2008-ban már elismerte a hibát az Apple, ami az első generációs iPod nanók túlmelegedéséért volt felelős. Most pedig megnyíltak a kapuk: kicserélik az akkuhibás készülékeket. Dél-Koreában 2009-ben, Japánban 2010-ben már kicserélték az érintett készülékeket a helyi kormányzat nyomására, most viszont mindenhonnan gyűjtik a készülékeket.

Múlt pénteken kezdték kiküldeni a leveleket az első generációs nano-vásárlóknak, hogy lehetőség van a cserére. Ebből kiderül, hogy az érintett készülékeket vlaamikor 2005 szeptember és 2006 december között adták el, és hogy az esetek elenyésző részéről van szó. Egyetlen akkugyártó beszállított termékei a ludasak, amiknél gyártási hiba lépett fel. De mivel a korral együtt nő a veszélye annak, hogy az adott sorozatból származó akkuk túlmelegszenek, ajánlják, hogy minden érintett éljen a Replacement Program lehetőségével.

Arról nem szól a fáma, hogy mivel cserélik ki az első generációs nanókat, de lehet sejteni: mivel nem említik, hogy újat kap az illető, valamint hat hétig tart a csere, valószínű, hogy mindenkinek a nanójában cserélik az akksit biztonságosra, majd újra kiosztják ezeket. A felújított készülék verzióját támasztja alá az is, hogy 90 napo garanciát vállalnak a cserélt készülékekre.

update: a csereprogram hivatalos magyar nyelvű leírása itt

A hozzászóláshoz a főoldalról kattints a posztra›››››