Tegnap írtam a postot az iMac felkoncolásáról, hát most végre sorra került a mini kibelezése is. A Macminicolo meglehetősen régóta, a típus 2005-ös premierje óta foglalkozik a legkisebb Apple-géppel, nem csoda, hogy egyből látni akarták, hogyan fest belülről (ha nő lennék, egyikhez sem mennék hozzá, az biztos).
Mivel a mini a mindenkori miniatürizálás, kompaktosítás csúcsát jelenti, gondoltam, hogy az új verzió is legalább olyan zsúfolt lesz belülről, mint az elődei, de a képek alapján inkább gondolnék valamilyen tortára, mint egy igazi számítógépre. Bár a Macminicolónál kevésbé szofisztikált szerszámokat használtak, mint az iMac felbontásánál az iFixit, jól látszik, hogy egy spaklival is komoly eredményeket lehet elérni.
Sok mindent persze nem lehet látni, mert a mini egy ritka bumpszli kis izé, ugyanez emberben úgy nézne ki, hogy a homloka közepéről nőne ki a lábfeje, aminek a végén viselné a saját nyakát, ezért csak komoly nehézségek árán találna futó cipőt magára.