto majdnem ugyanolyan lassan indult el, a kábé húszezer képem közti görgetés nem volt sokkal folyamatosabb. Ha rányomtam az edit-gombra, itt is várnom kellett.
Safari alatt dettó: néha előjött munka közben a strandlabda, időnként beragadt a rendszer.
Vagy az iTunes: ugyanazok a belassulások, amikor iPhone-t dugok a gépre, mint a jóval gyengébb gépet használva,
Persze minden várakozás rövidebb ideig tartott, hamarabb kimúlt a strandlabda, gyorsabban összekapta magát az iTunes, de ettől még továbbra is igaz: a 2006-os Core Duóval szerelt MacBookomon alapvetően gördülékenyebb volt Tiger alatt a munka, mint a négymagos szörnyeteget használva Snow Leopard alatt. Ami azért kicsit elkeserített.

Vannak azért itt kitörési lehetőségek: például ha az új gépben memóriából is több lett volna, mint az enyémben, azt már biztos megéreztem volna, de nyolc gigabájtnak horror ára van. Aztán ott az ssd, amihez szintén komoly reményeket fűzök, de ez is óriási beruházást jelent.
És persze rengeteg munkafolyamat alatt természetesen óriási előrelépés az új Mac: aki intenzív számolási, grafikus feladatokat végez, annak ég és föld lenne az én gépem, meg az új Pro, viszont sima felhasználás közben sajnos nincs drámai, inkább csak árnyalatnyi változás.
Talán kipróbálom a legnagyobb MacBook Airt, abban ssd van, és még mindig olcsóbb, mint ez a 17-es.
Ha meg erővel nem megy, akkor majd ésszel: talán a Lion megoldja a gondot.
Meg ott a "B" terv is, amit majd jövő héten ismertetek.
szucsadam
2011.02.26. 16:58
Címkék: macbook pro
Az iFixit csapata nem sokat tökölt, és darabokra szedte az egyik új, 15-ös modellt. Az ilyen szétszerelések nemcsak arra jók, hogy az Apple minimalista dizájnját egy esetleges kézigránát felrobbantása után is szemléltetni tudják, vagy hogy megtudjuk, hogyan fér el annyi zene és filme egy ilyen csodálatos, lapos eszközben, de az olyan újításokat is megismerhetjük, amiket az Apple egyáltalán nem közöl a vásárlóval. És ami sokszor többet árul el a termékről, mint a hivatalos weboldal.

Először is megtalálták a Thunderbolt chipjét. Nagy. Nem volt nehéz megtalálni. Kiderült, hogy összesen hat Thunderbolt eszközt lehet a gépre csatolni, szemben a FireWire 63 és az USB 127-eszközös támogatásával. Legalább most már 121-gyel kevesebb külső vinyót kell vennem, hogy csúcsra járassam.


Az akksi ugyanaz, mint a korábbi modellekben volt. A RAM PC3-10600-re lett upgrade-elve, ami megegyezik a mostani iMacben található memóriával, de az eddigi MBP modelleknél gyorsabb.
A wifis kártya négy antennát tartalmaz az eddigi három helyett, a tartója pedig az eddigi műanyag helyett alumínium lett, valószínűleg a jobb hőelvezetés miatt.
A laptop szerelhetősége sokat javult az oldal szerint 10/7-es pontszámot kapott, leginkább az LCD-t nehéz javítani.

Találtak viszont néhány hanyagságot is, az egyik helyen egy szétnyírt fejű csavarral volt rögzítve a mélynyomó, és a ZIF socket pedig ki volt húzva a gyárból érkezett, érintetlen gépben. Az iFixit emiatt aggodalmát fejezte ki a minőségbiztosítási rendszert illetően.