Pár héttel ezelőtt kommenteltem be Ádám egyik posztjába, hogy a friss jégen megcsúsztam, és a MacBook Prómat védelmezve elejtettem az iPhone-om. Akkor még nem tudtam, hogy a táskában tartott gépet is sikerült a csúszós földhöz vágnom, amitől alapvető változásokat álltak be Jonathan Ive tervrajzaiban. Így nézett ki az eset után a gép:

Nem voltam különösebben feldobott az esettől, és persze dühös voltam a jégfoltot őrizgető lépcsőházra is, mert egyrészt valakire dühösnek kell lenni, másrészt megtudtam, aznap már többet elcsúsztak előtte. Ugyanakkor nem nagyon volt már mit tenni, és látszólag három lehetőség maradt előttem: vagy álomba sírom magam a MacBookot ölelgetve, vagy kicserélem a teljes burkolatot körülbelül 100 ezer forintért, vagy megszereltetem valahogy a gépet. Az utóbbi mellett döntöttem, szóval rögtön fel is vettem a kapcsolatot néhány alumínium-megmunkálóval, az elutasítások után azonban elég hamar iDokinál kötöttem ki. A fickóról annyit lehetett tudni, hogy korábban valamelyik budapesti Apple-boltban dolgozott szerelőként, azóta meg az almás termékekre specializálódva a hivatalos szerviznél olcsóbban hárít el mindenféle vészhelyzetet.

Felvettük a kapcsolatot és néhány nap múlva már ott is ültem a Dorottya úti szervizben.

iDoki megnézte a gépet, aztán közölte a szomorú hírt: ez bizony rendesen elgörbül. "Tudom" - válaszoltam, de bíztam benne, hogy egy speciális MacBook Pro-egyenesítő szerszámmal valahogy visszahajlítja pár perc alatt, aztán mindenki mehet a dolgára.

Kiderült, hogy a baj ennél nagyobb: hogy megóvjuk a hardvereket a szerelés közben felmerülő feszítőerőtől, ki kell szedni őket a gépből. Mindent.

Elkezdtünk tehát iFixiteset játszani, aminek hála olyan részletességgel ismerhettem meg a gépemet, amilyenre sosem számítottam.

Miközben iDoki egymás után távolította el a csavarokat, elmesélt néhány érdekes történetet. Kiderült, hogy 13-as MacBook Próval most találkozik először, de a hasonló felépítésű alumíniumházas MacBookhoz már volt szerencséje. Ezek a gépek meglepően sokat bírnak, látott például már olyan darabot, amin kétszer átmentek autóval: a laptopnak szép íves kocsikerék-formája lett, és bár a kijelző meghalt, a MacBook külső monitorról továbbra is hibátlanul működött.

Leggyakrabban azonban műanyagházas MacBookot hoznak be, ezeket többnyire lányok öntik le vörösborral, ami a leggyakoribb hiba. iDoki elmondja, hogy ha azonnal kikapcsoljuk a gépet, és egy-két napon belül elvisszük hozzá, jó esély van a teljes felépülésre.

Közben lekerült a hátlap, az alaplapi csatlakozók, és sorra került az alaplap is: a mester gyakorlott mozdulatokkal dobja a kezembe az apró műanyag ventilátort, aminek darabja körülbelül 30 ezer forintba kerül (konszenzusos tippünk 25-30 forintos gyártási költség), majd magát az alaplapot, amin rajta van a processzortól az alaplapi csipszetbe integrált grafikus gyorsítóig minden.

Egy ilyen alkatrész ára korábban körülbelül 120 ezer forint plusz áfa volt a hivatalos csatornán keresztül, az Apple azonban 190 ezer forint plusz áfára növelte ezt az összeget a közelmúltban, valószínűleg, hogy elvegye a tulajok kedvét a javításról: lassan olcsóbb lesz új gépet venni, mint a régit javíttatni.

Apró darabokban van már a gép, iDoki nekiáll a javításnak: kezébe veszi a fogót, majd megszorítja a lekapott kijelző alumíniumburkolatát, és mintha elmondana magában egy imát. "Jó esély van arra, hogy a feszítés miatt megreped a kijelződ, csoda, hogy a zuhanáskor nem esett baja" - mondja. "Kösz, hogy ilyen finoman adagolod az izgalmakat" - válaszoltam, de már én is imádkozom magamban az 50 ezer forintos lcd-panelért.

iDoki nekiáll a feszegetésnek, dolgozik pár percig, alig merek odanézni, aztán közli, hogy készen van, a kijelző meg egyben maradt. Nézem az eredményt, nem hibátlan, mert a hajlítás csak meglátszik a külső íven, de a sérülés lényegében észrevehetetlen a javítás előtti állapothoz képest.

Jön a második fázik, a topcase. "Az úgynevezett Newton-módszert fogom alkalmazni egy célszerszám segítségével" - mondja a szerelő, majd az "Ebola konferencia 2007"-matricával díszített asztallapra teszi a házat, és elkezdi azt izomból nyomkodni.

Néha rásegít egy fogóval meg az ujjaival is, alapvetően azonban konkrétan helyrenyomkodás történik. Alapos munkát végez, nem hagyja addig abba, amíg nem fekszik fel tökéletesen a ház az asztallapra, aztán közli, hogy ez is kész: apró nyomok maradtak, de a burkolat szinte sértetlennek tűnik.

"Most jön a Lego-party" - mondja, és elkezdi összeszerelni a gépet. Közben elmeséli, hogy az Apple-laptopok nemcsak a legenda szerint, a valóságban is sokkal jobban megépítettek, mint legtöbb konkurensük. Kompaktabb a belső, kevesebb a csavar, az átgondolatlan szükségmegoldás, iDoki szerint még a Lenovók közt is ritkán találni olyan jól összerakott modellt, mint amilyen akármelyik MacBook vagy MacBook Pro. "Még a műanyag-burkolatú MacBookban is van fémkeret, ami megóvja a laptopot a komolyan sérülésektől, míg a legtöbb konkurenst csak a plasztikház tartja egyben, amik képesek maguktól elpattanni" - mondja.

A gép már majdnem kész, amikor iDoki az iPhone-szerelésekről kezd mesélni. Sokan cseréltetik a hátlapot, ennek ára 12 ezer forint, főleg a fehér 3GS-modellekket hozzák be. Ezek ugyanis a szakember szerint tényleg hajlamosak az elszíneződésre, és iDoki azt is tudni véli, mi az ok: kimaradt belőle az a párforintos hőelvezető fémlap, ami a korábbi modellekben benne volt. "Ez" - mutatja fel a papírvékonyságú lapot, ami viszont a iPhone 3GS-ből hiányzik.

Majd fél perc múlva kiderül, hogy a gépem kész, de a doki még egyszer utoljára fokozza az izgalmakat: "bár a kijelző látszólag nem tört meg a javítás során, történhettek olyan láthatatlan sérülések, amik megakadályozzák a további működést". Lélegzetvisszafojtva vártam tehát a bekapcsolást, és komolyan megnyugodtam, amikor láttam, hogy világít a monitor, majd megjelent az almajel, aztán fél perccel később már fel is állt az operációs rendszer.

Megforgattam a gépet és összehasonlítottam a kiindulópontot a végeredménnyel.

Zongorázni lehet a különbséget. Bár a MacBook Pro már nem hibátlan, a burkolatcsere körülbelül 100 ezer forintba került volna, míg a javítás kijön 15 ezerből, munkadíjjal. A különbségből inkább veszek egy strapabíróbb táskát, mint amilyenben eddig hordtam a gépet.