Úgy tűnt, hogy ez a géptípus is az iPod classic sorsára jut, amit hét éve árul változatlan formában az Apple: nincs megsemmisítés, csak lassú kivéreztetés. A mini majdnem két éve, 2012. októberében frissült utoljára, most viszont felbukkant az Apple honlapján, a Boot Campet támogató gépek listájában a 2014-es modell:

Screen-Shot-2014-07-29-at-3.53.21-PM-640x333.png

A fenti kép tehát nem valamiféle pletyka (bár a hétfői, retina MacBookról szóló szivárogtatások is megbízhatónak bizonyultak, annak ellenére, hogy egy kínai weblapról indultak el), hanem az Apple hivatalos álláspontja arról, hogy jön az új gép. Más kérdés, hogy azóta törölték a legfelső sort, szóval az valószínűleg véletlenül került ki egy pillanatra.

A típus évszáma előtt a Mid szó szerepel, ami azt jelenti, hogy augusztus végéig piacra kerül a modell. Az őszi megjelenés mellé ugyanis már a Late-et illesztette volna az Apple.

MacMini_34LF_PRINT.jpg

És akkor lássuk, hogy mire számíthatunk: jelenleg a 2,3-as, négymagos, 45 wattos fogyasztású Ivy Bridge processzor jelenti a kínálat tetejét (illetve opcióként kérhető egy még erősebb csip). Ennek az ára 378 dolcsi volt a bemutatás idején, 2012. áprilisában. Pontosan ennyibe kerül most a 2,8-as, négymagos, 47 wattos fogyasztású Haswell. A két típus közt azonos órajelen is van egy 15 százalékos teljesítménykülönbség, de a magasabb órajellel együtt már akár egy 1,4-szeres gyorsulás is elképzelhető. Persze csak akkor, ha az Apple ezt a processzort építi be a minibe, és nem más szempontokat figyelembe véve választ.

A legfontosabb azonban nem is a cpu gyorsulása, inkább a grafikus gyorsítóé: a Haswell HD4600-asa kábé 40 százalékkal fürgébb az Ivy Bridge HD4000-esénél, de a lényeg nem ez, hanem a 4K-s támogatás: az új Mac mini a megfelelő monitorral egy remek kis 4K-s gép lehet.