Az Apple jellemzően a PowerVR grafikai gyorsítókkal erősíti meg iOS-termékeit, és nem lenne nagy meglepetés, ha a most bejelentett 6-os sorozat bukkanna fel a tavasszal érkező új iPadbe és a várhatóan ősszel érkező új iPhone-ba. Éppen ezért a Series6 teljesítményével kapcsolatos információkkal érdemes foglalkoznunk.
A PowerVR két csipet dob piacra, a G6400-at és a G6200-at, amik óriási előrelépést jelentenek az aktuális generációhoz képest: a fogyasztásuk úgy csökken, hogy közben teljesítményük hússzorosára nő. Emlékeztetőül: az első és második iPad közt ebben a versenyszámban még csak kilencszeres volt a különbség. A gyártó nem viccel a nagy szavakkal, állításuk szerint elhagyják a 100 gigaFLOPS-os határt és teraFLOPS-os magasságokba törnek, ami azt jelenti, hogy a PowerVR az asztali konzolokat ostromolja. Ami a számok alapján jogosnak tűnik, a PS3 ugyanis másodpercenként 275 millió háromszöget tud kirajzolni, míg a Power6-os 350 milliót.
Ha ehhez még hozzávesszük, hogy a hírek szerint négymagos ARM csipek kerülnek az iPad 3-ba, akkor tényleg elképzelhető, hogy a tablet kisebb kijelzőjén már olyan szintű grafikát tud megjeleníteni ez a hardver, amilyet mondjuk egy PS3 egy 42 colos tévén.
A bejegyzés trackback címe: