Várhatóan egy hónapon belül megismerhetjük az új iPadet, a szokásos menetrend szerint legalábbis valamikor márciusban kéne leleplezni a tabletet. Ezek alapján a gyártás már könnyen lehet, hogy elindult, és a kínai üzemek ezerszámra ontják minden nap az iPad 3-at, de legalábbis a tesztgyártást elkezdődött már. Szóval egyáltalán nem lehetetlen, hogy a képen, ami számos külföldi blogon felbukkant, tényleg az új iPad burkolata látható.

Lássuk csak, mit lehet kiolvasni a balra található iPad 3-ház és a jobbra lévő iPad 2 burkolat közti különbségekből a Repair Labs, a MacRumors és a 9to5Mac szerint:
A: az alaplap kapcsolódási pontja megváltozott, szóval átalakítják a nyomtatott áramkör formáját azért hogy…
b: elférjen a nagyobb akkumulátor. A szakértők szerint a szélesebb alaplap alatt várhatóan szélesebb akkumulátor lesz majd, ami vagy az üzemidő növekedése miatt fontos, vagy azért, hogy az ne csökkenjen a pletykák szerint négymagos új processzor miatt
c: a kamera is megváltozott, amiről persze nehéz bármi pontosat mondani a ház alapján, de nagyobb felbontásra lehet számítani
d: a kijelző is megváltozik, mert átalakították a kapcsolódási pontot. Ebből persze még nem következik, hogy az iPhone-éhoz hasonló szuperfelbontással érkezik az iPad, de valamit vacakoltak a fiúk, az biztos.
További fontos információ, hogy akik már kézbe fogták a házat azt állítják, az nem vékonyabb érezhetően, mint az iPad 2-é, persze a piac nem is sokallja a jelenlegi 8,8 millimétert.
szucsadam
2012.01.21. 08:41
Címkék: ipad 3
Eddig is egyértelmű volt, hogy az iPad 3-at a Retina kijelzővel, vagy legalábbis nagyobb felbontással teszi kívánatosabbá az Apple. Most bizonyítékok is előkerültek az iTunes U és az iBooks 2 fájlok között. A hagyományos iPad grafikai elemek mellett ugyanazok nagyobb felbontással, iPad@2X elnevezéssel kerültek be a könyvtárakba.

Hasonló nevű fájlokat már korábban is találtak az iBooks 1.2-ben is, de most, pár hónappal az iPad 3 (vélhetően) tervezett megjelenése előtt a jelenség érdekesebb, mint valaha.
Magyarósi Csaba
2012.01.18. 16:55
Címkék: ipad 3
Japán források szerint már februárban sor kerülhet az új tablet premierjére, és várhatóan ugyanúgy márciusban kezdik majd el árulni a modellt, mint annak idején az iPad 2-t. Csak a bemutató és a kereskedés közt eltelt idő lesz majd nagyobb, hiszen tavaly március másodikán láthattuk először a tabletet, amit március 11-én már meg is lehetett vásárolni.

Nem világos, hogy miért hoznák most előrébb a premiert, az viszont biztosnak tűnik, hogy a január végén esedékes kínai újévi gyárbezárások miatt egy februári start a kereskedésre elképzelhetetlen. A legtöbb forrás mindenesetre egyetért abban, hogy az ázsiai partnerek, a Foxconn és a Pegatron csak márciusban tudnak majd nagyobb tételben szállítani az iPad 3-ból.
Hivatalosan persze továbbra sincs premierdátum, de még arról sincs szó, hogy jönne a gép, pláne arról, hogy mi lesz benne. A piac mindenesetre nagyfelbontású kijelzőt és négymagos processzort vár, miközben állítólag az iPad 2 is piacon marad, csökkentett áron.
Magyarósi Csaba
2012.01.12. 09:28
Címkék: ipad 3
Az Apple jellemzően a PowerVR grafikai gyorsítókkal erősíti meg iOS-termékeit, és nem lenne nagy meglepetés, ha a most bejelentett 6-os sorozat bukkanna fel a tavasszal érkező új iPadbe és a várhatóan ősszel érkező új iPhone-ba. Éppen ezért a Series6 teljesítményével kapcsolatos információkkal érdemes foglalkoznunk.

A PowerVR két csipet dob piacra, a G6400-at és a G6200-at, amik óriási előrelépést jelentenek az aktuális generációhoz képest: a fogyasztásuk úgy csökken, hogy közben teljesítményük hússzorosára nő. Emlékeztetőül: az első és második iPad közt ebben a versenyszámban még csak kilencszeres volt a különbség. A gyártó nem viccel a nagy szavakkal, állításuk szerint elhagyják a 100 gigaFLOPS-os határt és teraFLOPS-os magasságokba törnek, ami azt jelenti, hogy a PowerVR az asztali konzolokat ostromolja. Ami a számok alapján jogosnak tűnik, a PS3 ugyanis másodpercenként 275 millió háromszöget tud kirajzolni, míg a Power6-os 350 milliót.
Ha ehhez még hozzávesszük, hogy a hírek szerint négymagos ARM csipek kerülnek az iPad 3-ba, akkor tényleg elképzelhető, hogy a tablet kisebb kijelzőjén már olyan szintű grafikát tud megjeleníteni ez a hardver, amilyet mondjuk egy PS3 egy 42 colos tévén.