2014 az okosórák éve lesz, a Sony, a Samsung, a Pebble, a Casio, a Nike, az Adidas, az Epson és az LG is készül az új modellel a következő évre. És persze az Apple, ahonnan ugyan egy szót sem szóltak még hivatalosan a dologról, biztosra vehetjük a pletykákból: az iWatch a következő évi meglepetés.
És mint ilyenkor lenni szokott, szállingóznak a hírek a gyártás nehézségeiről: az Apple alvállalkozóitól származó információk szerint problémák adódtak a váz felületkezelése során. A Digitimes riportjából az is kiderül egyébként - hogy valami újdonságot is halljunk -, hogy a vázat MIM (Metal injection molding) technológiával készítik, vagyis fémpor és műanyag keverékét préselik egy adott formába. Ez az ideális eljárás, amikor nagy mennyiségben kell előállítani összetett formatervek alapján olyan eszközöket, amik esetében fontos a szilárdság, ellenállóság - állítja a lap. Ezzel a vázzal akadtak gondok.
Pont elég Apple-termék gyártásáról olvastunk már történeteket ahhoz, hogy tudjuk, minden bizonnyal igaz a hír. Jony Ive dizájnja arra van kárhoztatva, hogy gyártási nehézségeket okozzon, az Apple pedig arról híres, hogy ez nem érdekli. Akkor is keresztülviszi az eredeti tervet, még ha új gyártósort is kell tervezni az eszköznek.
Legalábbis Steve Jobs Apple-je erről volt híres. Az iWatch lesz Tim Cook első nagy bemutatkozása, most kerül először szembe azzal a kérdéssel, hogy bármi áron nekimenjen a falnak, bízva abban, hogy az az utolsó pillanatban ledől, vagy megfontolt lesz, és a lehetőségekhez igazítja a döntéseit. Ez fogja eldönteni, hogy különleges lesz-e a termék, vagy csak beállnak a sorba a többiek mellé, ahol a Samsung mellett most már a Qualcomm is megjelent nemrég a Toq-kal:
Tényleg kíváncsi leszek az iWatch sztorira, 5-10 év múlva talán lesz ebből is egy könyvfejezet. Arról fog szólni, hogy Cook, aki biztosra szeret menni, hogyan nézte végig, amint a befektetése megtérülése egyre csak olvad kompromisszumért kiáltva, és hogyan jutott eszébe mégis, fogadalma ellenére, hogy mit csinálna Jobs a helyében.
Még egy érdekes körülmény: Tim Cook korábban úgy döntött, hogy módosítja a részvényopciójának beváltási szabályait. Ez alapján, ha a cég jól teljesít, és a részvényárak felkúsznak az égbe, ő nem kap ennek megfelelően több pénzt. Azonban, ha a cég rosszul teljesít, és az árfolyam zuhan, az az ő pénztárcáján is érezhető lesz. Ez egyébként egy szimpatikus húzás, mégis azt gondolom, a túlzott óvatosságot erősíti. Bármi jöhet, csak a részvény ára ne zuhanjon. Csak semmi vagánykodás.
Magyarósi Csaba
2013.11.14. 11:47
Címkék: iwatch
Természetesen továbbra sincs semmi hivatalos állítás, az Apple szerint a termék nem is létezik, és még ha létezne is, egyelőre nehezen tudom elképzelni, hogy mitől lesz az forradalmi, a DisplaySearch viszont már azt is tudni véli, hogy rögtön kétféle eszközt dob piacra az Apple.
Egyet a férfiaknak, és egyet a nőknek, ami végül is tök logikus, hiszen végső soron egy divateszközről beszélünk.
Az állítás a következő: a férfiak a valamivel maszkulinabb, 1,7 colos kijelzővel szerelt verziót választhatják majd, míg a nőknek az 1,3 colos modellt ajánlják. Az androgünök mindkettőt hordhatják egyszerre.
Egyébként érdekes irány ez, hiszen az Apple-nek eddig nem kellett ilyesféle megfontolások mentén szétválasztania a portfólióját, de a viselhető elektronikánál nagyon is logikus különbséget tenni a nemek között, ahogy teszik azt az óramárkák, meg a ruhabrandek is.
Sok konkrétum azonban továbbra sem áll rendelkezésre. Annyit lehet tudni a pletykákból, hogy legalább száz ember dolgozik a projekten, és hogy a hajlított kijelző mögött egy olyan eszköz lesz, ami egyszerre felel meg a divat és az egészséges életmód elvárásainak is. Meg hogy állítólag 2014. végén kerülhet majd a boltokba. És hogy nem így fog kinézni: