Remek összeállítás a Gizmodótól az Apple termékkínálatának bővítéséről: először volt az iPhone, aztán a nagyobb iPad, 2012-ben jöhet az asztalnyi iBoard, majd a szobányi iMat.
Rólunk
Magyarósi Csaba
2010.03.01. 12:39
Címkék: ipad
Remek összeállítás a Gizmodótól az Apple termékkínálatának bővítéséről: először volt az iPhone, aztán a nagyobb iPad, 2012-ben jöhet az asztalnyi iBoard, majd a szobányi iMat.
Magyarósi Csaba
2010.02.26. 07:18
Címkék: ipad apple a4
A New York Times egyik irója megpróbálta kiszámolni, hogy mennyibe kerülhetett az Apple-nek, hogy megépítse a tablet ARM-alapú csipjét. Azt ugye tudni kell erről a processzorról, hogy meglehetősen szabványos alkatrészekből áll, tehát az Apple nem hozott létre semmi forradalmit, mégsem filléres műveletről van szó: aki azt hitte, csak fogtak pár ügyes kínait, akik apró ujjaikkal összegányolták az egyes áramköröket, az nagyot téved.
A szakíró az Nvidia és Qualcomm és az Apple információmorzsáit felszedegetve arra jutott, hogy az A4-es megalkotása körülbelül egymilliárd dollárba, 200 milliárd forintba került. Márpedig ez akkora lóvé, amennyi a Palmhoz hasonló cégeknek sosem fog rendelkezésükre állni, ezért azok nem lesznek képesek ennyire testre szabni termékeiket.
Márpedig ennek nagyon is van jelentősége: normál esetben egy ekkora gépbe Intel Atomot kellett volna rakni, ami viszont valószínűleg lehetetlenné tette volna az iPad ismert üzemidejét. A szabványalkatrészekkel dolgozó piacon éppen ezért előnyre tehet szert az Apple úttörő viselkedésével, amivel végső soron az egész univerzum számára elhozhatja a demokratikus úton érvényesített egyetemes szabadságjogokat, a létforma végtagszámától függetlenül.
szucsadam
2010.02.22. 12:41
Címkék: ebook ipad
Mióta az Apple bejelentette, hogy 14,99 dollárban maximálja az iBooksban eladott könyvek árát, mindenki az Amazont lesi, és találgatja, mi lesz most. Pedig a helyzet korántsem olyan tragikus, legalábbis a legutóbbi pletykák szerint.
Na, de lássuk, mi történt eddig. Mint ahogy Steve Jobs a keynote-on elmondta, az iBooks maximum 15 dollárért kínálja majd a könyveket. A legmagasabb ár természetesen leginkább a legfrissebb bestsellerekre vonatkozik majd, amiket az Amazon agresszív politikával tartott lenn eddig 10 dolláron.
Ez azóta megváltozott, ugyanis a Macmillan kiadó - aki egyébként az Apple-lel is megállapodott -, rávette az Amazont a váltásra. Az ő könyvei már 13-15 dollárért érhetőek el. És ha már egynek engedett az Amazon, másoknak is engedni fog, a korábban kőbe vésett maximum 10 dolláros árnak pedig gyorsan vége lehet.
Látszólag az új Macmillan-modellel senki sem jár jól, hiszen a kiadó az új árképzés szerint (a NY Times infói alapján) 9 - 10,5 dollárt kap egy bestseller után, míg korábban a magasabb listaár fele, 12,5 - 17,5 dollár ütötte a bankszámláját. És persze a vásárlók is többet fizetnek, vagyis kevesebb marad a kiadóknál és az ügyfeleknél is. Kinél jelentkezik akkor a többlet? Az Amazonnál, aki eddig 4 dolláros veszteséggel árult minden 10 dolláros sikerkönyvet, most azonban több mint 4 dollárt szerez minden eladás után. Mégsem örül, hiszen a Kindle eladási rekordszámainak fenntartása miatt ő inkább beáldozta volna ezt a pénzt.
A kiadók viszont úgy tűnik, inkább profitálnak kevesebbet a digitális könyveken. Hogy miért éri meg nekik mégis az új modell? Valószínűleg ugyanabból az okból, amiért inkább hónapokkal később adják ki e-book formájában a kiadványokat (ilyet is hallottunk), hogy a nyomtatott forma iránti keresletet ne szívja le az elektronikus terjesztés. Úgy tűnik, nincsenek oda érte, hogy az új, bestseller-gyanús könyveiket a Kindle-en vagy az iPadon keresztül adják el.
Szóval nagyban megy a kordagyurizás a tárgyalókban, miközben az Apple még mindig nem terített lapokat. Nem ismerni az öt nagy kiadóval kötött megállapodásainak részleteit, csak egy plafont hallottunk. 15 dollár. Azonban a New York Times úgy tudja, az Apple beépített a szerződésbe bizonyos kitételeket, amik biztosítják, hogy a legtöbb esetben ez alatt maradjanak az árak. A lap szerint akár az Amazon 10 dolláros árát is megközelítheti az új könyvek egy része, vagy egy példa szerint, ha egy új e-book 15 dollárért kerül be az üzletbe, a bestseller-listára kerülésének pillanatában már csak 13 dollár lesz.
Egyszóval: megint a kiadók kerültek nyeregbe. Közben én még mindig azon gondolkozom, hogy ki a jóisten akar iPadon olvasni könyveket?
Magyarósi Csaba
2010.02.21. 10:37
Címkék: ipad
Az AppAdvice szerint február 25-től tudjátok előjegyezni magatokat a készülék wifis verziójára. Pontosabban ti nem, vagyis részben igen, hiszen olvastok néhányan minket az Egyesült Államokból is, egyelőre ugyanis csak ott lesz elérhető a készülék. Ezzel együtt a hír nem száz százalékig biztos: az iPhone-t és a iPodokat is előrendelés nélkül dobta piacra az Apple, egyszer csak ott voltak a készülékek a boltban, nem lehetett már mit csinálni. Többnyire pénteken bukkannak fel az új termékek, szóval ha az AppAdvice téved, inkább a március 26. lesz a tuti dátum, ami viszont már maga a piacra dobás lesz.
szucsadam
2010.02.18. 11:40
Címkék: ipad
Korábban is említettem már, hogy az iPad és az egész tablet-cirkusz nem önmagában vizsgáladnó jelenség, mint ahogy az iPhone sem értelmezhető AppStore nélkül (2007-ben ugyan próbálkoztak vele, de feladták). A mit használunk és a hogyan használjuk kérdésekre már megvolt a kész válasz korábban, az új kérdés az volt, mire használjuk. A tartalom teheti kiemelkedővé vagy középszerűvé a tabletet. Olcsó középszerű készülékké, hogy pontos legyek.
A fenti videó pontosan az, amire vártam a keynote-on, amikor a magazinos tartalmak megreformálásáról tettem említést. Ez az. Nem érdekel, hogy a tíz éve elérhető grafika elérhető a játékokban, nem izgat az autóverseny, sem az orvosi appok (ebből mondjuk most nem is volt bemutató), viszont rohadtul érdekel, hogy mire használom én az iPadet. És persze a többi otthon ülő, kopaszodó hülyegyerek.
Nemrég a képregények kapcsán írta valaki, hogy ez az, ezért megveszi az iPadet. Csak azért, hogy újra képregényeket olvashasson. El tudom képzelni azt is, hogy valaki csak a játékok miatt veszi meg. Értem én őket.
Én néhány éve csak azért vettem egy szintetizátort, hogy eljátsszam rajta Bach Air-jét. Persze utána elkezdtem zongoraleckéket venni, de alapvetően ez volt a motiváció. Mellékesen összeköthettem a Mac-kel, és Garage Band alatt zenét szerkeszthettem, segített jobban belemélyedni az összhagzattanba, meg sorolhatnám még egy új hangszer előnyeit. És az iPaddel is ugyanez a helyzet. Mellékesen ott egy komplett számítógép.
A motiváció közben sokszor csak egy hülye apróság, amit sosem mondunk el senkinek.
Az iPadnél én meg ezt vártam, ezért már megvenném, ha minél többen csatlakoznak a Wiredhez. Csatlakozzatok, égi magasok.
A blogon található valamennyi írás, valamint a fényképek egy része a szerző saját tulajdonát képezik, amelyek másolása, terjesztése kizárólag előzetes engedéllyel lehetséges.